Szia Zoli!

Nagyon örülök, hogy ezt az írást, megosztottad velünk.

Egyetlen baja, hogy több mint három éves!
Nem mintha ez alatt a három év alatt, olyan egetrengető változások történtek volna szakmánkban.
De mútidézésként, és vitaalapként határozottan alkalmas arra, hogy a szakmába, az utolsó tíz évben beáramlott, ma már magát „öreg” taxisnak érző, viszont a „hőskorról” semmit nem tudó kollégák kicsit képet kapjanak arról, honnan indultunk, és milyen okok vezettek idáig.

Tehát, az írás tényanyagával nem tudok vitatkozni, szinte minden mondata igaz.
Csoda, hogy ezeket a mondatokat egy, a szakma irányításában régóta résztvevő vezető írta le.
Tekinthetjük akár önkritikának is.

És akkor nézzünk néhány igen fontos erre vonatkozó részletet, csak ismétlés gyanánt:

„ A ’80-s évek végére azonban ez az állapot sem volt tovább tartható, ezért az irodáknak választaniuk kellet, hogy milyen társasági formában működnek tovább. Ebben az időszakban került ki az irodák irányítása a taxisok kezéből, miután egy kivételével, az átalakuláskor valamennyi fuvarszervező iroda tulajdon joga néhány, az irányításukban addig közvetlenül résztvevő, taxis kezébe került. Ettől kezdve ők diszponáltak a társaságok addig összehordott vagyona - elsősorban technikai eszközök - illetve a megrendelői állomány felett. "

Itt veszítettük el (mi taxisok) az első csatát!
Olyan emberek jutottak vagyonhoz, hatalomhoz, akik sem erkölcsileg, sem szakmailag nem voltak erre alkalmasak.
Mondjuk ki: A leghangosabban káromkodni tudó, legerőszakosabb, leggátlástalanabb emberek voltak azok, akik kitúrták a többieket, jogos tulajdonukból, és rátették a kezüket a közös vagyonra.

„ A nagy kereslet miatt, már meglévő társaságok mellé, vagy azokból kiválva több új társaság alakult, felszívva az újonnan piacra került kényszervállalkozók egy részét. ”

Szerintem elsősorban nem a nagy kereslet miatt, hanem az előzőekben jellemzett elsőgenerációs „cégvezetők” miatt érezte úgy egyre több taxis, hogy nem tűri tovább, a basáskodást, önkényuralmat, ezt ő is meg tudja csinálni!
Többük be is bizonyította hogy igen, hiszen máig létező cégeket tulajdonolnak, irányítanak autodidakta módon. Egyikük sem érzi felelősnek magát azért a bűnért, hogy továbbdarabolták a piacot, ahelyett, hogy ugyanennyi, vagy netán kevesebb munkával, a kollégák összefogásával elsöpörjék a problémás vezetőket, és megreformálják cégüket. A könnyebb ellenállás felé indultak, ami a saját szempontjukból hasznos volt, a szakma szempontjából viszont tragikus!
Addig szeletelték a tortát, amíg eljutottunk idáig:

„ A megrendelői körnek – melyhez szorosan kapcsolódtak a céges megrendelések is – a megszerzéséért kíméletlen árharcba kezdtek a taxi társaságok, gyakran a hozzájuk kapcsolódó taxisok nyomásának engedve.”

Innentől kezdve nem volt megállás a lejtőn!
Olyan emberek kezébe került a szakma, akik utálták egymást, képtelenek voltak leülni egy asztalhoz, és értelmes döntéseket hozni.
Semmi más céljuk nem volt, mint tönkretenni a másikat, bebizonyítani, hogy „én vagyok a jani”
Jja, és nem utolsó sorban, meggazdagodni, volt kollegáikból.

Íme a végeredmény:

„ A taxi társaságok vezetői és tulajdonosai az egymással folytatott piacszerző harcban nem koncentráltak a szakma alapvető problémáinak megoldására. A sorra megalakuló Érdekképviseletek pedig, a társaságokhoz hasonlóan, a taxisok tagdíjáért folyó egymás elleni harcra összpontosítottak. A szakma képtelen volt egységes álláspontot képviselni az 1992-ben hozott taxis rendelet megalkotásával kapcsolatban.
Ez a megosztottság a mai napig jellemző a piac szereplőire."

A taxis szakma újkori története arról szól, hogy miként lehet, egy összetartó, egymásért, magáért kiállni tudó laza, vidám, független, a társadalom megbecsülését, szeretetét élvező embercsoportot folyamatos lassú kivéreztetéssel, terelgethető bégető birkákká, és egymás torkát elharapni képes koldusokká tenni.

„Vezetőink” önzése, és hosszú távú gondolkodásra való képtelensége elvezetett, a Zóna Taxi jelenségig, ami előre láthatóan, a budapesti „vállalkozói” taxizás végét jelenti.
Bebizonyosodott, hogy a taxizáshoz nincs is szükség ránk, TAXISOKRA!!!

Tehát Ricsi, nincs megoldás!

Ahogy a mostani pár hétig tartó összefogáscsíra sorsa megmutatta, vezetőink nehezen tanulnak és könnyen felejtenek. Amíg volt remény arra, hogy profitáljanak, még egymással is össze tudtak fogni. Ahogy ez a remény elszállt, máris a múlté az összefogás, máris nem fontos, hogy mi lesz a taxisokkal.
Sőt!
Elkezdtek ők is bőszen saját tulajdonú autókat vásárolni, nehogy kimaradjanak az új bizniszből, a frissen beáramló, „taxihoz már semmi köze”, bérmunkások alkalmazásából!
Munkaerő, mint látjuk, van elég. A taxis helyettesíthető. Ők nem halnak éhen!

A jövőt nem vázolnám fel. Legfeljebb egyetlen, a reptér vezetéséhez intézett kérdést idéznék:

„ 80. A gépkocsivezetőknek szükséges-e beszélniük magyarul, vagy megfelel-e más anyanyelv is (pl.szlovák, román, cseh), amely mellé természetesen párosul az angol alap nyelvtudás?”

Zoli!
Ezt a választ ne vedd személyes támadásnak, hiszen tudjuk, hogy te nem lettél cégtulajdonos, te nem gazdagodtál meg, te egy közülünk kiemelkedett szakmai vezető vagy, aki tudását jól rosszul hasznosítva, alkalmazkodva a kialakult helyzethez, vezetsz egy, (két) céget.
Ezt az írást köszönjük, mert legalább annyit megmutat, hogy tisztán látod a helyzetet.
Igaz sajnos azt is, hogy te sem látsz kiutat.
A kiegészítést azért fűztem hozzá, mert te ott fent, (érthető okból) másként kell, hogy fogalmazz, mint én itt lent.

talán továbblépést jelentene, ha a tarifa másképpen állna össze, relative magas alapdij, jelen esetben mondjuk 1000ft, s a 240-250 km dij.
Igy elkerülendő lehetne, hogy egy fuvar ne legyen rentábilis, mert az már nonszensz.
Ennek a kiküszöbölése lenne az egyik legsürgetőbb feladat, ez ami közvetlenül érinti a munkánkat, ne legyen az, hogy hétvégén a II. kerületből oránként 2x 1000 ft ért levisznek a Mummutba, illetve legyen, csak nem ennyiért.
Kamara
ez egy baromi jó dolog, lenne, ha a kamara képes lenne valami kézzelfoghatót is nyujtani a tagoknak.
Mire gondolok?
Autócserénél csak a Kamarához kéne bemenni, oda érkezni az összes papir, ami szükséges, ezeknek az árát pedig átutalással rendezhetné a taxis.

dézé által felvázolt dolgokra, ti. hogy nincs pénze bizonyos köröknek a taxira, én ezt nagyon sajnálom, de akinek nincs pénze, az ne használja, én sem vacsorázom a Gundelban.
Nem az én vállalkozásom gondja, hogy az embereknek legyen pénze, az én gondom, hogy rentábilisan, sőt profitot termelve müködtessem a vállalkozást, különben minek vállalkozzak?
Amit a hosszabb hangvételű irásában irt, azzal egyetértek, erre szoktam azt irni, a munkakörülmények romlása.
Az emlitett Létszám - Tarifa - Droszt dolog talán azon a kerékkötésen bukik meg, hogy a egyes piaci szereplők csak együtt képzelik el, ennek elintézését, holott lehet, külön külön, rövid határidővel müködne.
Érthető ezen szereplők hozzáállása, hiszen vannak,akiknek a jelenlegi helyzet a legjobb.

dézé!

Rég, vagy talán eddig még nem is olvastam ilyen hosszú, nem személyeskedő, valóban szakmai hozzászólást. Ha optimista lennék, abban reménykednék, hogy ez egy újabb mérföldkő és egyre több ilyen születik. Optimista nem vagyok, de azért reménykedem.
Élvezettel olvastam minden sorát, de a végére ismét csak a tanácstalanság maradt bennem: Akkor hogyan tovább??? Egyáltalán van valami lehetőség a fellendülésre, vagy aki taxis, az könyvelje el, hogy ez van, ezt kell szeretni?

A kormány megszorításai minket is érintenek, nekünk is többet kell majd fizetnünk. Gondoljunk csak a lakásrezsire. Mi lesz azokkal, akik már most is csak borotvaélen táncolnak? Kihullnak, és majd jönnek helyettük az ifjak? Megcélozzuk a fiatalabb generációt, akik majd otthonról a szüleiktől hordják be a szakma vérkeringésébe a pénzt?

Nem tudom, fogalmam sincs, hogy mit lehetne tenni. Egyik oldalról igazat adok: elszegényedett a lakosság.

A másik oldalról ezt nem tudom elfogadni, mivel a mai napon is volt olyan sztorim, hogy összevesztek az utasaim azon, hogy ki fizesse a taxiszámlát.

Sokszor hallom, hogy már most drágák vagyunk. Közben azt tapasztalom, hogy azon folyik a vita mögöttem, hogy az egyik utasom erősködik, hogy ő fizeti a taxit, a másik majd a pizzát. Mire az felháborodik, hogy a pizza sokkal drágább.

Nem tudom, de egy biztos, ez az írás tetszett nagyon, új megvilágításba helyezte számomra a jelent. Viszont a jövőt még mindig csak az összefogásban látom. Abban, hogy nem engedni be új vadászokat a szakmába, még akkor sem, ha ezzel néhány utas nem lesz kiszolgálva. Sok a cég, kicsi a torta.

Van rendelet, nincs rendelet, vagy ha mégis nyomokban rábukkanunk, akkor az nem mindenkire vonatkozik. Nem könnyű dolog ez kérem…

Köszi az írást Érdemes volt átolvasni.

Csogu!

Igazán jól összefoglaltad a taxis szakma főbb szereplőit és a leírások is jók. Természetesen egy ilyen rövid szösszenetben nem lehet mélyebb elemzésekbe bonyolódni de amit leírtál az valóban alkalmas lehet arra, hogy gondolatébresztőként szolgáljon a szereplők számára és generáljon egy olyan vitát, amely akár még eredményes is lehet a jövő szempontjából.

Az első lépés talán az lehetne, hogy tekintsünk vissza a múltba. Régi mondás, hogy aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője.
Miért tartom fontosnak az elmúlt több mint húsz év történéseit kielemezni? Azért mert úgy gondolom a jelenlegi helyzetnek ott rejlik a kulcsa.
Meg kell értenünk miért jutottunk ide, különben nem leszünk képesek megváltoztatni a jövőnket sem. Így pedig az elég sötétnek tűnik.
Az oknyomozás során megtalálhatók azok a pontok, amelyek a közös érdeket képviselik a szakmában általad felsorolt és kifelejtett szereplők között.
A közös pontok rögzítését követően jöhetnek a megoldási javaslatok.
Egyetértés esetén (és itt én nem gondolok teljes egyetértésre, csupán a többségére) a kivitelezés módját kell kitalálni.
Végül már csak a végrehajtás marad!
Nem olyan bonyolult ez, szerintem csak akarni kell.
Kérdés, akarjuk-e?
Bele szeretnénk-e nézni a tükörbe, hogy meglássuk, hogyan lettünk egy korábban elismert és divatos szakma képviselőiből „gurulókoldusokká” az évek során?
Képesek leszünk-e felismerni saját hibáinkat, nem csupán másokra mutogatni?

Íme a tükör (erős idegzetűeknek):
Évekkel ezelőtt írtam az alábbi anyagot, akkor azt hittem valóban változások előtt állunk. Most közreadom. Talán nem túl olvasmányos, de nem is a bulvársajtóba szántam.

A ’70-es évek végére, ’80-as évek elejére Budapesten az életszínvonal emelkedésével párhuzamosan a taxi forgalom oly mértékben megemelkedett, hogy a két állami vállalat – Főtaxi, Volán – már nem volt képes ellátni a lakossági igényeket. Ennek a helyzetnek az enyhítésére és a „fekete taxi” felszámolása érdekében a kormányzat engedélyezte a magán taxi megjelenését. Az 1982-es piac nyitáskor kevés szabályozó korlátozta a magán taxis tevékenységet végezni kívánók munkáját. A kötelező KIOSZ tagság igazolását követően a kerületi Tanácsok gyorsan kiadták az engedélyt, műszaki feltételkén pedig mindössze a négy ajtót és a világító szabadjelzőt határozták meg.
Az állami vállalatokból kilépett jól képzett taxisok hamar megalakították az első „maszek” fuvarszervező irodát a Budataxit, melyet sorra követtek a többi hasonló társaságok. Valamennyi közös jellemzője volt, hogy kezdetben semmilyen engedéllyel nem rendelkeztek és a taxisok közvetlen irányítása alatt álltak.
A ’80-as évek közepére némelyik már az 500 fős létszámot is elérte, a folyamatosan növekvő megrendelői igények kielégítése érdekében szolgáltatói szerződéseket, megállapodásokat kötöttek, telefonvonalakat és frekvencia engedélyeket birtokoltak, miközben semmilyen jogi háttérrel nem rendelkeztek. Ennek a helyzetnek a feloldására nyújtott segítséget a KIOSZ, amikor a fuvarszervező irodákat felügyelete alá vonta, meghagyva azok teljes önállóságát és a taxis irányítást.
A ’80-s évek végére azonban ez az állapot sem volt tovább tartható, ezért az irodáknak választaniuk kellet, hogy milyen társasági formában működnek tovább. Ebben az időszakban került ki az irodák irányítása a taxisok kezéből, miután egy kivételével, az átalakuláskor valamennyi fuvarszervező iroda tulajdon joga néhány, az irányításukban addig közvetlenül résztvevő, taxis kezébe került. Ettől kezdve ők diszponáltak a társaságok addig összehordott vagyona - elsősorban technikai eszközök - illetve a megrendelői állomány felett.

Ezt a helyzetet – érthető érzelmi motiváltságból - a régi taxisok egy része a mai napig nem képes elfogadni.

A ’80-as évek végéig, a társaságokból különböző okokból kívül maradt, vagy onnan időközben kikerült taxisok különösebb nehézségek nélkül, megéltek az „utcai beülésekből”, melyekre mozgás közben, vagy a Főtaxi drosztok közelében tettek szert. A könnyűnek látszó munka és a jó kereseti lehetőség reménye, valamint az, hogy a szakmába kerülés feltételei az évek során nem sokat szigorodtak, egyre több vállalkozót állított a pályára. A pályakezdőket a társaságok nem fogadták be, mert az általuk meghatározott szakmai követelmények magasabbak voltak, mint a hatóságok által támasztottak.

A piac ’90-es évek elején tapasztalható nagy arányú fellendülésének gerjesztői, azok a multinacionális vállalatok voltak, amelyek közép-kelet európai központjaik székhelyét Budapestre hozták.

A „multik” üzleti filozófiája, a korábbi KGST piacok meghódítására irányuló törekvéseik közepette, nélkülözött minden költségmegszorító intézkedést. Az ide érkező külföldi cégvezetők és középvezetők költségük teljes megtérítése mellett igyekeztek kiépíteni magyarországi hídfőállásaikat.

Ebben az időszakban komoly szerep jutott a taxinak, hiszen a helyismerettel nem rendelkező külföldiek és velük ideérkező családtagjaik nagy előszeretettel vették igénybe a számukra, hazai viszonyaikhoz képest olcsó, taxi szolgáltatást.
Ezzel egy időben a taxis piacon uralkodó áldatlan állapotok, melyet a nagyszámú munkanélkülinek a szakmába áramoltatása eredményezett, bizonyos mértékig a taxi társaságok malmára hajtották a vizet. Ekkor kezdődtek a droszt foglalások, amelyek gyakran torkollottak verekedésbe, gépkocsi rongálásba. A drosztokon folyó ökölharc és a tarifák elszabadulásának eredményeképpen ugyan a magán megrendelők tömegei fordultak el a taxitól, a megmaradtak azonban a megbízhatónak gondolt telefonon rendelhető taxi társaságokat választották. A nagy kereslet miatt, már meglévő társaságok mellé, vagy azokból kiválva több új társaság alakult, felszívva az újonnan piacra került kényszervállalkozók egy részét.

A megrendelői körnek – melyhez szorosan kapcsolódtak a céges megrendelések is – a megszerzéséért kíméletlen árharcba kezdtek a taxi társaságok, gyakran a hozzájuk kapcsolódó taxisok nyomásának engedve. Ki ne emlékezne a piacon a semmiből felbukkanó Tele5Taxi páratlan felfutására, melyet elsősorban alacsony tarifáinak és jól megjegyezhető telefonszámának köszönhetett. Egyébként ez volt az első olyan fuvarszervező iroda, amelyet tulajdonosai kifejezetten üzleti vállalkozásként hoztak létre!
Taxisok százai hagyták el addigi megszokott társaságukat és választották az olcsóbb tarifával szolgáltató Tele5-öt, annak reményében, hogy ott több fuvarhoz jutnak.

Ellen pólusként pedig a Gábriel Taxi állítható mely, egy a piacon egyedül, jóhiszeműen végrehajtott áremelést követően, egyik napról a másikra a legnagyobb létszámú társaságból lett semmivé.

A taxisok ilyen fajta gondolkodása késztette arra a többi taxi társaság vezetőjét, hogy mielőtt az utolsó taxis is elhagyja őket és nem lesz bevételi forrásuk, a tarifák leszállításával, vagy alacsonyan tartásával igyekezzenek a megmaradt taxisoknak fuvart biztosítani. Ebben az időszakban kezdődött el a fuvarvásárlás visszafordíthatatlannak tűnő folyamata is, amely a jobb megrendelők megszerzésére irányult. Vendéglátó személyzetek, porta szolgálatok „pacsi pénzei” stb.

A fentiek eredményeképpen a taxi tarifák az évek során messze lemaradtak az inflációtól!

Kezdetben, a taxisokban nem tudatosult, mi történik, a folyamatosan érkező megrendelések ideig-óráig kompenzálták az egyre kisebb nyereséget. Mára azonban a tarifa elérte azt a lélektani alsó határt, amely alatt a taxis már nem hajlandó szolgáltatni, és ha kell a szabályok megszegése árán is, érvényt szerez az általa jogosnak vélt fuvardíjnak. Erre utalnak azok a panaszok melyek a transzferek esetén, azok helytelen alkalmazásából, vagy meg se adásából erednek, illetve a taxisok kedvezményes kártyához való viszonyulása.

A taxi társaságok vezetői és tulajdonosai az egymással folytatott piacszerző harcban nem koncentráltak a szakma alapvető problémáinak megoldására. A sorra megalakuló Érdekképviseletek pedig, a társaságokhoz hasonlóan, a taxisok tagdíjáért folyó egymás elleni harcra összpontosítottak. A szakma képtelen volt egységes álláspontot képviselni az 1992-ben hozott taxis rendelet megalkotásával kapcsolatban.
Ez a megosztottság a mai napig jellemző a piac szereplőire.

Nem sikerült érvényt szerezni a szakmai elképzeléseknek, melyek alapját képezhették volna a stabilizációnak és az utazó közönség bizalmának visszaszerzésének.

A szakmai berkekben hangoztatott hármas egység: a LÉTSZÁM – DROSZT – TARIFA kérdésének együttes kezelése szigorú ellenőrzéssel és szankciókkal párosulva a mai napig álom maradt a taxisok számra.

Kormányzati körökben az 1990-es blokád óta soha nem álltak pozitívan a szakma gondjainak megoldásához, még akkor sem, amikor a taxi piacon uralkodó állapotok már az ország külső megítélését veszélyeztették.

A létszám kérdésében az előkészítetlen kormányrendelet elbukott az Alkotmány Bíróság állásfoglalásán – amely paradox módon egy érdekképviselet beadványa alapján született. Ebben a kérdésben azóta senki nem óhajt tevőlegesen lépni.

A „mezítlábas taxisok” által elszabadított árak megfékezésére a Kormány, minden tiltakozás ellenére, a szakma számára legkedvezőtlenebb megoldást választva, a fogyasztók érdekeire való hivatkozással maximálta a tarifákat - továbbra is teret engedve ezzel a taxitársaságoknál jelent lévő nyomott árszínvonal fent maradásának.
Az ellenőrzés és a megfelelő szankcionálás hiányában pedig a „mezítlábas” taxisok egy csoportjának túlkapásai továbbra is borzolják az utazóközönség kedélyeit.

A drosztok tekintetében született önkormányzati rendelet sem hoz majd megnyugtató megoldást a piac résztvevői számára. A drosztokért folytatott küzdelmet már évekkel korábban feladó, Taxi társaságokhoz csatlakozott taxisok számára értelmetlen a jelenlegi megoldás, amely ráadásul a kerületi önkormányzatok egy részének támogatását sem élvezi, és amely további anyagi terheket ró a taxis társadalomra.
Nagy kérdés, hogy a droszt rendelet hatályba lépését követően lesz-e olyan taxi társaság, amely a társasághoz kapcsolódó taxis vállalkozók egy részének kifejezett tiltakozása ellenére az önkormányzati drosztok igénybevételével drosztos rendszerben adja ki a címeit, vagy legalább azok egy részét.
A kérdést tovább bonyolítja a Mobil Taxi rendszere, mely szintén számol az önkormányzati taxi állomások használatával az új típusú cím kiadó rendszer üzemeltetése során!

Az ellenőrzés és szigorú szankcionálás lehetősége felcsillanni látszott a kötelező kamarai tagság bevezetésével, de annak 2000-ben történt eltörlése ismét a piacon uralkodó anarchia malmára hajtotta a vizet. Ma a sok bába között elvész a gyerek. Az ellenőrzések mennyisége, irányultsága és szankcionálási módszerei (a célcsoportot elsősorban a szervezett taxisok képezik, lásd légkondis kiállás) nem teszi lehetővé a szakmának és az utazó közönségnek egyaránt komoly károkat okozó renitens taxisok kiszűrését.

A társaságokhoz nem tartozó, a város stratégiai pontjait elfoglaló taxisok továbbra is terrorizálják a becsületesen dolgozni kívánó nagy többséget. Durva túlszámlázásaik utasok ezreit riasztják el a taxitól. A sajtó szenzációt hajhászó képviselői ezeket az eseteket kiemelve súlyos károkat okoznak ezzel a szakma becsületének és az innen megélhetést remélő tisztességes többségnek, de jóformán semmilyen segítséget nem nyújtanak a szakmának a valódi gondok megoldásában.

Ilyen körülmények között - amit még tovább súlyosbít, hogy a taxis vállalkozók hátrányos megkülönböztetést szenvedve, nem igényelhetik vissza (csak irreális feltételek mellett) az általuk munkaeszközként használt gépkocsi és az annak üzemeltetéshez szükséges üzemanyag ÁFA tartalmát - hiányoznak a magánmegrendelők, akiket részben saját jövedelmi viszonyaik, részben a szakma rossz híre távolított el a taxitól és mára a multinacionális cégek képviselői is nagyrészt elvégezve feladatukat, megalapozva magyarországi működésüket, hazamentek. Hátrahagyták a magyar menedzsmentet, melyet saját autókkal láttak el, és költségkímélésre ösztönöztek. Ezt a feltételezést látszik alátámasztani az is, hogy a magyarországi személygépkocsi eladási mutatók az utóbbi években minden elképzelhető rekordot megdöntöttek, ezzel párhuzamosan a taxi társaságoknál a korábbi fuvarszámokhoz viszonyítva csökkenő, jó esetben stagnáló tendencia tapasztalható.

A tarifa, a szolgáltatói oldal folyamatos túlkínálata miatt, messze elmaradt az infláció ütemétől. Ennél is rosszabbak a mutatók a speciális költségek és a tarifa viszonylatában. Valódi tarifa emelés utoljára 2002 nyarán volt azonban az csupán a taxiórában szereplő legkisebb tarifa megemelésére irányult. Az emelést követően több társaság a korábban alkalmazott magasabb tarifáról, különböző kedvezmények bevezetésével visszalépett a tarifa minimumra.
Mindez oda vezetett, hogy számos taxis vállalkozó feladni kényszerült vállalkozását és miután alacsony képzettsége, vagy szakmai gyakorlat hiányában más területen elhelyezkedni nem tudott, alkalmazotti státuszban (droidként) folytatja tevékenységét, különböző autó bérbeadó cégeknél, vállalkozásoknál.
(2003. augusztus!)

Mi hagytuk.

Tökéletesen felépitett rendszer született. Ha ezt tudatosan csinálták....hát le a kalappal.
"OZD MEG ÉS URALKODJ"

naja

Az a baj, hogy bármerről is közelítjük meg a megoldást, a végeredmény ugyanaz: összefogás kellene...na és akkor itt meg is bukott a dolog.

Régen egy masik cégnél volt olyan hogyha nem jött a madár a központ ráirta hogy xy.tartozik 820ft várakozási dijjal a 888.kollegának.Mikor rendelt addig nem indult el a fuvar amig ezt ki nem csengette.Aztán eltörölték mert sok volt a betelefonálgató reklamáló utas aki 1000ft eltelefonált hogy ne keljen neki fizetni,a központ meg ezek szerint nem tudta értelmesen elmondani hogy miért is kell fizetni.Mi meg beletörödtünk.EBBE IS.

Na erről már ne is beszéljünk.

Majd elengedik,
az utas rendel másikat,
jön is másik,
INGYEN

Nem hergelt fel, csak hangosan gondolkodtam:-))

Jaaa, tegnap elmentünk a fiamnak megvenni az akváriumot, mivel hétfőn 8 éves és ezt kérte. Viszont érdemes 3-4 nappal hamarabb beüzemelni az akváriumot mielőtt a halakat belerakjuk. Azt hétfőn kapja meg. Már most kész a gyerek, annyira várja a szülinapját:)

Nahh, nézegettem a csóró lakosságot miközben virágföldre, különböző kiegészítőkre, kígyóknak meg különböző állatoknak kajára ezreket költöttek.

Ami meglepett és nagyon elcsodálkoztam rajta: NEM ALKUDOZTAK A PÉNZTÁRNÁL, HOGY JAJJJ NE MÁÁÁ LEGYEN CSAK 17 EZER. Nem, hanem kifizették egy hang nélkül.


Igaz, miközben jöttünk kifelé, láttam egy taxist. Budapestest. Pont reklamált hogy nincs utasa...a szabadjelzője égett. Biztos az utasának vissza kellett rohannia még, mert a pénztárnál a sorban állva végig gondolta és azt a kaktuszt 11 ezerért nem hagyhatta ott, hiszen alkalmi vétel....:)

Látod, dézé?!?
Monttamén, hogy felhergeled az alvó oroszlánt!!!:-)
És ha pechünk van, vissza se fexik már ilyenkor!;-)

Tételezzük fel, hogy valóban sok embernek drága a taxi és nehezen tudja megfizetni.

Van ez így a ruha businessben is. Vannak drága ruhák a tehetősöknek és vannak ilyen turkálók a szegényebb rétegnek is.

Ezt kellene a taxinál is bevezetni.

Hogy képzelem én ezt?

Figyelj, ha valakit nem vett fel a pénz, akkor ne várassa a taxit a lakása előtt, miközben flegmán közli a haverjával, hogy hagy várjon, ezért taxi. Ha nincs pénze, akkor várja lent a taxit és utazzon. Ha van pénze, ha ő olyan menő, hogy megteheti azt, hogy váratja a taxist percenként 50 egynéhány forintért, akkor lelke rajta. Vagyis az állandó vesszőparipám, az ingyenes várakozás nem áremelés, nem sújt mindenkit egységesen. Hidd el, a szegényebb kategória, a csóró kis nyugdíjas, ha arra kényszerül, hogy taxit rendeljen, már lent vár, ott topog, legyen kánikula, vagy fagy. Viszont azok a megjátszós, a söröm még látványosan elkortyolgató, az ablakból leskelődő igyunk még egy pohárral, azt menjünk, mert a taxis már itt küzd a fél utcával, nagyon kedves fizesse meg azt, hogy én ott várok rá.

5 év alatt 1 autó (egy új autó) árát hagyjuk az ilyenek zsebében!!!! Számomra teljesen indokolatlanul.

Elmesélek egy sztorit.

4 autós rendelés egy drosztról. Megérkezünk, és ekkor látom, hogy kicsődül 15 fiatal. Szépen nyitogatják ki a dobozos söröket, gyújtanak rá a cigarettájukra. Na, elöntötte a vér az agyam és kiugrottam az autóból. Megkérdeztem ki itt a szószóló? Az egyik nagyon szimpatikus jövőnk záloga jelezte is, hogy Ő az bízza és már nyitotta is a sörét. Közöltem vele, hogy mondja meg a többieknek, hogy itt a négy autó, felvettük velük a kapcsolatot, így a taxiórák most indulnak. Egyik autóban sem lehet dohányozni és kibontott sörrel beszállni. Ezek után jeleztem a többi kollégának, hogy MOST indítsák az órát.

Esküszöm, ilyet még nem láttam:-)))))

Nem telt el 90 másodperc és már utaztunk is. Ezzel a plusz 90 másodperces ketyegéssel el is értük azt, hogy 800 forintos kanyart csináljunk. Vagyis, ha van módjuk arra, hogy fenn a lakásban fogyasszák el a sörüket, vagy hogy ott rágyújtsanak, akkor tuti, hogy ott dekkolunk az utcán várva a nagyon kedvesekre legalább 15-20 percet.

Az ingyenes várakozás eltörlésen nem áremelés, nem sújt egységesen mindenkit. Egy pörgésben a taxisok nem várakoznak ingyen, miközben a diszi nem tudja eladni a címeket. Mindenkinek jó lehet ez csak…kivétel, a rendszeresen megvárakoztató utasoknak.

Akkor miért nem lehet ezt megcsinálni?
Kinek érdeke az, hogy a taxis ott figyeljen fuvaronként ingyen 5-10-15 percet várakozva a kedves utasra, miközben küzd a BMW-s hülye gyerekkel, a BKV-s fusztrációval, a rendőrrel, de sorolhatnám....????