"S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam!
Én prófétáktól származom."
:DDD
Sose vertem meg a gyerekemet, mert nem kellett, de volt egy szertartásunk, ha "rossz" volt.
"Tockoshoz felkészülni!" mondtam én, majd ő lehajolt és a nagy kócos haját előredobta, hogy nyakon legyinthessem.
Aztán csak nevettünk, nevettünk. :DDD
Maradjunk annyiban hogy a FIÚK unják a sok dumát, akár kis kölykök, akár... nagy kölykök. :D
"Óh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám.
Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog
Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked!
Oly csodás nyelv a magyar.
Révület fog el, ha rágondolok is.
...Rossz idők futottak el feletted,
Megbontott a téli gond és romlásodat hozta, megtapodtak,
Megbolygatták hitedet, az eszed megzavarták,
szavak áradatával ellepték világodat,
Áradás szennyével borították be a kertjeid,
vad vízi szörnyek ették virágaid,
Hogy üszökké vált minden, aminek sudárrá kell szöknie...
De légy türelmes,- szólok hozzád, - vedd a Libanon ős cédrusát, e háromezeréves szüzet, - rá hivatkozom,mert onnan vándoroltam egykor erre
Tekintsed őt,- türelmes pártájával hajladoz a szélben,nem jajong,
De bölcsen hallgat s vár, amíg a negyedik nagy évezredben
Kibonthatja gyümölcsét e nagyvilág elé.
S tán ez a sorsod itt.
Ki fénnyel sötétséget oszlat, holtat ejt s élőt emel,
Borúlatodra majdan rátekint. Halld meg szavam!
Én prófétáktól származom."
Ez meg egy kedvenc versem, melyben leteremtem egyetlen rettenetesen rendetlen gyermekem :D
Ó zokogó poronty!
Mosolygós, boldog voltod hol most,
no mondd?
Ógsz-mógsz, orrod lóg,
toporogsz morcos módon folyton.
Kócos koboldom,
komolyból mondom: szomorodom
hóbortos, rossz modorodon.
Na ha ezt lefordítjuk női hangra, akkor az ilyen gondolatokért szoktak engem leufozni meg lebolondozni meg hogy fordítva vagyok összeszerelve. :D
Egyetlen olyan férfival találkoztam eddig az életem során, aki szerint én vagyok az egyetlen normális nő akivel az élete során találkozott.
Azt is megbeszéltük, hogy valszeg szétunnánk egymás mellett az életet ha mindketten ugyanazt gondoljuk. :DDD
Jóban vagyunk nagyon, néha összeülünk ebédelni vagy vacsizni egyet és megbeszéljük, hogy tele van a város bolond nőkkel meg bolond fiúkkal és hogy mennyire ellenállhatatlanok. :DDD
József Attila
Csudálkozunk az életen
Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
de ha szomjazom, akkor friss patak,
az én kedvesem az egeknek nyílhat,
de megcsókolni csak nekem szabad.
Haja szurokkal elkevert arany,
harmatos erdők az ő szemei,
küszöbe elé terítném magam
lábtörlőképpen, de nem engedi.
Szavunk zugában megbuvik a csók,
testvéreihöz lopva jön ide…
Mező álmodhat össze annyi jót -
az én kedvesem a füvek szive.
Este a csókok megszöknek velünk
s végigfutván a világi teren,
a hajnali égre leheveredünk
és csak csudálkozunk az életen.
vándor vagy...
S mert vándor vagy, mindennap tovább kell menned az úton, mely egyetlen célod, tehát lelked és a lelkedben elrejtett isteni tartalom megismerése felé vezet. Nem könnyű ez. Gondold csak meg, milyen sokfajta csábítás hívogat útközben, hogy megpihenj, félbeszakítsd utadat, mással törődjél! Szép nő áll az út mentén, és bájos mosollyal int feléd. Tested és érzékeid felelnek e hívásra, szeretnél elvegyülni e szép testtel és átadni magad a kéj édes bódulatának. De tudnod kell, hogy a hiú és kéjes pillanatokat a teljes kietlenség és tanácstalanság követi. Mert lelked mást akar, s mikor tested megéteted egy másik test fülledt fűszerével, a lélek éhes és szomjas marad. Pénz, érdemrendek, címek, rangok akadnak utadba: de mit kezdesz mindezzel, ha a figyelem, fáradtság, idő, mely a világi elismerés ára, elvonja lelked legjobb erőit az isteni megismeréstől? Cimborák kurjongatnak az út mentén, s hívnak magukkal, kaján vállalkozásra biztatnak: mit nyerhetsz minden üzleten és szórakozáson, ha a játékasztal vagy a kocsmaasztal mellett vesztegelsz, s közben lelked kínzó sürgetéssel kérdi: "Miért lopod itt az időt? Mindez gyermekes és aljas. Tovább kell menned, hiszen dolgod van." Körülbelül így szól hozzád az élet, mindennap, minden pillanatban - megpihenni hív, kéjelegni, szórakozni, kielégülni a hiúságban és hatalomban. De mikor nem ez a dolgod! Vándor vagy és mindennap tovább kell menned. Nem tudhatod, meddig élsz, s egyáltalán lesz-e időd eljutni utad végcéljához, lelked és az isteni megismeréséhez? Ezért menj tovább, sebes lábakkal és szegényen is. Mert vándor vagy.
/Márai Sándor: Arról, hogy mindennap tovább kell menned/
"Önmagába zárul az ösvény, s megérkezel haza."
Na ez a szerencse!
Mindenütt jó, de a legjobb otthon! :)
Egyem a szívemet! :DDD
Hihetetlen miket tud írni ez az ember.
Itt van pl ez is, az ész megáll... :)))
Vagy már nem, mert már rég megállt. :D
EGYEDÜL AZ ÚTON
Koltay Gergely
A soha nem volt, a soha nem fontos,
igaz lesz majd egyszer,
mert ez a Te dolgod.
Te mész az úton, s nem tekintesz Égre,
csak előre, csak előre, a fényt mégis eléred.
Megszólalnak benned ősi dallamok,
kik hallgatják nem értik,
mégis vállalod.
Te mész az úton, nem állíthat senki.
Tudod ezért az Úrnak, a végén kell felelni.
Megszűnnek határok, mert határtalan az élet.
Mit viszel zsákodban,
az a tiéd: az az élet.
Te mész az úton, idegenek kísérnek,
a gondolat, mi született tiltott helyre téved.
A csókok, az illúziók, a csúfak, a szépek,
mind veled vannak,
aláznak, dicsérnek.
Te mész az úton egyedül, mint kísértet,
csendes imáidban soha nem ezt kérted.
Van, ki keresztet ácsol, s kit feszítenek majd,
Lesz, ki találja bűnöd,
lesz kit szavad tart.
Te mész az úton, hosszú hidakon át,
messzi helyeken ültetsz virágokat és fát.
Senki nem adja vissza a gyerekkor illatát,
a tiszta szemeket, a boldogság
naiv gondolatát.
Te mész az úton, országokon át,
hazatérsz mégis, bár hív az új világ.
Kopott buszokban nevetve bohócnak öltöztél,
hogy elhiggyék, mit érzel,
de előtted a sötét.
Te mész az úton, mert hív a messzeség,
a soha nem volt, a nem igaz, az érthetetlen lét.
Mondd ezért mindenért, ki csókol majd, ha odaérsz?
Fogaid között a szót, ki érti - semmiért?
Te mész az úton, mint táltosok fia.
Önmagába zárul az ösvény, s megérkezel haza.
Nade.
Nézzük a jó oldalát. :)
Pl. itt vannak a névrokonok... :)))
A Fény Harcosa nem fél megkönnyezni régi sebeket,
sem örülni az új felfedezéseknek.
Amikor érzi, hogy elérkezett az idő, otthagy mindent,
és elindul a kalandja után, amelyről mindig álmodott.
Volt nálamnál már haragosabb Élet?
Haragudtam-e vagy csak hitem tévedt?
Szívem vajjon nem szent harang verője?
Vagyok csakugyan dühök keverője?
Kit mutatok s mit kutató szemeknek?
Nem csalom-e azokat, kik szeretnek?
Szeretem-e azokat, kiknek mondom?
Méltán gerjeszt haragot büszke gondom?
Ennen dühöm nem csak piros káprázat?
Azok forrók, kik közelemben fáznak?
Bolond tüzem, alágyújt-e szíveknek?
Szeretnek-e, kik szerelmet lihegnek?
Csókos szám miért tör szitokba rögtön?
Nem tenyeremet rejti csak az öklöm?
Pótolnak-e életet élet-morzsák?
Érdemlem-e szánásnak csúnya sorsát?
Szabad-e engem hidegen megértni?
Szabad közönnyel előlem kitérni?
Gerjedt lelkemnek ki látta valóját?
Ki lát, szívem, sebes és örök jóság?
Istenülő vágyaimba ki látott?
Óh, vak szívű és hideg szemű barátok.
- Meghalt? Hát akkor mért ölik naponta
szóval, tettel és hallgatással is?
Mért békitik a símák alattomba'
lány-duzzogássá haragvásait?
Földön a magyar és földben a költő,
dühödt markába rögöket szorit,
melléről égre libbent föl a felhő,
de tovább vívja forradalmait.
A televény titokzatos honában
izgat tovább, nem nyugszik, nem feled.
Ezer holdon kiált és haragjában
szeleket űz a Hortobágy felett.
Szeleket, melyek úri passzióból
a begyüjtött kis szénát szétszedik
s a sülyedt falun fölkapják a hóból
Dózsa népének zsuppfedeleit.
Teste a földé. Földmívesé lelke,
ezért koppan a kapa néhanap.
Sírja három millió koldus telke,
hol házat épit, vet majd és arat.
Verse törvény és édes ritmusában
kő hull s a kastély ablaka zörög, -
eke hasit barázdát uj husában,
mert virágzás, mert élet és örök.
