HallóTaxi! minden ami taxi...

nagyonkedves

válasz | 2011.11.05. 19:12:40 (117)

Remek. :)
Most akkor menjünk tovább és nézzük meg, hogyan lehet egy pillanat alatt elveszíteni a nagy híres szabadságvágyat és mennyi időt célszerű arra fordítani, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy tényleg szívesen lemondanánk róla. :)))

Hopp, szegény Dzsoni akkorát esett a fatuskóban, hogy még a föld is megdöndült alatta. És sajnos reccsent is valami. „A lábam!” – sóhajtott szegé ny Dzsoni. Bizony eltörött a lába. Föl akart tápászkodni, de nem tudott. Sajgott, nyilallott, recsegett a lába. A Százarcú meg visszaváltozott öregasszonnyá, sietve igazgatta a haját. „No, most – gondolta – odamegyek, azt mondom neki, hogy majd én meggyó gyítom. Visszatámogatom a házamba, s onnan már őkelme nem jön ki többé. Vagy ne hívjanak akkor Százarcú Boszorkának!” Nagyon sietett a boszorka, mert látta, hogy szegény Dzsoni éppen a területe határán fekszik. Olyanképpen, hogy a törött lába még benn va n, de a törzse, feje, keze már kint. Ott pedig nem volt hatalma a Százarcúnak. Sietett hát, hogy visszacsalogassa szegény Dzsonit a területére. Ha másképp nem megy, hát visszavonszolja. Igen ám, de mire megigazgatta a haját, lesimítgatta a ruháját, odané z szegény Dzsonira, látja ám, hogy ott guggol szegény Dzsoni mellett egy lány. „Azt a kacska-macska farkát – morogta dühösen –, most mitévő legyek?”

– Jaj, te szegény, hiszen te eltörted a lábad – mondta a lány.

Szegény Dzsoni annyira meglepődött, hogy még a törött lábáról is megfeledkezett, hirtelen fölült, és ezer szerencséje, mert ezzel a mozdulattal kívül került a Százarcú Boszorka területén.

– Hát te, hát te meg ki vagy? – dadogta. Azért dadogott, mert ő ilyen szép lányt még életében nem látott. Vagyis hogy nem is annyira a szépség… inkább ilyen kedves lányt nem látott még soha életében… vagyis hogy szép is meg kedves is… ajaj… n agyot nyilallott szegény Dzsoni törött lába, meg a szíve is nagyot nyilallott.

A lány meg föltámogatta szépen, és elindult vele hazafelé.

– Csak támaszkodj rám bátran – mondta.

– Ej – csóválta a fejét szegény Dzsoni –, egy ilyen nagy behemót ember, hiszen összeroskadsz a súlyomtól.

– Dehogy roskadok – mondta a lány –, gyere csak. Nagyon fáj a lábad?

– Az is fáj eléggé – mondta szegény Dzsoni –, de sokkal rosszabb, hogy valami igen szúrja a hátam.

– Érdekes. – mondta a lány –, az enyémet is szúrja valami.

Persze hogy szúrta. A Százarcú Boszorka vasvillatekintete, az szúrta a hátukat.

– Na, megálljatok csak! Azt a kacska-macska farkát! Majd adok én nektek! – mormogta a Százarcú tehetetlen dühében.

Árnika hazavitte szegény Dzsonit a harminchat tornyú várba, sínbe tette a lábát – mert nagyon ügyes királykisasszony volt ám –, megmosdatta, megetette, és olyan vidám volt, amilyen még soha. Össze is súgott a várbeli nép

„Nocsak, mi történt a mi Árnikánkkal, milyen jókedvűen jön-megy, mióta itt ez a törött lábú?” Maga Árnika is csodálkozott: „Nocsak, mi történt velem, de vidáman jövök-megyek, mióta itt ez a törött lábú?” Östör király meg csak mosolygott, mert ő aztán tudta ám, mitől jön-megy vidáman Árnika. Bizony Árnika beleszeretett szegény Dzsoniba.

Szegény Dzsoni meg nyögött, nyöszörgött, méltatlankodott. Azt hihetné az ember, a törött lába miatt. Pedig törődött is ő a törött lábával! A szíve miatt nyögött, nyöszörgött, méltatlankodott. Mert a szíve úgy ugrándozott, ficánkolt, mint egy jókedvű kecskegida. Ha Árnika a közelében volt, azért, ha meg elment valahová, azért, hogy mikor jön már vissza. A szíve azt szerette volna, hogy Árnika mindig szegény Dzsoni ágya szélén üljön.

„Még csak ez hiányzik! – korholta gidabakugrásokkal szökellő szívét szegény Dzsoni. – Elfelejtetted, hogy én vagyok a világ legszabadabb embere?! Máma itt, holnap ott, nem érted, fütyülök mindenkire!” Na de a szívének aztán beszélhetett! A szíve csak kalimpált boldogan. Akár akarta szegény Dzsoni, akár nem, be kellett látnia, hogy beleszeretett Árnikába. Árnika nélkül most már fakó lenne a világ, ellenségesek az erdők, szomorkásak a vándorlások, és a nagy kék égbolt is olyan lenne Árnika nélkül, mint egy jéghideg üvegbura. „Vége a szabadságodnak, Dzsoni!” nyögte szegény Dzsoni.

Amikor meggyógyult szegény Dzsoni lába, nagy boldogan táncolt egyet a szoba közepén. Megköszönte Árnikának, hogy meggyógyította, aztán elpirult, és azt mondta:

– Árnika, szeretnék valamit mondani.

Árnika is elpirult, a cipője orrát bámulta.

– Szeretlek – mondta szegény Dzsoni.

– Én is téged – mondta Árnika.

Megölelték, megcsókolták egymást, és kézen fogva szaladtak Östör király elé.

Östör király meg sem várta, hogy megszólaljanak. Mosolyogva mondta:

– Tudom, mit akartok. Össze akartok házasodni. Áldásom rátok, gyermekeim. De van egy kérésem. Elhiszem, hogy szeretitek egymást, de akkor még inkább elhiszem, ha a szerelmetek az idő próbáját is kiállja. Te, Dzsoni, menjél el vándorolni, és egy fél é v múlva, ha még akkor is szereted Árnikát, és feleségül akarod venni, gyere vissza. Te meg, Árnika, várjál rá, s ha fél év múlva visszajön, és még mindig a felesége akarsz lenni; csapunk akkora lakodalmat, hogy a felhőkig ér a vigasság. Jó lesz-e így?

Szomorkodtak persze, de azért beleegyeztek.

Előzmény: wanderer 2011-11-05 13:01:36 (116)