Nna. Ezt meg ide a családiasba, mert ez túl szép közprédának! :)))
Aztán jöjjenek már újra a dolgos hétköznapok, az én igazi kedvenceim! :)
(amiken előzőleg annyira vártam már a karácsonyt! :D)
Aki még nem tudott róla, ám tudja meg, hogy amikor lent a földön megszólalnak a karácsonyesti harangok, odafönt a Mennyeknek Országában a legeslegfiatalabb angyalka megráz egy fényes aranycsengőt.
Erre a jelre a mennyei palota nagy szárnyas kapui maguktól megnyílnak, s a mennyország összes népe illő sorban betódul a hatalmas kupolaterembe, ahol várja már őket Jézus Király karácsonyfáját.
Mikor mindenki együtt van már, akkor az Úr Jézus megadja a jelt,
s a kiválasztott szentek sorjában meggyújtják a mennyezetig érő karácsonyfán az emlékezés gyertyáit.
Nagy tiszteltetés ám a gyertyagyújtók sorába kerülni s fontos hivatal.
Mert ezen múlik, hogy kikről emlékezik meg a mennyország népe azon a karácsonyon.
Mikor aztán a gyertyák már mind égnek, akkor az Úr Jézus intésére sorra járulnak az ég lakói a karácsonyfához, s ki-ki ráaggatja a maga imádságát.
Ezeket az imádságokat aztán az Úr Jézus megáldja, s szorgos angyalok nyomban aláindulnak velük a földre, hogy szétosszák azok között, akiknek szólnak.
Ezek a soha nem hiábavaló, de mindig beteljesülő imádságok a mennyek lakóinak ajándékai a földi emberek számára.
Így ünnepelnek odafönt karácsonyt azok, akik közülünk eltávoztak, tudja azt mindenki.
De ebben az esztendőben szokatlan dolog történt odafönt az égben.
Már egy héttel karácsony előtt hírvivő angyalok járták sorra a mennyország lakóit s tudatták velük, hogy Jézus Úr parancsára ebben az évben magyar karácsony lesz odafönt.
Ilyesmi még nem történt amióta világ a világ, hogy egyetlen nép javára tartsák az ünnepet, s méghozzá egy olyan kicsike, maroknyi nemzetet tiszteljenek meg ezzel, mint a magyar.
De Jézus Úr így látta illőnek s helyesnek, s így is történt.
Mikor aztán megszólaltak odalent a földön ma este a karácsonyi harangok, egy szeplős arcú, vézna kis angyalka, aki még egészen új volt odafönt, rendelkezés szerint kezébe vette a fényes aranycsengőt, hogy megadja vele a jelt.
Azonban olyan ijedt és elfogódott volt szegényke a nagy megtiszteltetéstől, hogy nyomban el is ejtette a csengőt, amiből aztán egy kis bonyodalom származott.
Padlót érve a csengő ugyanis élesen felcsengett egyszer, amitől a szárnyas kapuk nyomban nyílani is kezdtek.
Mivel azonban a csengő nyomban el is hallgatott, a kapuk is abbahagyták a nyílást és a kint várakozók számára csupán egy szűk kis rést hagytak, melyen keresztül csak a soványabbja tudott beférni, a kövérebbje nem.
Az újdonsült kis angyalka pedig úgy megszeppent a maga ügyetlenségétől, hogy szégyenében nyomban elszaladt, s elrejtőzött a karácsonyfa lehajló ágai alá.
Az Úr Jézus, látva a bonyodalmat, maga vette föl a csengőt s megrázta jó erősen, amitől nyomban szélesre tárultak a kapuk, s a nép betódulhatott az égi kupolaterembe.
Jézus parancsára széles kört hagytak szabadon a karácsonyfa körül az égi magyarok számára, akik utolsónak vonultak be, ünnepélyes elfogódottsággal, hogy elfoglalják a megtisztelő helyet.
Mikor aztán mindenki együtt volt, az Úr Jézus megadja a jelt: gyúljanak hát ki az emlékezésnek lángjai a magyar karácsonyfán!
Elsőnek az ősz István király lépett a fához s néma méltósággal gyújtotta rajta az első gyertyát.
Sorra követték az Árpád-ház tagjai, Hunyadiak, Zrínyiek, Rákócziak s a többiek mind, hosszú, hosszú sorban. ,,Pro libertate", suttogta a nagyságos fejedelem, s Petőfi Sándor keze reszketett, amikor kinyúlt a márciusi ifjak emlékének gyertyája felé.
S rendbe kigyúlt az egész magyar történelem, s ott ragyogott pazar fényben a mennyei palota közepén, egész világ csodálatára.
S mikor már minden gyertya égett a karácsonyfán, előlépett öreg Csikay Gyuri, esett vállú hajdani kolozsvári cigányprímás, állához emelte kopott hegedűjét, s felsírt a húrokon a magyar ,,Mennyből az angyal..."
De olyan szépen, olyan szívfájdítóan, hogy még az Úr Jézusnak is megkönnyesedett tőle a szeme, s ártatlan kicsi angyalkák a háttérben csupa gyönggyel sírták tele a padlót.
Majd az Úr Jézus jelt adott megint, s rangsor szerint István király lépett oda elsőnek a fához, hogy felaggassa rá a maga ajándékát, földi magyaroknak.
Aranytekercsre írott áldásos imádság volt, súlya majd földig húzta le a gyönge ágat.
Szent László vitézi erejét,
Zrínyi Miklós bölcs megfontoltságát,
Rákóczi Ferenc lelkes hitét
s Petőfi Sándor lángoló szívét aggatta fára.
Úgy megtelt rendre minden ág magyaroknak szóló magyar imádsággal, hogy mire a más nemzetségből valók sorra kerülhettek,
már csak úgy roskadozott a fa a tehertől.
Sok-sok időbe került, míg a mennyeknek minden lakója odajárulhatott a karácsonyfa elé a maga ajándékával.
Nemzet még ennyi imádságot nem kapott, amióta világ a világ!
Mikor aztán az utolsó imádság is rajta csüngött a fán, az Úr Jézus megáldotta valamennyit, s míg a sok nép vonulni kezdett újra kifelé a szárnyas kapukon, szorgos kis angyalok nyomban hozzáfogtak,
hogy batyuba kössék a sok égi kincset, s alászálljanak vele kicsi Magyarhonba.
Végül aztán már csak az égi magyarok álltak ott még mindig a magyar karácsonyfa körül, imába mélyülten.
Az angyalok elhordták már az utolsó ajándékot is, s a gyertyák is kezdtek csonkig égni, amikor az Úr Jézus szeme hirtelen megakadt valami fehéren, a roppant karácsonyfa alsó ágai között.
Jobban odanézett s hát bizony egy kis angyalka köntösének a csücske volt az.
Az újdonsült szeplős kis angyalka, aki elejtette az aranycsengőt,
kuksolt ott még mindig nagy ijedten.
Az Úr Jézus félrehajtotta az ágakat, s kézen fogva elővezette onnan a szeplős kis angyalt.
- ,,Hát te minek bújtál oda?" - kérdezte tőle mosolyogva.
- ,,Restellem magamat" - vallotta be a szeplős. - ,,Elfelejtettem volt azt a csengőt, lássa.
- ,,Oh, hát te voltál az!" - nevetett az Úr. - ,,Ne búsulj semmit, megtörténik az ilyesmi mással is.
De téged még nem láttalak itt eddig. Mi a neved? Honnan jöttél s mikor?"
- ,,Katika a nevem s Budapestről jöttem. - felelte a vézna, szeplős kicsi angyal - november negyedikén, Uram."
Néhány pillanatig mély-mély csönd volt a nagy kupolateremben.
Az égi magyarok mind a vézna kicsi angyalkát nézték, s valamennyinek könnyes volt a szeme.
Aztán Jézus szelíd hangja törte meg a csendet.
- ,,Isten hozott, Katika". mondta jóságosan, s keze gyöngéden megsimogatta a kis szöszke fejet.
- ,,Aztán küldtél-e te is ajándékot Budapestre a tieidnek?"
- ,,Küldtem, Uram" - felelte Katika, s elpirult a szeplői alatt.
- ,,Aztán mit küldtél?" - kíváncsiskodott az Úr Jézus. - ,,Szép ünnepi imádságot szüleidnek, kis testvérkéidnek?"
A kicsi angyal képe még pirosabbra gyúlt.
- ,Nem imádságot küldtem" - vallotta be szégyenkezve.
Az Úr Jézus igen nagyon elcsodálkozott.
- ,,Nem-e? Hát mi egyebet lehet küldeni innen?"
- ,,Kenyeret" - felelte szepegve Katika. - ,,Szép fehér égi kenyeret. Minden nap félretettem, amit nekem adtak itt.
Hiszen én kapok még máskor is" - tette hozzá bizalmasan.
,,S ha nem, hát az se baj. De odalent Budapesten nincsen fehér kenyér, régóta már..."
Mély, döbbent csönd volt, szentek, angyalok pisszenni se mertek.
Hiszen ilyesmi még nem történt emlékezet óta, hogy valaki kegyes imádság helyett kenyeret küldött volna alá a mennyországból.
Aztán az Úr Jézus lehajolt s homlokon csókolta a kislányt.
- ,,Jól tetted, Katika", - mondta halkan s lopva kitörölt egy tolakodó könnycseppet a szeméből, -
,,sokszor a kenyér a legszebb imádság.
Én is azt adtam egyszer az én népemnek, amikor lent jártam a Földön. Kenyeret."
Valahol a meghatottan álló magyarok sorában egy öreg nagymamából kitört az elfojtott zokogás.
Katika kitépte magát az Úr Jézus karjaiból,
odafutott az öregasszonyhoz és két vézna karjával átölelte.
- ,,Ne sírj, nagymama!" - kiáltotta hangos, csengő angyalka-hangon,
mely egyszeribe betöltötte az egész mennyországot.
- ,,Apuék nem éheznek többet odalent! A mennyei kenyér, amit küldtem, meglásd, eltart sokáig!"
Az Úr Jézus mosolygott.
S mosolyától, bizony, akár hiszik, akár nem: kisütött a nap Magyarország fölött.
Minden elvetemült erre járónak nagyon boldog békés Karácsonyt kívánok! :)
Wass Albert: Az angyalok tisztása
Az Angyalok tisztása
Tudja hol van? Járt már ott? Szeretteit is elvinné oda?
Ahol "...az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon..., ahol belerakják a kincseket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet."
Amikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen.
Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett. Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból.
Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod : surrannak, matatnak, itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell.
A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les rád. Figyelik, hogy rontó ember vagy e? Azoktól félnek.
De te látó- ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak.
Amikor rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak.
De akkor a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására. Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép. És megállsz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe. A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet, és a békességet. Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan mosolyog.
Csak amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonozod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem.
"Az esztendőkörös változásrendben Karácsony ünnepéhez érkeztünk. Régi-régi hagyomány ez, népünk több ezer éves ünnepe. Regösök, táltosok, igricek, garabonciások arca fénylik a tűz körülr30;
Az ősi időben az ember önmagát a természetről nem választotta le, mindennapjai a Nap járásához, a csillagokhoz, az évszakokhoz kötötték. Ez a kötés nem bilincsként, súlyos teherként nehezedett rá. Az ősök nem a könyvekből, meg zavaros rituálékból merítették erejüket. Férfiként és nőként, az élet örömeit és feladatait elfogadva, nem bűntudattól gyötörve léteztek. Gazdag, nagyvonalú, összetartó nép érkezett haza Árpádékkal a Kárpát-medencébe. A föld és az Ég között nyitva állt a kapu.
Az eget látták fejük fölött, nem hunyorogva bámultak, mint kései, rossz utódaik a TV felé.
Az évet a Nap járása természetszerűleg tagolja (bár a Föld kering a Nap körül, de a Napút kifejezés, a földi szemlélő szempontjából, mégis elfogadható). Négy, kereszt alakban felrajzolható, kiemelt fontosságú pontja van az esztendőnek: a tavaszi, nyári, őszi és a téli napforduló. Karácsony a téli napforduló ünnepe. December 21-én leghosszabb az éjszaka és a legrövidebb a nappal az év során, ekkor a legkevesebb a fény. A napforduló elnevezés pontosan mutatja, hogy ez az a pillanat, amikor ez az állapot változik, fordul.
A Legyőzhetetlen Nap, a Sol Invictus ünnepe ez az időszak. Kívül még nem látszik a változás, tél közepén járunk, de a Nap megkezdi emelkedését az emberi szem számára láthatatlan módon, ősi rend szabályai szerint. Ez a természetbe kódolt, reményteljes üzenet: Karácsony titka.
Az ősök nagy tüzeket gyújtottak a téli éjszakában, a Fényt jelenítették, segítették tovább égi útján. Kerecsensólymokat, napmadarakat, röptettek. Erős, egészséges, életvidám népünk tiszta kapcsolatban élt a természettel.
A Karácsony jelentőségét a városi ember csak intellektuális módon tudja megközelíteni. Igazi lényegét a szabad ég alatt, faluban, vidéken, a csillagok és a megrakott tűz által megvilágított éjszakában lehet megérteni. A pattogó tűz táltoserőket ébreszthet a késői utódokban is.
Felemelő érzés megérteni, hogy a csikorgó hidegben, a legnagyobb sötétségben indul el legyőhetetlen útjára a Fény."
http://postaimre.net/
Egyszer régen, mikor még nem volt bánat,
S a kék vizekben tündökölt a hold,
Tündér leány állott a tenger partján,
S a hab lágyan, szerelmesen dalolt...
De egy este... messze észak felől
Orkán hadával érkezett a tél,
A tündér sírt és fényes könnyeit
Zúgó tengerbe hullatta a szél...
Aztán elment... a tenger várta, várta,
És fodros habja többé nem dalolt.
Ködös, borongós, néma éjszakákon
Sötét vizén nem tündökölt a hold...
S a mélybe hallott tündér könnyekből
Lettek a fényes igazgyöngy szemek...
A gyöngyhalász néha megtalálja
A mélybe rejtett tündér-könnyeket...
Én is ilyen gyöngyhalász vagyok,
És verseim az igazgyöngyszemek...
Egyszer lelkembe zokogott egy tündér
S azóta néha gyöngyszemet lelek...
:)))
Na, legalább évente egyszer-kétszer így én is a hovádba jutok - nem csak Te az enyémbe folyton! :D
“A vidámságnak megvan az ereje ahhoz, hogy a félelem, a sértettség, a harag, a frusztráltság, a csalódottság, a depresszió, a bűntudat és a meg nem felelés érzéseit kiűzze az életedből. Azon a napon éred el a vidámságot, amikor rájössz, hogy mindegy, mi történik körülötted, akkor sem lesz jobb semmi, ha nem vagy jókedvű.”
(Anthony Robbins)
Én lennék a nagyonkedves?... és akkor te vajon mi vagy...? :)))
Ösztönszékely lettem! :D
Most már ne válaszolj, kérlek, mert felborul a bioritmusom! :)
Vagy válaszolj, de én már nem fogok! :D
P.s.
Egy kis butaság a könyvről?
Nagyonszeretett topiktársunktól idézve. :))))))
"A kutyán kívül, a könyv a legjobb barátunk!
Mert a kutyán belül olyan sötét van, hogy nem tudsz olvasni!:DDD"
Szent András hava, a Székelynaptár szerint: Enyészet hava, az elcsendesülésé, a befelé figyelésé.
Ilyenkor az ember már nem pörög, hanem kicsit lelassul, mint a természet. Ilyentájt lehet elolvasni, az eddig tartogatott könyveket. Forralt bor, sült gesztenye illata száll, és nemsokára készülhetünk az ünnepekre. :))
Jékely Zoltán: Őszi nap csókja
Csókolj meg jobbról,
csókolj meg balról,
még utoljára, vén őszi nap;
mint egyszer rég, haldokló nagyanyámnak,
feléd tartom sápadt orcáimat.
Csak fényed csókol,
csak sejtem a csókod;
hová enyészett tüzes meleged?
De így is ajándék, mennybeli jóság:
szerelemből finomult szeretet.
