Hogy legyen min gondolkodni, meg dolgozni:
"Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Nonprofit Kft."
Micsoda gittegylet lehet...
Idézet a cég weboldaláról:
"A Kormány 175/2009. (VIII. 29.) Korm. Rendelete a köztulajdonban álló gazdasági társaságok működésének átláthatóbbá tételéről:
2§ (1)
a) Héray László
b) ügyvezető igazgató
c)
ca) A Munkavállaló személyi alapbére, a Főv. Kgy. Gazd. Biz. 2008. december 16-án a 833/2008. (XII. 16.) GB sz. határozatával megállapított bruttó 580.000 Ft, /hó.
Éves prémium mértéke Főv. Kgy. Gazd. Biz. 2008. december 16-i 833/2008. (XII. 16.) GB. sz. határozata alapján a Munkavállaló éves személyi alapbérének 100%-a."
Ugye most már minden világos?! Havi 1.160.000,- forint fizetés
Az Önök pénzéből, Önökért?
Avagy, kinek épülnek a taxiállomások?
Bizonyára minden kedves olvasó számára ismeretesek a számok: 1255 férőhely a mintegy 250 taxiállomáson, melyen 5840 budapesti taxisnak, valamint még kb. 4-
500 Pest megyei kiterjesztéssel Budapesten dolgozó vidéki kollégának kellene békességben megosztoznia. Nem is untatnék senkit eme képtelenségnek nevezhető, rendcsinálásként is hangoztatott rendelet elemzésével, ugyanis hiábavalóságnak tűnik az észérvekkel történő vitatkozás.
Érdemesebbnek tartom megvizsgálni – a magam szerény eszközeivel – azt, vajon kinek, kiknek az érdekében vállalja fel a főváros vezetése ezt – a taxisbarátnak, sőt utasbarátnak egyáltalán nem nevezhető – intézkedést. Természetesen kénytelen vagyok megnevezni néhány – az ügy szempontjából fontosnak vélt – szereplőt, de mivel nem kívánok évekig bíróságra járni becsület(?) sértési, meg jó hírnév megsértése miatti perekben, inkább az olvasó fantáziájára bíznám a címben megfogalmazott kérdés eldöntését.
Emlékezetem szerint 1997-ben a Fővárosi Művelődési Házban a „Nyitott Száj” című – azóta megszűnt – tévéműsor nyilvános felvételén hangzott el Rusznák Imre úr szájából, hogy fél éven belül megépülnek a drosztok a fővárosban. Aztán majd nyugodtság lesz. Aki látta azt a műsort, talán emlékszik még rá, hogyan sikerült ország-világ előtt mintegy 50 perc alatt kiállítanunk magunkról a szegénységi bizonyítványt. Rég volt, el is feledték már sokan, ami a lényeg, hogy a műsor záróakkordjaként elhangzott egy felelős fővárosi vezető szájából, hogy fél éven belül elkészülnek a drosztok, és onnantól minden rendben lesz.
Vártunk. Türelemmel. Mi mást tehettünk volna, hiszen annyian, és annyi mindent mondtak (mondanak ma is) már ebben az országban, aztán mégsem úgy lett. Nézőpont kérdése, hogy sokat, vagy keveset, de mindössze 2 évet kellett várni arra,
hogy megszülessen a rendelet. Az 59/1999. (XI.18) számon elhíresült rendelet, mely – valljuk meg őszintén, hisz magunk között vagyunk – nem nagyon rázott meg akkoriban egyikünket sem. Főleg azért nem, mert a ma fájó lényeges pontjait – nagyon helyesen – azonnal ki is vették belőle. Tehát fizetni nem kellett, készülgettek, épülgettek, többször olvashattunk e lap hasábjain a Fővárosi Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Kht. (továbbiakban Droszt Kht.) gondjairól, nehézségeiről, alkalmanként eredményeiről.
Az is egy érdekes kérdés, hogy miért kellett a fővárosnak céget alapítania a drosztrendszer kialakításához, hiszen például Bécsben a kamara feladatai közé tartozik ez is. Reméljük, egyszer majd erre vonatkozóan is megnyugtató választ olvashatunk a Taxisok Világában.
Apropó Bécs. Április közepén a Bécsi Kamara meghívta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát a bécsi taxisviszonyok bemutatására. Mondhatnám pont jókor érkezett a meghívás. Tudomásom szerint a BKIK szervezésében a taxicégek vezetőin kívül meghívták a főváros illetékeseit is a tanulmányútra, de senki sem képviselte a fővárost.
Ez április 1-je után történt, Budapesten már életbe lépett a rendelet, nehogy már mindent külföldről másoljunk – gondolhatták az illetékesek. Ez a hozzáállás igen jellemző.
De ne kanyarodjunk el. 1999. Szakmánk ez idő tájt az új varázsszó, a fix tarifa megtanulásával volt elfoglalva. Európa (ahová földrajzilag eddig is, 2004 május 1-jétől meg már hivatalosan is tartozunk) nyugati felében számos országban közmegelégedésre működik a fix tarifa, szabályozott keretek között.
Létszám, tarifa, droszt, ellenőrzés. Nyílván tudta ezt Rusznák úr is, hiszen felkarolta a kezdeményezést. Öt éve. A taxisok aláírásgyűjtéssel fejezték ki a többség óhaját, demokráciában ez már csak így szokás. Szintén e lap hasábjain szembesülhettünk több alkalommal a kudarccal. Mindig, minden hivatal elmagyarázta rövid leveleiben, mit, miért nem lehet. Tehát nem azt, hogy hogyan lehet, hanem hogy miért nem lehet. Nem kis különbség.
Közben persze szépen csendben épültek a drosztok. Négy év után a főváros vezetése – vélhetően a takarékoskodás jegyében – nem kívánta tovább finanszírozni újabb taxiállomások kialakítását. A négy év alatt sikerült közel 300 millió forintot elkölteni az adófizető polgárok pénzéből a mintegy 250 állomás kialakítására, melyből nem egészen 80 millió forintba került a kitáblázás, felfestés, átalakítás, területrendezés, meg miegyéb, a többi pénzből irodákat kellett felszerelni, gépkocsikat kellett üzemeltetni, béreket és járulékokat, közüzemi díjakat, telefonszámlát, takarítást kellett fizetni, talán a jól végzett munka eredményeként jutalmakat osztani. Ki tudja? A lényeg, hogy a pénz elfogyott. Vagyis a főváros nem dotálta tovább a drosztrendszer kiépítését.
Nem csoda, hiszen ha valaki kicsit utána számol, kiderül, hogy a drosztépítésben is
világelsők vagyunk. Budapesten az átlag 4 férőhelyes droszt kialakításának költsége több mint 1 millió forintba került. Egy alumínium oszlop, egy taxitábla, két kiló sárga olajfesték, meg az egyéb költségek. Persze közpénzből semmi se drága. Hát még úgy, hogy lesz kin (rajtunk) bevasalni. Fantázia kérdése, miként dől el egy ilyen – a K&H brókerbulihoz viszonyított aprópénz – projektfinanszírozás sorsa, de a vidámság megőrzésének érdekében lemodellezhetjük.
Nagyember (NE): – Hogy állnak a drosztok?
Közepesember (KE): – Készülgetnek…
NE: Jaj már! Négy éve tökölődtök, az Imre aszonta fél év…
KE: Az Imrének fogalma sincs, hogy mennyi szaladgálás van emiatt.
NE: És most mennyi van kész?
KE: 1255 kocsi tud beállni.
NE: És hányan vannak?
KE: Fogalmam sincs.
NE: Akkor álljanak be, mert január 1-től egy huncut vasat se adunk rá. Most már
fejjétek a taxisokat, különben is nekik építettük.
KE: Öhöm-köhöm
Biztosan nem így zajlott le a megbeszélés, de a végeredményt tekintve teljesen mindegy. A Közepesember nyilván ebből él, foggal-körömmel védi az állását, neki is van családja, kell a pénz, mit tehet. A legjobb terepen kapott szerepet, hiszen megosztottak vagyunk, mégis mindent kibírunk. Ránk lehet sózni sárga rendszámot, majd írásban lemondatni a tulajdonunkról, vetetnek velünk adatmemóriás csodataxiórákat, amiből a legnagyobb darabszámban eladott típus 11 éve képtelen az óraátállításkor magától átállni a pontos időre, nem sorolom, mert dupla számot kéne megjelentetni.
Erre a terepre érkezett – és szándékosan nem írtam, hogy tévedt – 1999. év végén Somogyi Miklós úr, a Mediacontact ügyvetetője, aki újságolvasó ember lévén időben értesült a taxiállomások létesítésének tervéről. Bizonyára jó időben, jó helyen kopogtatott ötletével és pénzével, mert – mint a múlt havi számból kiderül – elegendő volt terveit beadni a Droszt Kht.-hoz, akik persze „máshol is tájékozódtak a médiapiacon”, de végül is Somogyi úr cégét választották. Lobbisták segítségével, Rusznák úr ajánlásával. Ebben az ügyben ennyi is elég volt. Több tízmilliós üzlet. Minek már azzal a fránya közbeszerzéssel bajlódni. Miközben például egy havonta kétszázezer forintot utazó kórház, vagy minisztérium is közbeszerzés alapján választ taxicéget. A Droszt Kht.-val üzletet kötni elég volt néhány lobbista, meg Rusznák úr ajánlása.
És lőn utcabútor. Nekünk, meg az utasoknak. És Somogyi úr is sok pénzt költött, hogy legyen nekünk és az utasoknak európai színvonalú taxiállomásunk. Gyepesített, bokrokat ültetett, padokat helyezett el. Ajándék járdának ne nézd a … És ő is szeretné viszontlátni a befektetéseit. Meg a főváros is. És innentől rajtunk kívül a kutyát nem érdekli, hogy hogyan is fér el 1255 taxi számára kialakított helyen több mint 6000 taxi. Ez üzlet. Érted már? Nem nekünk, nekik.
Különben miért ragaszkodna a fővárosi rendelet foggal-körömmel ahhoz, hogy utasfelvétel céljából világító szabadjelzővel taxi csak droszton várakozhasson? Mert ha a droszton tömött sorokban állunk, akkor a kihelyezett utcabútorokon szereplő reklámoknak már értéke is lesz. A hirdetők nem szívesen szórják a pénzt olyan közterületeken megjelentetett hirdetésekre, ahol a madár se jár. Igaz, a drosztok jó része sajnos ilyen helyekre lett telepítve. Mert madár még elvétve ugyan repülhet arra, de utas? Majd ha beállunk kényszerből – gondolják – az utas jön és beül, mert az neki jó, mert szeret telefonos tarifa helyett utcaival utazni. Bizonyára ezért rendelnek az emberek mobiltelefonon az olyan szórakozóhelyeken is taxit, ahol valamelyik taxicég autói szépen, sorban várakoznak. Mert az utasok szeretnek többet fizetni, ha egy módjuk van rá.
Világító szabadjelző. Mit számít a pénzügyminisztérium vonatkozó rendelete? Kit érdekel a KRESZ? Majd a főváros megmondja, hogy hol, és miként állhatunk meg. Aki meg nem fér be a drosztra, keringjen, míg győzi benzinnel. Talán leintik. Gondolom, a Levegő Munkacsoport, vagy más környezetvédők – ha informálnánk őket erről a rendeletről, valamint a várható hatásokról – minden lehetséges fórumon
tiltakoznának. Rusznák Imre úr ismét bedobta a bűvös szót a köztudatba. Fix tarifa. Most aztán majd el lesz intézve, mert már másnak is érdeke. Eddig csak nekünk taxisoknak volt fontos, az utasok nem is igazán értették, mi ez egyáltalán. Sok év után nem azért kell újra napirendre tűzni a témát, hogy a fixtarifa egy komplex rendezés egyik fontos elemeként funkcionálhasson. Nem. Csupán addig se rágódunk, megint várjuk a csodát, az ismeretlent, megint van ok a bizakodásra, és ameddig ábrándozással telnek napjaink, mosolyogva befizetjük a 21.250 Ft-ot, megpróbáljuk összehúzni magunkat, hogy mindannyiunk számára legyen férőhely a drosztokon, miközben mindig jönnek majd, akik kitalálják, megcsinálják…
Mit is?
Elsősorban a maguk üzletét.
22 éves a magántaxizás. Ez már felnőttkor. Mi mikor növünk fel végre mind, hogy azt, amiből eltartjuk családjainkat, a magunk üzletét magunknak csináljuk?
Lengyel Sándor
Ezt az anyagot - az droszt és utcabútor ügy megértésének érdekében - a Taxisok Világa című havilap 2005 februári számából ollóztam ide.
