Szabadnap
Ma eldöntöttem. Ha a fene, fenét eszik is, nekem ma akkor is jó napom lesz! Ugyanis… szabadnapot tartok.
Se autó, se URH, se 3 perc egy nyomással. Vagyis, semmi stressz.
Első lépésként, közöltem döntésemet a nejemmel.
- Na persze-bólintott, majd gyakorlott mozdulattal egy lázmérőt varázsolt elő és a hónom alá dugta.
- Nyisd nagyra a szád, nyelv kidug- s közben a szemem fehérjét, vizsgálgatta.
- Te jó ég- kiáltott fel a hőmérőt látva. – 36, 9! – Ide már asszisztencia szükséges!
- Hagyd már abba, nincs semmi bajom-toltam el magamtól aggódó kezeit.
- Igen? Akkor lerobbant az autó. Te jó ég, mennyibe fog ez kerülni? Tuti hogy most emiatt nem megyünk az idén Hawaii-ra.
- Nincs a kocsinak semmi baja – mondtam.
- Aha – bólintott, szóval letiltottak! Mit tettél már megint te balek, ki tiltott le, hány napot kaptál, megváltottál belőle valamit? Fogadjunk, hogy megint a 1014 tyúkszemére léptél!
- Na jó, ebből elég- vágtam el a további szóáradatot.
- Az ég adta egy világon, semmi sem történt! Ha akarnék, most azonnal kimehetnék dolgozni. De nem akarok. Szabadnapot akarok, érted?
- Ühüm.- De a gyanakvás továbbra is ott volt a szemében.
- Hogy ebből mi lesz-, morogta csak úgy magának, de azért én meghallottam.
- Na majd én megmutatom- gondoltam.
Na lássuk csak, mit is kell tenni egy szabadnapon? Ráadásul egy ilyen szép áprilisi kora estén. 7 óra, de még világos van. Mi lenne, ha lemosnám a kocsit? Szó mi szó, az a januári havas eső némi foltot hagyott rajta.
7 óra 3 perc. –Készen is van. Szebb, mint új korában. Ebbe kössön bele a 1014!
Most még beállítom a hifi-t. Ugyanis 200 decibel fölött kicsit torzított a bal hátsó. Este 9., kész is van. Tudom sokáig tartott, de jó munkához idő kell!
Belépve a lakásba, egy 8 éves forma gyerek köszön rám. – Csókolom!- majd labdáját rám vezetve kötényt ad és átviharzik a szobába. A konyhában nejem szorgoskodik, míg az asztalnál úgy sacc per kb. 5 éves fiúcska, falatozik. Majd rám néz. És iszonyú bömbölésbe kezd.
- Neki meg mi baja-? Kérdem.
- Mi lenne? A gyermek túl érzékeny, bizalmatlan minden idegennel.
- De hát ők nem az én… - De igen- vágott közbe a nejem. - Biológiailag. Amúgy tudod, hogy melyiknek mi a neve, hogy hívják a tanár néniét, óvó néniét? –Hááát- nyögtem.
- Na látod!-
- De ezen változtatunk-mondtam határozottan. Erre remek alkalom egy közös vacsora és leültem az asztalhoz.
- Az az én helyem- közölte velem egy határozott 8 éves hang. Szúrós tekintetű legényke nézett velem farkasszemet. Elöntötte lelkemet a büszkeség. Istenem, milyen vagány, határozott kis kölyök. Nem hiába, az én fiam!
- Anya, a bácsi most már mindig itt fog lenni-? Kérdezte az 5 éves, még mindig szipogva.
- Semmi baj-, hárítottam el nejem kezdődő magyarázkodását. - Majd én-.
- Tudod, én vagyok az apukád-, mondtam és meg simogattam a kis buksit. Áááááááááá ordítottam a következő pillanatban, miközben hasztalan próbáltam kihúzni a kezemet a kis bestia fogai közül.
- Mondtam, hogy nem szereti, ha idegenek simogatják- szólt cinikus hangon nejem.
Megsemmisülve fejeztem be a vacsorát és kezdtem átértékelni a döntésem helyességét a szabadnapot illetően. Az esti fürdetés már viszonylagos nyugalomban zajlott. Leszámítva azt a fél percet, amíg bent tartózkodtam a fürdőszobában. Kis vödörből, vizipisztolyból zúdították rám a vizet, miközben kórusban üvöltötték, hogy: MENNYÉL KI! Csurom vizesen somfordáltam ki és azon törtem a fejem: vajon hol rontottam el? Hálátlan kölykök. Éjt nappallá téve dolgozom értük, hogy mindenük meglegyen és ez a hála? Meg sem akarnak ismerni? Bánatosan átöltöztem. Drága kis feleségemnek köszönhetően egy vadi új pizsamába bújhattam. Mikor megköszöntem e kis figyelmességet, közölte, hogy ezt a pizsamát 7 éve karácsonyra kaptam. Érdekes, még sosem láttam.
Na nem baj. Az est hátralévő idejében, csak azért is „jó napom lesz”. Meg az asszonynak is, gondoltam kajánul.
Amíg viszont lerakja aludni a két kis banditát, addig kézbe veszem a távkapcsolót. Agymosás, butítás, IQ pusztítás minden adón. Még szerencse, hogy van 4 sportadó. Van sex csatorna is, de sajna csak 11 után. Tényleg, sex! Remélem, már alszik a két mini terrorista!
Óvatosan átsasszézok a hálóba és feküdnék be kedvenc nejem mellé.
- Ez az én helyem- csattan fel egy éles hang az ágyból az asszony bal feléről.
- Ez meg az enyém-, sivít egy vékonyabb hang a jobb oldaláról.
Megdöbbenve állok az ágy mellett.
- Drágám! - szólok bátortalan hangon, de semmi válasz. Egyenletes szuszogása és a takaró ritmikus emelkedése meggyőzött arról, hogy már alszik. Semmi kedvem nem volt a két villogó tekintetű, vérszomjas kis fenevaddal hadakozni, így hát kihátráltam.
Leroskadtam a nappaliban. - Szabadnap, mi?- gondoltam. Tekintetem a levetett ruháimra esett. Nagyot sóhajtottam és öltözni kezdtem. Végül is még időben vagyok, miközben az órára néztem.
Akár még történhet is még velem ma valami jó.
