Gyerekek, egy picit nem figyelek oda, aztán már egyből nem tudjátok, hogy merre vagytok arccal?!
Először is: értem én, hogy kenitek-vágjátok ezt a norvég nyelvet (is), de ha minden áron fitogtatni szeretnétek a tudásotokat, akkor már lehetne inkább „written by”, bár az pont annyira nem lenne igaz, mint a "made by".
Másodszor: Nem tudom, ki az a „focilabda”, mint ahogy azt sem, hogy miért másolta be ide a TGFSZ egyik beadványát.
Mondjuk nem is érdekel; biztos tetszett neki, oszt jól van. Én csak örülök, ha minél többen terjesztik az igét.
:)))
Nade az, hogy ide Ő rakta be, még nem jelenti azt, hogy Ő „csinálta” (vagy írta).
Sőt, egészen biztos vagyok abban, hogy nem Ő írta.
Egész konkrétan én írtam.
Harmadszor: Amikor elkészült, akkor még támogattam a TGFSZ-t, úgyhogy a rendelkezésükre bocsátottam, hogy kezdjenek vele, amit akarnak. Ilyen értelemben tehát az anyag a TGFSZ-é.
Később a Berkó picit belejavított, hogy Taxisok Világa-képessé tegye, de mielőtt leközölte volna, megmutatták nekem, hogy jó lesz-e úgy.
A TGFSZ-es fiúk még azt is megkérdezték, hogy adom-e hozzá a nevem. Én azt mondtam hogy nem, mert egyszer már lemondtam róla a javukra, így írják alá ők. Ennek megfelelően, szándékaimmal megegyezően az írás a Taxisok Világában is a TGFSZ aláírásával jelent meg.
Úgyhogy nem akarom én a focilabdát bántani, de azért ne tulajdonítsunk már neki olyasmit, amit nem Ő követett el.
Negyedszer (és ez már csak hab a tortán): az anyag azért készült, mert valaki kiverte nálam a biztosítékot. Ez úgy nézett ki, hogy az egyik tárgyaláson valaki fölállt és elmondta, hogy ellenzi az egységes, hatóságilag rögzített tarifát, mert az szerinte piacidegen.
Na, ez a „piacidegen” kifejezés volt az, ami után percekig trágárságokat kiabáltam a Keletiben. Nem titok, a kifejezést Dióslaki Gábor sütötte el, én meg azt gondolom, hogy egy normális piactól mi sem idegenebb, mint maga Dióslaki a fuvarkereskedő, meg az általa kitalált 159 forintos tarifa.
Hogy érthető legyek, én nagyon szívesen meghallgatok egy előadást a kulturált szexualitásról, de azt lehetőleg ne a Kovi tartsa.
Gondoltam, kifejtem már, hogy mi a piacidegen.
Na most, 704-es hozzászólás…
Baszottul örülök annak, hogy a TIM létjogosultságát pont az én egyik beírásommal próbáljátok alátámasztani.
Ezzel csak az a gond, hogy a hozzászólásomban leírtakból semmilyen úton-módon nem következik a TIM létjogosultsága.
Az tény, hogy én az OTSZ-t soha nem ismertem el érdekképviseletként, mint ahogy az is tény, hogy nagyjából és egészében a TGFSZ-t is leírtam, konkrétan nullára.
Nade, azt egy betűvel nem írtam, hogy a TIM-ben látom az üdvözítő és egyes-egyedüli megoldást!
Sőt, az idézett hozzászólás elsődleges célja a citysek cseszegetése volt, egyrészt, mert jól esik, másrészt, hogy minél többen menjenek közülük demenstruálni.
Hogy ezek után ez hogy lett hivatkozási alap a TIM mellett, azt nem vágom.
Egy a lényeg: tiszteletteljes kérésem az volna, hogy engem ezekből a dolgokból hagyjatok ki!
Semmilyen érdekvédelmi szervezetet nem támogatok, konkrét ügyek, célok, programok mellé vagyok hajlandó odaállni.
Bár…
Elvileg van az a pénz.
Csak –szerintem- a Dióslakinak annyi nincsen.