Nem egyszerű az én életem:-(
Megbeszéltem délre egy riportot.. Gondoltam, magamal viszem Fox kadétot (elismervén, hogy azok a fényképek amiket eddig en követtem el, még a családi fotóalbumba se jók:-() Mondta az ifjonc, hogy neki a csoguval van munkaebédje, ami a jövője szempontjából nagyon fontos:-) Nna mondom, elkérem a fiút a Ricsitől, mégiscsak a munka az első. Felhívtam, a Riccset, elmondtam a mondandómat, erre ő elkezdett könyörögni, hogy ne fosszam meg az ebédjétől (talán a Foxot akarta megenni?:-)) és különben is, ő is szeretne velünk jönni, hiszen tudja, hogy van még mit tanulnia:-)
Megszántam, mondtam ha sietnek, akkor rendben. Égre földre esküdözött, hogy pikk-pakk befizeti a tagdíjat, bekap két falatot, és már mehetünk is.
Ez a pikk-pakk, alig volt több másfél óránál, egy körül már kocsiban is ültünk. Közben megbarátkoztam a fél Főtaxival, elintéztem nyolc tíz telefont, megettem én is egy háromfogásos menüt, és elszívtam fél doboz cigarettát.
Nna sz'al, kijöttünk, a ""Szent" Főtaxi épületéből, és kiderült, hogy senkinek nem akaródzik a "Tüzessel" menni. Megértettem őket, ritkán ülhetnek rendes autóba, hát beadtam a derekam
Ezek szépen beköltöztek az autóba, ami pár percen belül úgy nézett ki, mint amin végigvonult, egy bivalycsorda. Ettek, ittak, (szotyizni azt nem szotyiztak), telebagózták, a nemdoányzó autómat, hihetetlen, hogy mit műveltek.
Ha egy fizető utas viselkedik így akkor úgy vágom ki az autóbol, hogy a lába nem éri a földet. ( és akkor nem tudja a koszos gatyájaval összeb...szni az autót:-))
Sz'al hogy behozzam a késést, hihetetlen tempóban indultam meg a cél felé, ami kicsit megviselte a nyugodt éjszakához szokott kollegák idegeit:-( Fox felől fura szagokat is éreztem, de aszonnta kanális fölött allunk:-)
Mindegy betudtam a fiatalságának. A Ricsi szegény teljesen maga alá piszkított, még a nadrágja is "olyan lett, mint a mellékelt képeken látszik:-(
A lényeg, hogy mostmár, hogy újra az én kezemben volt az irányítás, valamennyit behoztunk a lemaradásból, nagy nehehezen lehiggasztottam a riportalanyt, aki már az épület előtt állva "várt" minket, és elég indulatos volt, hogy miért most jöttünk!:-(
Sebaj, a riport igen jól sikerült.
De az tuti, hogy legközelebb inkább vállalom a tüzesben való utazás rémségeit, minthogy egy teljes külső belsőre kelljen mennem a barátaim aldásos tevékenysége miatt:-))) |