Majercsik Tamás (tomajer) volt a sofőrünk Fox kadéttal közös úti célunk volt, így megbeszéltük, hogy hívunk egy taxit. A 6x6-ra esett a választás és legnagyobb örömünkre egy közös ismerősünk jött értünk. Ekkor még nem tudtuk, hogy milyen viszontagságos út előtt állunk.
|
Csogu a fedélzeten |
Miután beszálltunk és az első döbbenetből felocsúdtunk, bemondtuk a címet. XI. kerület Vahot utca. Keletiből megindultunk az Őrsvezér tér felé, de tomajer megmagyarázta, hogy arra lehet, hogy nem a legrövidebb, de gyorsabb. Mi megnyugodtunk és figyeltük kollégánkat munka közben. Csendben utaztunk, amit csak a sofőrünk hirtelen, blokkolásszerű fékezései szakítottak meg. A Hungária krt.-n befordultunk jobbra, hiszen – mint megtudtuk – erre a leggyorsabb. Az életünket mentette meg a Könyves Kálmánon található Mc Donnalds. Egy gyors wc-zés is belefért, rögtön a menünk elfogyasztása után, sétálva utolértük a taxinkat, ami addig szépen haladt a hosszabb, de gyorsabb úton. Mivel a vezetőnk arca feszültségről árulkodott, így nem zargattuk beszélgetéssel, hanem kicsit körülnéztünk az autóban. Mindig is érdekelt, hogy mitől ilyen nehéz ehhez a céghez bekerülni, és mitől nyerheti el a Best OF megtisztelő elnevezést. Feltűnt azonnal egy kis tükör a normál visszapillantó tükör alatt. - Ne haragudj, de ez a tükör mire szolgál? - Ez az úgynevezett, bugyi nézegető.
|
Bugyinézegetőkiegészitőberendezés |
Többet nem is kérdeztem, de Fox kadét, aki hátul utazott, kicsit arrébb helyezkedett az ülésen. A tekintetem letévedt a lábamhoz. Majd felsikítottam. A fekete nadrágomon hihetetlen mennyiségű termőföldet véltem felfedezni. Amikor ezt szóvá tettem a sofőrünknek, akkor
|
Szent Anyaföld a gatyaszáron |
megjegyezte, hogy nem a megfelelően szálltam be, hiszen hozzáértem az autóhoz, különben is hobbyja a kertészkedés, és paradicsomot dugványozott. Valóban, rémlett fel előttem, nem lendületből ugrottam be. 20 perces ütögetés után nagyjából kezdett a ruházatom az eredeti színéhez hasonlítani, igaz erre bőven volt időm, mert a hosszabb, de gyorsabb úton már közel 1 órája haladtunk.
Fox, amikor átértünk Budára örömében kicsit sírva fakadt a meghatottságtól. Nem akartam magam elárulni, de én is elmorzsoltam egy könnycseppet. Utunkat megszakítottuk még egyszer, mert némi folyadékra volt szükségünk. Állapotunkat jellemezte, hogy a közértes hölgy riadtan nézett minket és azt hitte közterületesek vagyunk és jöttünk büntetni. De legalább az üdítőért nem kellett fizetni.
|
Kettős használatú kalaptartó, amely kifejezetten alkalmas hamu tárolásra |
|
tomajer veteményese | Miután visszaszálltunk az autóba és kitisztítottuk a ruhánkat elindultunk. Budafok egy szép része Budapestnek.. A Campona még ma is igen közkedvelt hely az ott élő lakosok körében. Innen Érd felől megközelítve a megadott címet szerencsésen megérkeztünk. Kisebb rutin torna következett, így megúszva az újabb ruhatisztítást. Menetidőnk 1 óra 55 perc volt, és sajna nem transzferben mentünk. Visszafelé inkább gyalogosan oldottuk meg a problémát, ami igaz nem olyan gyors, de rövidebb és 30 perces sétát jelentett.
|
Fox kadét nézni sem tudja |
tomajer utasai Fox kadét és Csogu voltak
hallotaxi
|