Na ez az. Megint egy életszagú példa.
Mi történik, ha az utas „nem van” tisztába a jogaival, csak követelődzni tud, és olyan dolgokban ami nem jár neki.
Én már vittem csekkes utast 1-es tarifával is.
De még mielőtt bármelyik illetékes felkapná a fejét, hogy rám húzhassa a vizes lepedőt, ezért leírom, hogy hogyan történt.
Álldogálok szépen szabályosan egy általam is finanszírozott droszton.
Mivel utas nélkül cselekedtem ezt, ezért egy szabadidős ruházatban pompázó utas rám nyitotta az ajtót, aki azt feltételezte, hogy utasra várok.
Neki taxira volt szüksége, nekem utasra. A két érdek találkozása így összehozott bennünket.
Egy apró pici kifogásom azért volt a boldog nász előtt.
Mégpedig az, hogy az óriás hamburger „kecsap”-tól csöpögő utolsó falatjait ne a kocsimban juttassa emésztő rendszerébe az erre a célra szolgáló testnyílásán keresztül.
Az utas nagyon kedvesen megértve aggódásom a kocsi beszennyezése végett, szépen elmajszolta az utolsó falatokat a kocsi mellett, majd beült a kocsiba, és közölte a címet.
Én a tőlem telhető legrövidebb úton és legnagyobb sebességgel eljuttattam a célhoz.
Na itt ütött be a ménkű.
A kedves utasom valahonnan elővarázsolta a csekket.
Igaz ahol beült, ott 5 km-es körzetben nem volt olyan intézmény, akivel a cégünknek szerződése volt. Sőt az utas nyakában sem lógott olyan „marhalevél” (ezt egy szerződéses ügyfél mondta a nyakba akasztós beléptető kártyáról), ami arra utalt volna, hogy szerződéses partner.
De semmi gond nem történt, mert szépen megbeszéltük, hogy a kedvesnek előre kellett volna jeleznie, hogy ő kicsoda. Panasz sem lett belőle, én meg „gazdagabb” lettem kilométerenként húszon pár forinttal. (3 km-t mentünk körülbelül.) Neki ez volt a tanulópénz.
Hogy miért nem kérdezem meg soha a kedves utastól, hogy mivel fizet?
Azért, mert egyszer megkérdeztem egy telefonos rendelésen, hogy mivel tetszik fizetni?
— Készpénzzel, vagy csekkel?
Amit ezután kaptam azt nem kívánom senkinek.
A kedves magából kikelve elkezdett ordibálni, hogy mit képzelek én róla, hogy őneki nincs pénze, és nem tudja kifizetni a taxit, meg hasonló dolgokat ordibált.
Mondtam neki: — Uram semmi gond, bocsánat, hogy megkérdeztem, de ez nálunk belső utasítás, akkor megyünk kettes telefonos tarifával, s a végén fizet. (Remélem — gondoltam magamban.)
Na most az egészben az volt a poén, hogy a fuvar végén ő is elővette a csekket „vaze”.
Ekkor elmondtam neki, hogy miért kérdeztem, amit kérdeztem.
Most már kezdte felfogni, hogy részemről nem rasszista megnyilvánulás volt a kérdés feltevése, hogy melyik társadalmi réteghez tartozik, hanem ha válaszolt volna rendesen, akkor legalább 30 forinttal kevesebb lett volna a fuvardíj.
Szerintem az utas azért annyit megtehet, hogy szól a taxisnak, hogy most csekkel fog fizetni.
Vagy ez olyan megterhelő szegénynek?
Ha nem szól akkor meg kicsit „többet” fizet a csekkel. Legközelebb meg időben fog szólni.
Számtalanszor van, hogy olyan fuvart veszek fel, mai csekkes, de mire oda érek elfeledkezem a csekkes információról, mert már esetleg több, mint 10 perce várok a reklamálás, és a harmadik köröm után.
Végre megjön az utas. Ráadásul nem jó nevet mond, akkor ezt is tisztázni kell. Csoda, ha addigra kibeszélem a fejemből a csekkes információt?
Órát indítom, de sajnos telefonos tarifával, mert kiment a fejemből, pedig elég nagy, hogy szerződéses a kedves.
Az utas rögtön szól, hogy ő csekkes, mert az órát azt árgus szemmel nézi. Semmi baj kérek nagy elnézést, és átállítom az órát szerződéses fuvarra. Még soha nem volt ebből különösebb gondom. (Tudom, majd lesz, főleg ezek után.)
A számlát meg tényleg arról kell írni, amit az óra mutat, mert ha mást írunk rá, akkor „gazdasági bűncselekményt követünk el”.
Az utas pedig a tettestárs az egész felgombolyítandó ügyben.(:-))
|
