Már nem számolnak a Rádiótaxival Hallotaxi: A lapunkon és az utcán a kollégák között is felmerült a kérdés, a Rádiótaxi miért nincs benne a reptéri fuvarozásra ajánlatot benyújtó, budapesti nagy taxitársaságok által létrehozott konzorciumban?
Horváth Pál: Mindenek előtt szeretném elmondani, hogy az első és az alap ötlet tőlem származott. Javasoltam a társaságok vezetőinek álljunk össze, és együtt nyújtsunk be pályázatot. Javaslatomat a taxitársaságok vezetői elvetették, és kijelentették mindenki egyénileg a saját hátterével fog indulni a pályázaton. Többször felvetettem ezt az ötletet, azzal a kiegészítéssel, hogy minden társaság a taglétszáma alapján szerezzen részesedést a konzorciumban. Az ötletemet elvetették, volt, aki hülyeségnek titulálta, volt, aki azt válaszolta a kommunizmusnak vége és minden gazdasági társaság mérettesse meg magát, mert az a verseny.
Ettől a ponttól a Rádiótaxi partnert keresett ehhez a projekthez, hiszen azt egy percig sem gondoltuk, hogy bárki is egyedül sikerrel pályázhat erre a feladatra. Így találtuk meg Csiki-Bege Lajos urat, a Csiki-Bege Autóház tulajdonosát, ő több autótípus sikeres forgalmazója, aki szívesen beszállt ebbe a projektbe. Nagy munkával elkészítettük a közös pályázati anyagot, amely tartalmazta mind a szakmai, mind a pénzügyi garanciákat. 150 db Fiat Doblo rendszerbe állítása is szerepelt a pályázati anyagunkban Ezek a járművek hét személyesek, egy bizonyos részük pedig kerekes széket használó utasok szállítására is alkalmas. Ezeknek a járműveknek a finanszírozására, mind bértaxi, mind hagyományos lízing, mind részletvásárlás tekintetében remek konstrukciókat dolgozott ki partnerünk.
Múlt héten tartottuk a Rádiótaxi és a Csiki-Bege Autóház konzorciumi tárgyalásának záró megbeszélését, ahol partnerünk jogtanácsosai és ügyvédei azt a javaslatot tették, hogy a Csiki-Bege Autóház ne vegyen részt a pályázaton. A Budapest Airport (BA) 60 pontos feltétel rendszerében, legalább 5 olyan pont van, amely olyan pénzügyi jogokkal ruházza fel a BA-t, amelyeknek a felvállalását a jogászok nem javasolták Csiki-Bege Lajosnak, sem a Rádiótaxinak. Nevezetesen, a garanciális összeget a BA számlájára kell elhelyezni, ezután majd a BA eldönti, leemel e belőle, vagy sem, a befizetéssel az összeg felett minden rendelkezési jogunkat elvesztettük volna, a kamatok is a BA-t illették volna. Partnerünk a vázolt okok miatt visszalépett a szerződéstől. Egyedül nem pályáztam volna semmiképpen, múlt héten pénteken ott álltam szerződő partner nélkül. A hétfői pályázat benyújtási határidőig nem állt módomban másik partnert találni, ezért nem pályáztunk.
Bevallom őszintén, nem tudtam, nem hallottam róla, hogy közben a háttérben a taxitársaságok mégis összebútoroznak, - mondjuk úgy, az én ötletem nyomán-, pedig az első pillanattól ezt javasoltam. Annak az eldöntését, hogy ezt megvezetésnek nevezzük, vagy sem, az olvasókra bízom. Mindemellett, a Rádiótaxi kollektíváját alkalmasnak tartom egy ilyen feladat ellátására, azóta is több megkeresésünk volt az új rendszerbe való integrálódásra. Mi, a továbbiakban is tesszük a dolgunkat a városban, eddig sem voltunk élharcosai a repülőtér megszerzésének. A kialakított és jelenleg is alkalmazott transzferáraink hatására a reptéri fuvarjaink száma megháromszorozódott. Legfőbb célunk, hogy a jelenlegi magán és céges felhasználóink a repülőtérre oda-vissza a mi szolgáltatásunkat vegyék igénybe. Úgy gondolom egyetlen Rádiótaxist sem fog kár érni amiatt, hogy minket ebbe a konzorciumba nem vettek be. A továbbiakban is változatlanul a budapesti közönségünk mind jobb kiszolgálására törekszünk.
Hallotaxi: Olyan híreket is hallotunk, hogy kevesen vagytok. Mennyi a jelenlegi létszám a Rádiótaxinál?
Horváth Pál: A híresztelésekkel ellentétben nem 200-an vagyunk, egészen pontos adatot tudok mondani 386 fizető tagunk van, plusz az etikai bizottság és a diszpécserek, 400-an vagyunk. Akik itt vannak, becsületesen teszik a dolgukat. Az elmúlt hetekben egy belépési hullám is elindult nálunk, a múlt héten öten léptek sorainkba és a héten is három új belépőnk volt. Megelőzendő a további kérdést, az utcán dolgozó kollégáim csak megerősíthetnek benne, a Rádiótaxinál van munka. A rádiótaxinál nincs csőd, sem csőd közeli helyzet.
|