tokio170
Béla már fél órája állt a sor elején, a treffen. Üres tekintettel nézett ki a fejéből, nagyon teli volt a hócsukája. Régen ezen a droszton soha nem kellett ennyit ácsorogni, akkor még jól mozgott a Keleti, néha négy - öt liftet is megcsinált hét órára, most meg...Ötkor jött ki, négyen már itt álltak előtte, azok elfogytak másfél óra alatt.
- Én meg már itt szívok két órája, aztán sehol sámli,-mormogta félhangosan.
Vizsgálni kezdte az egyik óriásplakátotot, de olyan elmélyülten, mintha ma látta volna először.
-Már megint micsoda akciók...Csak legyen pénze a hülyéjének-a magamfajta taxisnak-gondolta bárgyún, és megvizsgálta brifkóját. Akárhogy számolta, előről, hátulról kezdve nyolcezer és hétszáz volt benne, meg némi apró.
Tekintete visszatévedt a plakátra, hátradőlt az ülésben a reklámhölgy kacsintott egyet, kettőt, hármat, a betűk összefolytak szemei előtt, szemüvege elhomályosult.
Benyomott egy tulipánt a szája sarkába, elgondolkodva nyúlt a gyufáért, ami rendesen a taxióra tetején a cigi mellett szokott lenni, egy széles befőttes gumival leszorítva.
Most azonban sehol sem taláta, lenézett a műszerfal alá, elsőre megállapította, hogy ráférne egy alapos belső takarítás az öreg "puposra", a Warszavára. Éppen meglátta a gyufát a radiátor előtt, amikor mintha az ég dördült volna meg, akkorát döngött a kocsi oldala. Ijedtében rögtön lefejelte a kormányt, szódásüvegtalp szemüvege meg valahová a gyufa mellé eshetett. Mire végre kitapogatta szemüvegét, és mint egy távcsöves ürge ki tudott kémlelni a kormány alól, még kétszer döngött a kocsi oldala.
-Mi a rohadt... -Kezdte, de ekkor már rájött, hogy senki sem csattant neki az autónak, hanem egy kucsmás, bajszos, prémeskabátos öreg áll a jobb első ajtónál, és épp újra le akar sújtani fokosszerű botjával.
Ahogy csak bírt kiugrott a kocsiból, és ráordított az öregre.
-Mit csinál maga, Fater! -Legyen már észen, ez nem a szürke szamár -bár a szine hasonló.
-Jó napot! Osztán meg erő egíssíg -válaszolt az öreg. A többi kocsis munta, ho verjem meg az ódalát, mer kend tán megalutt itten-a. Egyébkínt meg Karácson Bandi vagyok Poroszlóról.
Béla mérgesen mérte végig az öreget, megtapogatta a "pupos" ajtaját, de a kétmiliméteres lemez állta a sarat, még a festék sem pattant le róla.
Az öreg széles vigyorral nézett rá, pirospozsgás arca kerek volt, apró gombszemei kiváncsian csillogtak.
-Osztán mér olyan nagy hangja van, a jóelőbb meg még alutt, há csak felíbresztettem.
Béla nyelt egy nagyot, rájött az "öreg" vele egykorú, ötvenes lehet.
-Mit akar? - Kérdezte valamivel nyugodtabban.
-Há ín nem akarok semmit, de muszáj vót gyünni, mer az asszony beteg lett, amikó meghallotta a hírt, a két fájin fiam meg Kelet-Németországba dógozik Fridricshágenbe, majd csak karácsonyra gyünnek meg szabadságra.
-Akkor meg mi a szarért veri a kocsi oldalát, nekem ezzel el kell számolni.
-No ha eccer alszik, akkó meg mit vár?
-Na figyelj haver, húzzál el innen, mert arrébbraklak!
-Nem kő engem pakógatni, nem vagyok én kódús, megfizetem én magát, ha megtudunk egyezni elintézem a dógom, oszt még haza is kő majd vinni Poroszlóra.
-Mi a túró az a Poroszló -pörgött Béla agya. Lehet hogy egy jó kis húzós vidék?
A kucsma Bandi-vagy micsoda-meg mintha gondolatolvasó tanfolyamról került volna ide, a szent Keleti drosztra, már nyöszörögte is :
-Egyszázötven kilóméter az tesvírek közütt is.
-Miről lenne szó? - Kezdte -már engedékenyebben Béla.
-Há először mennyünk, aztán maj mondum, itt a papíron a cím: Lot-tó I-gaz-ga-tó-ság...
Béla csak nézte a levelet ez a manus ez, hatszáznegyven-ezret?
-Figyelj haver ez komoly?
-Há nem? -Akkó minek gyünnék ín ide potyára?
Béla berakta az első ülés elé a kucsmás batyuját, bőröndjét az ülésre tette.
-Na üljön be, menjünk -szólt Béla. Annyira azonban nem engesztelődött ki, hogy mondta volna a kucsmásnak ne a kalaptartón üljön, mert, ahogy az rálépett a küszöbre onnal azonnal fellépett az ülésre, s úgy kuporgott ott, mint kocsis a bakon. Így mentek át a városon.
A kucsmás délutánra elintézte a formaságokat, nagy vászonkendőbe kötötte a pénzt, úgy tette bele zsíros bőr- kofferjébe.
-Na ugye, megmuntam ín, oszt mán mehetünk is haza -e!
Poroszló felé már tegeződtek -mindketten. Béla azt számolgatta magában, hogy ennyi pénzből hány doboz tulipánt tudna venni. -Valahogy úgy jönne ki, hogyha még élnék háromszáz évet, akkor sem szívnám el-gondolta végig.
Egy dűlőút leágazásnál megálltak, mert a kucsmásra rájött a vizelhetnék. Béla nézte a bőröndöt, csend volt, sehol egy lélek, csak a kucsmás szuszogott nagy igyekezetében.
Hirtelen elhatározással lenyúlt az ülés alá, előhúzta a méretes szerelővasat...
Ekkor valami nagyot koppant a kocsi ajtaján, riadtan ébredt fel, észrevette, hogy kifolyt nyála a kormány alá csöppen. Balra nézett, ott csak az óriásplakát volt, jobb oldalt viszont egy kucsmás öregember verte az ajtót fokosszerű botjával.
toki170
|
