Az első női taxisofőr

vezess.hu
Még manapság is csak pislogunk és ritkaság számba megy mikor kopasz, bajuszos, jól megtermett férfiak helyett egy finom női hang teszi fel a kérdést ha taxiba ülünk, hogy hová lesz a fuvar? Legyen az taxitársaság vagy magánzó hiéna, lesben állva várják a prédát, hogy kicsengessük nekik a leadózott kreditünk bizonyos részét egy-egy fuvar után.



Akár hiszitek, akár nem a legelső hivatásos női sofőröket az 1900-as évek elején állították munkába Párizs utcáin. Egészen pontosan 1906-ban kezdődött el három hölgy képzése, kísérleti jelleggel, de akkoriban az ilyen feladatokat még nem vízgőzt vagy benzint kiböfögő járművekkel látták el, hanem ló hajtotta fogatokkal, úgynevezett fiákerekkel. A hölgyek az oktatásuk alatt számos ismeretet elsajátítottak: a lovaknál használatos gyógyszerek, lovak kezelése, ápolása, taxióra használata, veztési-kód (gyanítom ez a KRESZ) valamint a város és környékének kifogástalan ismeretét. Az első két hölgy, akik sikeres vizsgát tettek, Mme.Charnier és Mme.Clementin.

Napjainkban is belefuthatunk világszerte női sofőrökbe, például a következő videóban egy Amerikában élő hölgyet mutatnak be.

Aztán ott van a muzulmánok lakta Malajzia, ahol női taxiszolgáltatást indítottak Kuala Lumpurban. A fővárosban és az elővárosokban ötven női taxisofőr kezdte meg a munkát 2011-ben, telefonhívásos rendszerben, azóta már a számuk meghaladta a százat.

 

Heng Seai Kei nő- és családügyi miniszterhelyettes elmondta, hogy a női taxisofőrök nagyobb biztonságot jelentenek a női utasoknak, és az intézkedés egyben munkahelyteremtő is. "Reméljük, hogy ezáltal csökkenni fog a taxikban megerőszakolt és kirabolt nők száma" - mondta a miniszterhelyettes.

Sajnos arról eddig nem találtam semmilyen adatot, hogy nálunk hivatalosan hány női taxivezető szorgoskodik, de ha Ti tudtok valamilyen infót vagy utaztatok már ilyen taxiban, ne tartsátok magatokban! ;)


2013.08.14. 17:00





Oldal nyomtatása

Hozzászólás a cikkhez

Oldal küldése e-mailben
  

 

     Keresés

  





     Olvasd mobilon
 

     Képgaléria

     Érdekességek


 


     DUGÓFIGYELŐ


     Hirdetés

Penta taxi


     Linkek


Ferihegy érkezés
Ferihegy indulás flightradar24
Máv információ
Útinform 

Üzemanyagár APEH 
Jegybanki alapkamat  
Fővárosi Önkormányzat
 
BKIK 
Fórumunk az Indexen 
Útvonaltervező
TÉRKÉP 24.hu
Autójogász



     Etarget
 

 Designed by: NeoSoft