A FODESZ elnök telefonja Lapunk történetének jeles eseményéhez érkeztünk: Ma este megkaptuk az első fenyegetést! További fejlemény: kaptunk még egy telefonhívást, rögzitettük, a cikk végén egy részlete meghallgatható.
A délután folyamán felhívta munkatársunkat (csogut) Horváth Pál a FODESZ* Elnöke, aki mindennapjait - mint tudjuk-, a taxisok érdekvédelmének szenteli. Telefonon hangos nemtetszését fejezte ki az oldalunkon megtalálható „Rabszolgák, rabszolgáljatok” című írással kapcsolatban, melyet Kovács Zoltán taxis olvasónk írt, valamint a hétfőn megjelent „Teszteltük a taxi-központokat” című cikkünkkel szemben. Ultimátumot adott (megzsarolt bennünket), amennyiben a továbbiakban róla és a Rádiótaxiról nem csak szépet és jót írunk, akkor a Rádiotaxi kötelékében dolgozó szerkesztőket - nevezetten csogut és Bbetyárt - KIRÚGJA!
A hallotaxi.hu szerkesztősége
(* A FODESZ, Fuvarozók Országos Demokratikus Szövetsége, érdekvédelmi szervezet)
Tisztelt Horváth Pál! Kedves Pali!
A véleményem a mai hívásodról a következő: Eltévesztetted a telefonszámot! Úgy gondolom, ma egy másik taxisújságot akartál felhívni. Amennyiben mégsem így lenne, abban az esetben néhány dolgot vegyél tudomásul:
- ezt a lapot nem te szerkeszted.
- ezt a lapot nem te finanszírozod.
- ez a lap nem a Rádiotaxi fényezésére született.
- ennek a lapnak az a célja, hogy minden taxizással kapcsolatos hírt összegyűjtsön és közöljön.
- Szerkesztőségünk a lapot saját elképzelései és szerkesztési elvei szerint készíti.
Tudom a régi rendszer nem múlt el nyomtalanul, de a kézi vezérlés itt nem működött és nem is fog működni, ezt garantálom. Véleményedet leírhatod: cikkben, közleményben, vagy (a minden cikk alá csatolt) fórumaink bármelyikében. De semmiképpen sem telefonon üvöltve, és fenyegetve. (a továbbiakban a szerkesztési elveket érintő telefonhívásokat rögzítjük, és hanganyagban is nyilvánosságra hozzuk)
Kirúghatsz minket, még ezt is megteheted. Ezzel csak téged fog veszteség érni. (pontosan havi két tagdíjnyi)
Bakonyi betyár a hallotaxi.hu alapítója
További fejlemények: Éjjel felhívott Horváth Pál, a beszélgetést rögzítettem. Egy részlete meghallgatható itt. Betyár |