Százegyszeresére emelkedett a taxisok drosztdíja Bonyhádon

Abszurdisztán
Hatalmas port kavart és Bonyhádra irányította a hazai sajtó figyelmét a helyi két taxidroszt (állomás) elnyerésére kiírt csütörtöki nyilvános licit végeredménye.

Horribilis összegért keltek el a helyek (Fotó: Mártonfai)



 

Ugyanis horribilis, országos viszonylatban is példátlan összegért keltek el a helyek: a nyertes taxitársaság tulajdonosa 3 millió 20 ezer forinttal győzött, ami csak negyedéves összeg, tehát éves szinten 12 millió 80 ezret kell befizessen az önkormányzat kasszájába, mindösszesen pedig ennek a dupláját, mert két évre szólt a kiírás.

A DROSZT

– Ez az összeg kitermelhetetlen, valami mutyit sejtek a háttérben – vélekedett Révész Márton, a liciten alul maradt taxitársaság egyik vezetője. Bencze Zoltán tulajdonostársával ők is elindultak az árverésen. Meglátása szerint azzal, hogy monopolhelyzetbe került a másik vállalkozás csökkeni fog a szolgáltatás színvonala és az utasokat megfosztják a döntés jogától.

Továbbá több család megélhetése válik bizonytalanná. Erősen kétli, hogy az önkormányzathoz befolyik majd ez a pénz, mindenesetre arról biztosított, hogy nyomon követik a fejleményeket. Megjegyezte, azt is érdekesnek találta, hogy ismeretei szerint az árverésen megjelent öt magánszemélyből csupán hárman rendelkeztek a taxizáshoz szükséges vállalkozói engedéllyel, ennek ellenére a másik két ember is licitált. Kérdésünkre elmondta, egy Bonyhád méretű városban maximum 80 ezer forint drosztdíj tekinthető reálisnak.

Megkerestük a nyertes taxitársaság vezetőjét is. Krähling József csak annyit kívánt nyilatkozni, hogy szerinte a kialakult helyzet már nem a taxizásról szól, és a korábbi díj 101 szeresére emelkedése a két társaság rivalizálásának eredménye. Arra a kérdésre, hogy ezt az összeget ki lehet-e termelni azt válaszolta: soha, egy taxidroszt Las Vegasban sem ér ennyit.

Öten licitáltak

A Városházán tartott árverésen 30 ezer forintról indult a licit. Információink szerint az egyik licitáló 1,6 milliónál, további három 3 milliónál szállt ki a versenyből. Így a győztes a 3 millió 20 ezer forintot kínáló lett.
Kovács Pétertől, a Bonyhádi Közös Önkormányzati Hivatal címzetes főjegyzőjétől megtudtuk: az árveréstől számított 15 napon belül kötik meg a szerződést a nyertessel. A soha nem tapasztalt magas díjjal kapcsolatban kérdésünkre elmondta, ha nem teljesülnek a szerződésben foglaltak, úgy jogi útra terelik a kérdést, és végül új licitet írnak ki.

Forrás:

 

 

 



 

 

  • Ennyire jó üzlet lenne a taxi? (Piac és Profit, 2014.05.09 19:42) A korábbi ár százszorosát, több mint 3 millió forintot fizet a városnak a két autó beállására alkalmas parkolóért és a bonyhádi taxizási jogért negyedévente a liciten nyertes vállalkozó.
  • Csillagászati áron kelt el egy taxisbeálló (Nyugat.hu, 2014.05.09 19:28)
     
  • Százegyszeresére emelkedett a taxisok drosztdíja Bonyhádon (Tolna Online, 2014.05.09 12:02) Hatalmas port kavart és Bonyhádra irányította a hazai sajtó figyelmét a helyi két taxidroszt (állomás) elnyerésére kiírt csütörtöki nyilvános licit végeredménye.
  • Százegyszeresére emelkedett a taxisok drosztdíja Bonyhádon (MegyeiHírek, 2014.05.09 11:57) Hatalmas port kavart és Bonyhádra irányította a hazai sajtó figyelmét a helyi két taxidroszt (állomás) elnyerésére kiírt csütörtöki nyilvános licit végeredménye.
  •  Százszoros árat fizettek egy taxidrosztért (Vezess, 2014.05.09 11:33) Elképesztő eredményt hozott a taxis drosztra kiírt licit Bonyhádon, a nyertes a korábbi ár százszorosát fizeti negyedévente.
  •  Na, most vagy elképesztően jó biznisz taxisnak lenni Bonyhádon, vagy val... (444.hu, 2014.05.09 09:21) Hárommillió forintért kelt el a város két férőhelyes taxidrosztjának háromhónapos bérleti joga. A kikiáltási ár 30 ezer volt, aminél Budapesten se kell sokkal többet fizetni.
  • Bonyhádon százszoros ár egy taxis drosztért (Logisztikama, 2014.05.09 09:18) Elképesztő eredményt hozott a taxis-drosztra kiírt licit Bonyhádon, a nyertes a korábbi ár százszorosát, több mint 3 millió forintot fizet a városnak a két autó beállására alkalmas parkolóért és a bonyhádi taxizási jogért negyedév...
     
  •  Csillagászati áron kelt el egy taxisbeálló (Privátbankár, 2014.05.09 08:38) Elképesztő eredményt hozott a taxis-drosztra kiírt licit Bonyhádon, a nyertes a korábbi ár százszorosát, több mint 3 millió forintot fizet a városnak a két autó beállására alkalmas parkolóért, és a bonyhádi taxizási jogért negyedé...
  •  Mi kerül a pesti ár hússzorosába Bonyhádon? (VS.hu, 2014.05.09 08:37) A korábbi ár százszorosát fizeti a nyertes két bonyhádi taxis droszt használatáért. A kifizetendő ár húszszorosa a budapesti drosztdíjnak.
  •  Őrületes licit: van, ahol százszoros árat fizetnek a taxis-drosztért! (AutóHírek, 2014.05.09 08:18) Nagyjából 1,2 millió forint drosztdíjat kellene fizetni 10-12 autó után. Eközben a drosztdíj Budapesten 52 ezer, Pécsett 20 ezer forint.
  • Elképesztő eredményt hozott a taxis-drosztra kiírt licit Bonyhádon (Klubrádió, 2014.05.09 08:06) A nyertes a korábbi ár százszorosát, több mint 3 millió forintot fizet a városnak a két autó beállására alkalmas parkolóért, és a bonyhádi taxizási jogért negyedévente - írta a Népszabadság.
  • Százszorosára drágult a taxisbeálló (Index, 2014.05.09 08:05) Rajár a rúd a bonyhádi taxisokra, harmincezer helyett hárommilliót fizethetnek a jogokért.
     
  • Elképesztő eredményt hozott a taxis-drosztra kiírt licit Bonyhádon - lap... (Inforádió, 2014.05.09 07:58) A penzcentrum.hu szerint munkaügyi pert indított egy úszómester, mert kevesebbet keresett, mint kollégái. A Magyar Nemzet azt írja, hogy mégis sportközpont lehet a kínai piacból.
  •  Pesten 52 ezerbe, Bonyhádon 1,5 millióba kerül egy taxis-droszt (Mfor.hu, 2014.05.09 07:53) Elképesztő eredményt hozott a taxis-drosztra kiírt licit Bonyhádon, a nyertes a korábbi ár százszorosát, több mint 3 millió forintot fizet a városnak a két autó beállására alkalmas parkolóért, és a bonyhádi taxizási jogért negyedé...
  •  Drasztikus áremelés a taxisoknál (Napi.hu, 2014.05.09 07:37) A lap pénteki számában azt írta, hogy a kikiáltási ár 30 ezer forint volt, és többen is licitáltak. A Tolna megyei város a lap szerint így nagyon jól járhat, mert évente több mint 12 millió forint bevételhez jut. Ugyanakkor megjeg... 
  •  Őrületes licit: van, ahol százszoros árat fizetnek a taxis-drosztért! (Ma.hu - b, 2014.05.09 07:28) Nagyjából 1,2 millió forint drosztdíjat kellene fizetni 10-12 autó után. Eközben a drosztdíj Budapesten 52 ezer, Pécsett 20 ezer forint.
     
  • Csillagászati összeget kell fizetnie a taxisoknak (Hír24, 2014.05.09 07:20) Bonyhádon évi 1,2 millió forintos drosztdíjat kellene kitermelniük a vállalkozóknak. Budapesten ez az összeg 52 ezer forint.
  •  Horribilis pénzt fizetnek a taxisdrosztért Bonyhádon (hvg.hu - vállalkozás, 2014.05.09 06:18) A korábbi ár százszorosát, 3 millió forintot fizetnek a taxisdrosztért Bonyhádon.
  •  Horribilis pénzt fizetnek a taxisdrosztért Bonyhádon (hvg.hu, 2014.05.09 06:09) A korábbi ár százszorosát, 3 millió forintot fizetnek a taxisdrosztért Bonyhádon.
  •  Horribilis pénzt fizetnek a taxisdrosztért Bonyhádon (hvg.hu - autó, 2014.05.09 06:07) A korábbi ár százszorosát, 3 millió forintot fizetnek a taxisdrosztért Bonyhádon.

     

     

  • 2014.05.10. 06:00





    Oldal nyomtatása

    Hozzászólás a cikkhez

    Oldal küldése e-mailben
      

     

         Keresés

      





         Olvasd mobilon
     

         Képgaléria

         Érdekességek


     


         DUGÓFIGYELŐ


         Hirdetés

    Penta taxi


         Linkek


    Ferihegy érkezés
    Ferihegy indulás flightradar24
    Máv információ
    Útinform 

    Üzemanyagár APEH 
    Jegybanki alapkamat  
    Fővárosi Önkormányzat
     
    BKIK 
    Fórumunk az Indexen 
    Útvonaltervező
    TÉRKÉP 24.hu
    Autójogász



         Etarget
     

     Designed by: NeoSoft