Sztrájkolnak a Főtaxisok a reptéren!

némalevente válasz |       2013.08.16. 16:44:22  (33398)
Vége a sztrájknak.

Visszatértek a kollégák a csalogányból.
Amit elértük ha jól tudom:
-sárgítás okt.31 határidőt törölték,marad az áprilisi időpont
-leadót nem emelik okt.1-ig,majd addig tárgyalnak az emelés mértékéről ami max 10% lesz(lehet).

Leállt a taxiforgalom a reptéren.

A taxistársadalom szolidáris.
Más társaságok is csak a saját megrendelőiket viszik el.

A Taxi Gépkocsivezetők Független Szakszervezetének közleménye:

A TGFSZ szolidáris, a repülőtéri taxisok akciójával és szolidaritásra szólítja fel tagjait, szimpatizánsait, nem utolsó sorban a többi fuvarszervező társaságot.
Kérünk mindenkit, hogy e szolidaritás tevőlegesen minimum abban nyilvánuljon meg, hogy a Főtaxi helyett, nem vállalunk fuvart a repülőtérről. Értenünk kell, hogy a taxis szakma összes problémája megoldható lenne, ha végre ütőképes összefogásra lennénk képesek.  Ebben, a most zajló megmozdulás nagy segítségünkre lehet akkor is, ha ez most egy cég belügye miatt tört ki.
Egy hajóban evezünk, közösek az érdekeink, és ha nem állunk ki egymásért, akkor magunkért se tudunk.
Az elhunyt kolléga mindannyiunk kollégája volt!
A  TGFSZ ezúton is szeretné részvétét kifejezni a kolléga családjának, barátainak.

 



 
 
 
 
- Viharos péntek a reptéren (Népszabadság, 2013.08.17 12:31)
Egynapos felkelést tartottak tegnap a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér hivatalos taxisai. A légikikötő szerződéses partnere, a Főtaxi alvállalkozói (hivatalosan: franchise partnerei) reggel nem vették fel az munkát. A Főtaxi ugya...
 
- A szemünk láttára ért véget a taxis sztrájk (hvg.hu, VIDEÓ!
2013.08.17 08:22)
Egy napra szüntette be a Főtaxi 140 vállalkozója a mukát a reptéren, mert az úgynevezett "leadót" megemelte a társaság. A konkurend társaságok ugyan egyetértettek velük, a drosztokat mégis elfoglalták, hogy az utasokat drágábban, ...
 
- Véget ért a reptéri taxisok tiltakozása (Alfahír, 2013.08.16 18:31)
Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren - tudatta Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője péntek délután. A Főtaxi alvállalkozói a fővárosi taxirendelet szeptembertől életbe lépő új szabályozása miatt...
 
 
- A főtaxisok újra dolgoznak a reptéren (Nol, 2013.08.16 16:51)
Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója - állítja Vízy András, a Főtaxi szóvivője.
 
 
 
- Véget ért a reptéri taxisok tiltakozása (VG, 2013.08.16 16:41)
Véget ért a reptéri taxisok tiltakozó akciója a Liszt Ferenc repülőtéren - tudatta Vízy András, a Főtaxi Zrt. szóvivője péntek délután az MTI-vel. A Főtaxi alvállalkozói a fővárosi taxirendelet szeptembertől életbe lépő új szabály...
 
- A taxisok levonultak, a reptér bénult (Kurír, 2013.08.16 16:30)
Fennakadásokra készüljenek a repülőtérre tartó utasok: a taxisok tiltakozó akciója miatt nehezebb kijutni Ferihegyre vagy onnan beutazni a városba. A tiltakozás oka: a leadó megemelése. A Főtaxi egyszerűen elhagyta a repteret. Re...
 
 
- Taxirendelet - Tiltakoznak a reptéri taxisok, fennakadások a taxis szolg... (Elemzésközpont.hu, 2013.08.16 16:27)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. tovább
 
- Sztrájkba kezdtek a reptéri taxisok (Mandiner, 2013.08.16 16:07)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. [...] Bővebben! Komment...
 
- Eltűnt a reptéri állomásról az összes taxis (Vezess, 2013.08.16 16:04)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban.
 
- Véget ért a Főtaxi ferihegyi sztrájkja (hvg.hu, 2013.08.16 15:58)
Megegyeztek a sztrájkoló főtaxisok a taxitársaság vezetésével, hogy az elhalasztja a megemelt reptéri fuvarokzói hozzájárulás bevezetését és tárgyalóasztalhoz ülnek - jelentette kollégánk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
 
 
- Lázadoznak a taxisok (Tőzsdefórum, 2013.08.16 15:36)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. A Budapest Airport meg...
 
- Sűrítik a reptéri buszjáratokat a taxis demonstráció miatt (Stop.hu, 2013.08.16 15:29)
A BKK a főpolgármesterrel egyeztetve sűrítette a reptéri buszjáratokat a 2-es terminálon kialakult taxis demonstráció miatt.
 
- A Főtaxi nem megy a reptérre (Figyelő, 2013.08.16 15:26)
A Főtaxi autói a szeptemberi taxisrendelet ellen tiltakoznak.
 
- Taxissztrájk miatt akadozik a közlekedés a reptéren (Magyar Hírlap, 2013.08.16 15:25)
  A Budapest Airport megütközéssel észlelte a fennakadásokat a reptéri taxis szolgáltatásban, a BKK szükség esetén sűríti a Liszt Ferenc Repülőtérrel kapcsolatot biztosító 200E autóbuszokat. A Főpolgármesteri Hivatal közölte: a F...
 
- A reptéri taxisok szabotálnak az új fővárosi taxirendelet miatt (GazdaságiRádió, 2013.08.16 15:19)
A Budapest Airport megütközéssel észlelte a fennakadásokat a reptéri taxis szolgáltatásban, a BKK szükség esetén sűríti a Liszt Ferenc Repülőtérrel...
 
 
- Botrány van a reptéri taxisoknál (Mfor.hu, 2013.08.16 15:08)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek közleményéből.
 
- Taxirendelet Tiltakoznak a reptéri taxisok, fennakadások a taxis szolgá... (MagyarOnline, 2013.08.16 14:57)
Budapest, 2013. augusztus 16., péntek (MTI) - Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez elju...
 
- Sztrájkolnak a ferihegyi taxisok (HetiVálasz, 2013.08.16 14:54)
Jelentős érdeksérelem állhat a háttérben.
 
- Taxirendelet Tiltakoznak a reptéri taxisok, fennakadások a taxis szolgá... (Borsod Online, 2013.08.16 14:48)
Budapest, 2013. augusztus 16., péntek (MTI) - Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez elju...
 
- Fennakadások a taxis szolgáltatásban (Inforádió, 2013.08.16 14:35)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből.
 
- Tiltakoznak a taxisok fennakadások vannak a reptéri szolgáltatásban (MNO, 2013.08.16 14:27)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban derül ki az érintett cégek közleményeiből. A Budapest Airport megütközéssel észlelte a...
 
- Alakul a taxis botrány a repülőtéren (Airportal, 2013.08.16 14:23)
Teljesen levonultak a Főtaxi autói a Liszt Ferenc repülőtérről. Az érkezők hiába várják a Budapest Airporttal szerződésben álló társaság autóit.
 
- Összeomlott a reptéri taxiszolgáltatás (Stop.hu, 2013.08.16 14:12)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. A Budapest Airport meg...
 
- Tiltakoznak a reptéri taxisok (MixOnline, 2013.08.16 14:11)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. A Budapest Airport meg...
 
- Az új fővárosi taxirendelet miatt tiltakoznak a reptéri taxisok (ProfitLine, 2013.08.16 14:11)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. A Budapest Airport meg...
 
- Hiába keresik a taxikat a repülőtéren a Budapestre érkezők (Turizmusonline, 2013.08.16 14:07)
Teljesen levonult a Főtaxi a reptérről pénteken.
 
- Sztrájkolnak a repülőtéri taxisok (168 óra, 2013.08.16 14:05)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen.
 
 
- Taxirendelet - Tiltakoznak a reptéri taxisok, fennakadások a taxis szolg... (Zaol.hu, 2013.08.16 14:04)
Budapest - Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. A Budapest ...
 
- Taxisok sztrájkja Ferihegyen, a BKK sűrít, ha kell (IHO, 2013.08.16 13:48)
A reptérkezelő nem változtatott a szerződésen, a vita a Főtaxi és a taxisok között zajlik.
 
- Kivonultak a főtaxisok Ferihegyről (Orientpress, 2013.08.16 13:47)
Sztrájkba léptek péntek reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren posztoló főtaxisok, akik nem vették fel a munkát - cégük ezért a konkurenciához irányítja az utasokat, hogy ne kövessen el szerződésszegést. A tiltakozás mögött ...
 
- Tiltakoznak a reptéri taxisok (Hír6, 2013.08.16 13:40)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek MTI-hez eljuttatott közleményeiből. A Budapest Airport meg...
 
- Tiltakoznak a reptéri taxisok (Metropol, 2013.08.16 13:39)
Teljesen levonultak a Főtaxi autói a Liszt Ferenc repülőtérről, a taxisok csütörtök este kezdtek forgalomlassításba.
 
 
- Továbbra is fennakadások vannak a reptéri taxiszolgáltatásban (Klubrádió, 2013.08.16 13:37)
Továbbra is fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban - derül ki az érintett cégek eljuttatott közleményeiből. A Budapest Airport megütközéssel észlelte a fennakadásokat a reptéri taxis szolgáltatásban, a BKK szükség ese...
 
- Fennakadások: tiltakoznak a reptéri taxisok (Híradó.hu, 2013.08.16 13:35)
Tiltakoznak a reptéri taxisok az új fővárosi taxirendelet miatti díjemelkedés ellen, ezért fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban.
 
- Fennakadások vannak a reptéri taxis szolgáltatásban (NapiGazdaság, 2013.08.16 13:31)
Az index.hu hírportál pénteken arról tudósított, hogy teljesen levonultak a Főtaxi autói a Liszt Ferenc repülőtérről, a taxisok csütörtök este kezdtek forgalomlassításba. Mint írták, a Főtaxi szeptembertől meg akarja emelni a fuva...
 
- Se az euró, se a devizahitelesek, se a taxisok nem bírják tovább (Privátbankár, 2013.08.16 13:27)
Átlépte a 300 forintos lélektani határt az euró - sztrájkolnak a reptéri főtaxisok - több mint 8000 milliárdos uniós keret 100 százalékát le fogja hívni Magyarország - bizonytalan tudású, de szorgalmas diákoknak szánja a kormány a...
 
- Ha kell, sűrűbben jár a reptéri busz (Inforádió, 2013.08.16 13:11)
A repülőtéri taxik közlekedésében tapasztalható zavarok miatt a Budapesti Közlekedési Központ folyamatosan figyelemmel kíséri a Liszt Ferenc Repülőtér tömegközlekedési kapcsolatát biztosító 200E autóbusz utasforgalmát.
 
 
- Sztrájkolnak a repülőtéri taxisok (Origo, 2013.08.16 12:41)
Nem álltak munkába reggel a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér drosztjait egyedüliként használó Főtaxi sofőrjei.
 
- Főtaxi-sztrájk: kisegítené a BKK a repteret (hvg.hu, 2013.08.16 12:31)
Szükség esetén sűríti a ferihegyi repülőtérre közlekedő 200E autóbuszok járatait a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
 
- Sztrájkolnak a ferihegyi taxisok (444 - most, 2013.08.16 12:18)
Persze nem a hiénák, hanem a szerződött FőTaxi autói. Sztrájkolnak a ferihegyi taxisok Ez a cikk most-en jelent meg
 
- A Budapest Airport reagál a reptéri taxishelyzetre (Travelo, 2013.08.16 12:17)
Szívrohamot kapott és percek alatt meghalt a Főtaxi egyik sofőrje a Liszt Ferenc reptéren tegnap délután. Este a helyszínen lévő taxisok gyertyagyújtással emlékeztek kollégájukra, de elterjedt a hír hogy a ferihegyi taxisok lassít...
 
- Sztrájkolnak a taxisok a ferihegyi reptéren a magasabb díjak miatt (VG, 2013.08.16 11:58)
Nem vették fel ma reggel a munkát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren dolgozó főtaxis sofőrök, a cég a konkurencia kocsijaihoz küldi az utasokat, hogy ne szegjen szerződést - írta a Népszabadság.
 
 
- Sztrájk van a repülőtéren (Népszava, 2013.08.16 11:57)
Az úgynevezett leadó - azaz a fuvarszervezési díj - megemelése miatt protestálnak a taxisok.
 
- Sztrájkolnak a reptéri taxisok (Alfahír, 2013.08.16 11:55)
A reptéren dolgozó főtaxis sofőrök nem veszik fel a munkát, a cég a konkurencia kocsijaihoz küldi az utasokat, hogy ne szegjen szerződést. Nem veszik fel a munkát a főtaxisok a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - ismerteti a nol...
 
- Megütközött a taxis ügyön a reptér vezetése (Tőzsdefórum, 2013.08.16 11:52)
A Budapest Airport vezetése megütközéssel észlelte, hogy ma reggeltől fennakadásokat lehet tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2. Terminálon - olvasható a Budapest Airport közleményében.
 
- Probléma a 2. Terminálon - lassítósztrájkolnak a gyászoló taxisok (Ma.hu, 2013.08.16 11:52)
A tiltakozásra - melynek állítólagos oka, hogy sokan veszélyben érzik a megélhetésüket a szeptemberben életbe lépő új egységes tarifa, illetve az azután a taxistársaságnak fizetendő "leadó" miatt - azután került sor, hogy csütörtö...
 
- Elege lett a Főtaxinak, nem veszik fel az utasokat a reptéren (Privátbankár, 2013.08.16 11:48)
Szeptembertől több pénzt szednének a reptéri fuvarok után, a taxisok azt mondják: nincs több pénz.
 
- Teljesen levonult a Főtaxi a reptérről (Index, 2013.08.16 11:32)
Ma reggel óta nincs reptéri taxi, az utasokat drágábban szállítják a többi társaság autói.
 
- Sztrájkba léptek a főtaxisok a repülőtéren (hvg.hu - vállalkozás, 2013.08.16 11:24)
Nem vették fel ma reggel a munkát a reptéren dolgozó főtaxis sofőrök, a cég a konkurencia kocsijaihoz küldi az utasokat, hogy ne szegjen szerződést - közölte a Népszabadság.
 
- Meghalt egy taxis a Liszt Ferenc repülőtéren (ATV, 2013.08.16 11:19)
Szívrohamot kapott és percek alatt meghalt egy taxis a Liszt Ferenc repülőtéren. A Főtaxisok közben sztrájkba léptek a Népszabadság információi szerint.
 
- Felfokozott hangulat a Liszt Ferenc reptéren (Amdala, 2013.08.16 10:46)
Az amdala.hu hírportál szerkesztősége úgy tuja, hogy a Főtaxi tegnap óta nem vesz fel utasokat a reptérről. A szeptembertől életbe lépő taxisrendelet állhat a háttérben. Mindeközben a Főtaxi egyik gépkocsivezetője parkolás közben ...
 
- Sztrájkba léptek a reptéri Főtaxisok (Nol, 2013.08.16 10:35)
A reptéren dolgozó főtaxis sofőrök saját fuvarcégük ellen tiltakoznak. Kollégánk a helyszínen.
 
- A reptéri taxisok munkalassítással tiltakoztak a leadó miatt (HRportal, 2013.08.16 10:20)
Munkalassítással tiltakoztak a taxisok Ferihegyen, mert a szeptembertől életbe lépő taxisrendelet miatt több pénzt kell leadniuk egy reptéri fuvar után a Főtaxinak, hangzott el a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
 
- Sztrájkolnak a reptéri taxisok Ferihegyről jelentjük (MagyarNarancs, 2013.08.16 10:15)
Sztrájkot hirdettek és este már egyetlen ferihegyi fuvart sem vállaltak a Főtaxi sofőrjei. Helyszíni tudósítás.
 
- Elkésett a mentő - meghalt a taxis Ferihegyen (Ma.hu, 2013.08.16 09:24)
Szívrohamot kapott és szinte percek alatt meghalt egy taxisofőr a Liszt Ferenc reptéren. Szakszerű egészségügyi segítség sajnos nem volt a közelben, a mentőre pedig 25 percet vártak.
 
- Elkésett a mentő - meghalt a taxis Ferihegyen (Ma.hu - b, 2013.08.16 09:22)
Szívrohamot kapott és szinte percek alatt meghalt egy taxisofőr a Liszt Ferenc reptéren. Szakszerű egészségügyi segítség sajnos nem volt a közelben, a mentőre pedig 25 percet vártak.
 
- Munkalassítással tiltakoztak a reptéri taxisok (Klubrádió, 2013.08.16 08:47)
Munkalassítással tiltakoztak a taxisok Ferihegyen, mert szeptembertől életbe lépő taxisrendelet miatt több pénzt kell leadniuk egy reptéri fuvar után a Főtaxinak. A cég szóvivője Vízy András a Klubrádió Reggeli gyors című műsorába...
 
- A reptéren vesztette életét a taxis (Kurír, 2013.08.16 08:35)
Szívrohamot kapott és percek alatt meghalt a Főtaxi egyik sofőrje a Liszt Ferenc reptéren csütörtökön. A megemlékezés mellett a felfokozott hangulatban információk szerint lassítósztrájkba is kezdtek a taxisok a hamarosan életbe l...
 
- Meghalt egy taxis Ferihegyen (Index, 2013.08.15 22:04)
Elterjedt a hír, hogy lassítósztrájk kezdődött, de a helyszínen ennek nem látni jelét.
Munkalassító megmozdulást tartottak a ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtérnél a taxisok - közölte a Népszabadság. A lap szerint a taxisok azért demonstrálhattak, mert számukra előnytelenül változnak meg hamarosan a működés feltételei.
Munkalassító megmozdulást tartanak a ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtérnél a taxisok. Lapunknak ennek okaként azt mondták el, hogy számukra előnytelenül változnak meg hamarosan a működés feltételei. A Főtaxi szerint viszont a hiénák...
 
 
 
 
 
 
 
 
 

A Budapest Airport közleménye



Budapest, 2013. augusztus 16.



A Budapest Airport vezetése megütközéssel észlelte, hogy ma reggeltől fennakadásokat lehet tapasztalni a taxis szolgáltatásban a 2. Terminálon. A Budapest Airport nem kíván beavatkozni sem szerződött szolgáltató partnere, sem más taxis társaságok belső ügyeibe. Fontosnak tartjuk leszögezni, hogy a Budapest Airport nem változtatott egyéb módon a taxis szolgáltatásokkal kapcsolatos szerződésen, mint ami a Főpolgármesteri Hivatal által hozott taxis rendelet 2013. szeptember 1. utáni változásaiból következik.



A Budapest Airport ugyanakkor elvárja, hogy szerződött partnerei a megállapodásnak megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtsák az utasoknak. Mindennél fontosabban tartjuk, hogy a budapesti repülőtér utasai az elvárható legmagasabb színvonalú, megbízható szolgáltatást kapják.

 

Üdvözlettel:



Hardy Mihály kommunikációs igazgató

Budapest Airport


A főváros nem illetékes állást foglalni

A Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatóságának közlése szerint a Főtaxi és az alvállalkozói közötti gazdasági vitának az új taxisrendelettel semmi kapcsolata nincsen. Hozzátették: a fix tarifát éppen a taxisok egyhangú és igen határozott kérésére építette a Fővárosi Közgyűlés az új rendeletébe. „A Főtaxi és alvállalkozói közti vitában a főváros nem illetékes állást foglalni” – írták. A BKK a főpolgármesterrel egyeztetve sűrítette a reptéri buszjáratokat az utasforgalom zavartalanságának biztosítása érdekében – közölte a hivatal.

 

2013.08.15. 23:00





Oldal nyomtatása

Oldal küldése e-mailben
  

 

     Keresés

  





     Olvasd mobilon
 

     Képgaléria

     Érdekességek


 


     DUGÓFIGYELŐ


     Hirdetés

Penta taxi


     Linkek


Ferihegy érkezés
Ferihegy indulás flightradar24
Máv információ
Útinform 

Üzemanyagár APEH 
Jegybanki alapkamat  
Fővárosi Önkormányzat
 
BKIK 
Fórumunk az Indexen 
Útvonaltervező
TÉRKÉP 24.hu
Autójogász



     Etarget
 

 Designed by: NeoSoft