Egyszer, nagyon régen egy karácsonykor Mikulás éppen hatalmas ajándékosztó körútjára készülõdött, de problémák merültek fel... Négy manó segítõje beteget jelentett, a segédmanók pedig nem tudtak olyan gyorsan ajándékot gyártani, mint a fõállásúak. Mikulás ekkor érezte meg, hogy itt még bajok lesznek. Aztán Mikulásné váratlanul bejelentette, hogy kedves édesanyja náluk tölti az ünnepeket. Ez még jobban kiborította a már amúgy sem nyugodt öreget. Amikor kiment, hogy befogja rénszarvasait, rá kellett döbbennie, hogy három közülük vemhes, kettõ pedig a kerítést átugorva ismeretlen helyre távozott. Még nagyobbra nõtt a stressz. A szán megpakolásához kezdett, de az oldalsó merevítõ eltörött, az ajándékos zsák a földre esett, tartalma pedig ripityára tört. A síráshoz közel álló Mikulás, hogy idegeit megnyugtassa, a konyhába ment egy csésze kávéra és egy kupica pálinkára. Amikor rájött, hogy a manók eldugták kedvenc pálinkás butykosát, csalódottságában ezer darabra törte a kávéscsészéket. A seprûért nyúlt volna, de az egerek már rég szétrágcsálták a ritkán használt házi szerszámot. Ekkor szólalt meg a csengõ... Mikulás kissé felpörögve indult ajtót nyitni, ahol egy angyalkát talált egy hatalmas karácsonyfával. Az angyalka nevetve köszöntötte: – Boldog karácsonyt, Mikulás! Hát nem csodálatos nap a mai? Elhoztam neked ezt a gyönyörû fát. Nézd, milyen szép! Hová állítsam? Hát így kezdõdött az a hagyomány, hogy a karácsonyfa csúcsára mindig egy angyalkát húznak...
