Neszmélyen, a Duna partján, festői környezetben, egy csodálatos parkban vártak minket. Az érkezőket azonnal ropogós kenyérlángossal, tájjellegű borokkal, és a Polgármester sajátfőzésű pálinkájával kínálták a helyiek. Az esemény központi helyszíne, egy hatalmas több száz férőhelyes fából készült csűr volt, melynek a közepén barátságos tűz ropogott.
A hivatalos programkezdés csak délután egy órára volt meghirdetve. Addig, mindenki körülnézhetett a környéken, és akik maradni szándékoztak éjszakára, elmehettek megnézni a szállodahajót, kiválasztani, és elfoglalni a számukra szimpatikus szobát. Miután, én sajnos nem utaztam a Titanicon, számomra ez a hajó hatalmas volt, és a luxus, amit nyújtott, kimagasló. Igazán „Úri társaságnak” éreztük magunkat. (igaz, a tévén, csak szlovák adók jöttek be, amit gyermekeim sérelmeztek) Gyönyörű szobák, elegáns közös helységek, pianínó, a társalgóban, fenséges kilátás, és biztonságos kötelek, amik a parthoz kötöttek bennünket. Kell ennél több?

Amikor mindenki visszaérkezett, Szenci Szabó János, a társaság tulajdonosa rövid beszédet mondott:

Tíz év telt el! Aki figyelte a Taxi 2000-nek a kialakulását, és létezését, az érzi, hogy milyen jelentősége van ennek az évtizednek. Mindig tudni kell újrakezdeni.
Nekem sajnos többször adódott ilyen az életemben. Legutoljára tíz esztendeje.
De nem egyedül csináltam meg, hanem közösen, együttes munkával hoztuk létre a Taxi 2000-et. Ezért is örülök, hogy sokan vannak itt olyanok, akik az első kapavágástól, együtt dolgoztak velünk, azért, hogy ezt megérjük.
Voltak ellendrukkereink, akik mosolyogva figyelték erőfeszítéseinket, és voltak barátok, akik hittek bennünk. Közhelynek tűnik, hogy nem volt könnyű. Egy telített piacon, kemény versenyben kellett megvívni mindennapi harcunkat.
Finoman fogalmazva gazdasági érdekközösségekkel, vagy a piacot áraival elbizonytalanító inkorrekt egyedekkel kellett megküzdeni, közöttük magunknak helyet követelni. Fantazmagóriákkal, beteges álmokkal kísérleteztek rajtunk, emberek megélhetését sodorva veszélybe.
Van olyan, aki egy évvel ezelőtt, még a Fix árról beszélt, és a fix árért való küzdelem töltötte ki minden percét,. Most ugyanaz az ember, minimáláron dolgoztat taxisokat, és minimál-tarifával üzemeltet taxitársaságot.
A másik, a Fővárosi Önkormányzatban volt élharcosa a Fix árnak, és most a repülőtéri tendernél, a bírálóbizottság tagjaként, részt vett a piaci ár alatti reptéri transzferárak kialakításában. Nem tudom, milyen lett volna a hozzáállása, hogy ha Fix ár lett volna Budapesten.
Ezek a momentumok azt hiszem, jól példázzák, hogy mennyire büszkék lehetünk arra, hogy ilyen környezetben, ilyen nehéz körülmények között, megértük ezt a kort.
Saját munkatársaink is, sokszor túlzásnak vélték elvárásainkat, de hamar tisztába lettek azzal, hogy ez az ő érdekeiket is képviseli.
Mindig büszkén hangoztatjuk, hogy Európa felé haladunk, és bízom benne, hogy ez nem csak egy jelszó. Az európaiságba beletartozik a rendezett utcakép, a közlekedési morál, a vendégszeretet, amely az idelátogatót várja.
Egy barátom profán példáját idézem, aki szerint egy ország állapotát, három dologból lehet egy fél nap alatt lemérni: a toalettek tisztasága, a piacok kínálata, valamint a Taxik korrektsége.
Nekünk kötelességünk, hogy jó emlékeket hagyjunk magunkról. Azzal, hogy esemény nélkül szállítjuk el ezeket az utasokat, és esetleg egy-egy mosolyt is csalunk az arcukra kiszálláskor.
A partneri kapcsolatokat, e túlfűtött piacon nehéz felépíteni, és egy-két ember felelőtlenségével igen könnyű elveszíteni.
Nagyon jó érzés arra gondolni, hogy ebben a munkanélküliséggel terhelt világban félezer embernek, és családjának adunk biztos megélhetést. E rendezvény szervezésekor is rá kellett döbbennünk, hogy minden taxis egy különálló világ.
De azért még létezik a közösségi szellem, és ennek a kicsiny lángocskának az életben tartásáért, érdemes dolgozni.
Sokan mondják, hogy elfelejtettünk mulatni. De ha elfelejtünk ünnepelni, és a hétköznapok sűrűjében erre nem jut időnk, akkor borzasztó száraz lesz az életünk.
Exúpéry Kis hercegének szavai jutnak eszembe,: Ünneplőbe kell öltöztetni szívünket!

Öltöztessük ünneplőbe szívünket, érezzük jól magunkat, és ha koccintunk a magunk mögött hagyott tíz esztendőre, akkor gondoljunk azokra is, akik már nem lehetnek közöttünk, és azokra is, akik éppen most, fönt a Főváros utcáin dolgoznak!
Azt hiszem már túl sokat beszéltem, tehát megpróbálom röviden bezárni.
Az évtized munkáját megköszönve kívánom, hogy öt-tíz év múlva is hasonló körben ünnepelhessünk, bizakodva nézve a jövő felé.

tovább