2006. Szeptember 09-10.-én Baján rendezték meg a VII. Országos Kispályás Taxis-kupát. Hihetetlen izgalmakat éltek át, a torna résztvevői! A legjobb négybe, csak egy budapesti csapat tudta magát beküzdeni. Ennyi ember talán még soha nem drukkolt a Budapest Taxi oroszlánjainak.
Ez alkalommal a rendezvény motorja és főrendezője Nagy Attila, a rendezvényt egy éve elhunyt édesapjának, Nagy Istvánnak ajánlotta. Komoly segítséget kaptak Baja Város Önkormányzatától, az MBI Kft-től és a Bácska Ipartestülettől. E nélkül a segítség nélkül nem folytatódhatott volna a sikeres rendezvénysorozat. Ennyi idő után egy rendezvényt már igazán lehet, „Nagy hagyományokkal rendelkező” eseménynek titulálni!
Ez abból is látszott, hogy sokan már előző nap megérkeztek, hogy a két napot megtoldják egy kis akklimatizálódással. Úgy is mondhatnánk, hogy „bemelegítsenek” Sok olyan kollega volt, aki mint mi, csak drukkolni jött le, esze ágában nem volt labda utáni rohangászással tölteni a drága idejét!
A helyszín gyönyörű volt. A bajai Petőfi szigetet szálltuk meg két-három napra. A „felnőttek” családdal jöttek, az ifjúság boldogan hagyott otthon „csapot-papot” egy kis „kanbuli” kedvéért. Nekem is előkerültek nosztalgikus emlékeim az „átkosból”, hiszen a szigeten híres KISZ-tábor volt, ahol anno nagyon sokat „tanultam”!!!
(megjegyzem, a bajai lányok ma is gyönyörűek)
Térjünk a tárgyra, mert lehet, hogy van valaki, aki a focira is kíváncsi:
Nyolc csapat nevezett be a versengésbe:
Baja Sugo Taxi Kecskemét Hírös Gond Taxi Szeged Gábriel Plusz Taxi Szekszárd Gábriel Gemenc Taxi Békéscsaba Budapest 6x6 Taxi Főtaxi Budapest Taxi
A legjobb négy közé a szekszárdi, a kecskeméti, a bajai, és egy budapesti csapat jutott be. Budapestet, stílszerűen a Budapest Taxi képviselte a döntőben. A harmadik helyért Szekszárd és Kecskemét csapott össze, és egy igen szoros meccsen, melyet a végén egy öngól döntött el, a Szekszárdiak bizonyultak jobbnak. Nehezen tudtuk megvigasztalni a torna legjobb kapusát, Lossó Gézát. A döntőt a házigazdák és a Budapest Taxi fiatal gárdája játszotta. Lelkesen drukkoltunk a Budapesteseknek, de be kell valljuk, hogy a Sugo Taxi összeszokott gárdája megérdemelten vitte el immár harmadszor a trófeát. (ez azt jelenti, hogy a vándorserleg végleg a birtokukban maradhat)
|