Ilyen melankolikus állapotban autókáztam én is, céltalanul kóboroltam a városban, élveztem, hogy lassan csak mi, taxisok, uraljuk az aszfaltot. Ekkor csörrent meg a telefonom. Hülyeség – mondhatjátok -, de Szinte már a csörgéséből éreztem, hogy most valami olyan hívást kapok, ami kizökkent ebből a hangulatból, felpörget, megváltoztatja az estém alakulását.

Bbetyár volt az:

- Csogu, Golyó vagyok, gyere a Közraktár – Zsil utca sarkára!
- Őőőőő – hirtelen azt próbáltam kideríteni, hogy vajon hol is vagyok helyileg, merre induljak meg – rendben – válaszoltam, amikor sikerült képbe tennem magam.
- Hol vagy? Mennyi idő?
- A belvárosban, Kossuth tér, 4-5 perc – miközben válaszoltam azon töprengtem, hogy mi a fenét keresek én erre, de ezen hamar túltettem magam és már fordultam is a bemondott cím felé.
- Nyomjad neki!!!

A szentségit, mi lehet?!!! Nem kérdeztem semmit, hiszen majd ha odaérek, akkor megtudom. A Golyó nem olyan, hogy minden baromság miatt kivegyen a melóból, és lehet, nem is tudott volna válaszolni, na meg egy ekkora sebességnél jobb, ha az ember két kézzel fogja a kormányt. Agyaltam miközben haladtam. Baleset, balhé, a lehetőségek a mi szakmánkban elég széles skálán mozognak. Ha balhé, akkor tré van. Jobb rákészülni. Miközben suhanok a cipőm után nyúlok, hogy a fűzőt kicsit szorosabbra húzzam, mert ez nem árt, ha az ember rugdosódni akar.
Épp csak sikerült visszarántanom a kormányt, így elkerültem egy frontálist, de az tuti, hogy a szembejövő autósnál nem szereztem jó pontot a szakmának. Na sebaj, majd akkor lerepül a cipő, ha arról van szó.

Kanyarodok rá a Közraktár utcára a rakpartról és azon imádkozom, hogy ne legyen sok villogó mentő, vagy rendőrautó, amikor előbukkanok, mert akkor nagy a baj.

Nem volt. Semmi sem volt. Pontosabban semmi sem utalt arra, hogy baj Lenne. A forgalom zökkenőmentesen haladt szembe velem.

Közeledtem a megadott címhez. Látom Golyó autója kissé bekanyarodva a Zsil utcába, ő maga a kocsi mellett integet nekem vidáman. Én hülyét kapok, ha csak az miatt hívott ide, hogy innen csodáljam meg a pesti éjszakát – gondoltam magamban, miközben azért megkönnyebbültem, hiszen a barátom állt, ami arra utal, hogy nincs nagy baja, és vigyorog, ami ismételten csak jót jelent.

- Szia, mi van? –pattantam ki az autóból.

Nem szólt semmit, csak nagy büszkén mutat az autója mellé. Én nem láttam semmit, hiszen a másik oldalról közelítettem.

- Mi? – kérdeztem ismét, de ő nem szólalt meg, csak mosolyogott és mutogatott.

Ekkora értem oda a másik oldalra és döbbenten láttam meg egy kiterült embert, akibe első ránézésre hálni járt már csak a lélek.

Utasom! – mutatta be nekem nagy büszkén a fekvő embert.
- Értem, szóval nem fizetett, vagy itt derült ki, hogy csekkes. – bólogattam megértően.
- Dehogy, kiesett az autóból.
- Igen, ez sajnos előfordul, ha nem akar valaki fizetni, a gravitáció egyszer csak kiszippantja és valami rejtélyes oknál fogva ilyenkor 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvednek – helyeseltem a barátomnak.
- Ne légy már hülye, komolyan nem nyúltam hozzá. Megálltunk, kotorászott, majd hirtelen kizuhant, azt kicsit még rángatódzott, aztán most meg nem mozdul.
- Rúgtad is, vagy csak ütötted?
- Mondom, értsd már meg, nem nyúltam hozzá.

Lényegében mindegy, nem kell nekem a részletekkel foglalkoznom, lényeg hogy gyorsan elássuk, azt menjünk a dolgunkra. Minek ennek ekkora jelentőséget szentelni?! Gyorsan fel is mértem az áldozatot. Olyan 50 év körüli, elég alultáplált, így nem kell sokat ásni.

- Már hívtam a rendőröket – szólalt meg a Golyó.
- Mit csináltál? – kérdeztem vissza döbbenten.
- Hívtam a 112-őt, nemsokára itt lesznek. Nem hagyhattam itt, tele volt a buszmegálló emberekkel.

Na végre, hogy kinyögte. Tanú kell neki.

- Mi is történt akkor? – kérdeztem sokadszorra, hiszen jobb, ha egyet vallunk, mert erre nagyon finnyásak ezek ott bent a kapitányságon.
- Figyelj, megálltunk, az ember elkezdett kotorászni pénz után, majd hirtelen kinyitotta az ajtót és kizuhant. Rángatódzott pár percet, majd azóta szépen fekszik.
- Rendben – memorizáltam magamban a hallottakat, mert láttam, hogy ettől a verziótól nem tágít.
- Ezt a kést tőle vettem el.
- Értem, ekkor ütötted meg – végre megvilágosodtam.
- Nem ütöttem.

Helyes, kitart az állítása mellett, ez nem árt, mert bent is majd sokszor újra és újra elmeséltetik vele a sztorit, és jó, ha mindig ugyanazt mondja.

- Amikor befejezte a rángatódzást, akkor vettem észre, hogy ott van mellette ez a kés, és eltettem, nehogy magához térjen és használni akarja.
- Közben véletlenül ráléptél a fejére. Nyugi, ez mindenkivel előfordul.
- Nem léptem.

Nah, jól van, kezdett minden összeállni előttem. A tag nem fizetett, erre hirtelen kizuhan az autóból – ez ritka, de előfordulhat -, majd össze-vissza csapkodta magát a földhöz, amitől a kés kiesett a kezéből és ezt a mi barátunk magához vette, nehogy a nagy kavarodásban elvesszen, azt majd még lopással is megvádolják.

Na, akkor készítek pár fotót, hogy legyen nekünk is bizonyítékunk. Miközben kattintgattam, láttam, hogy a Golyó telefonon sürgeti a rendőröket. Rafinált!! Hiszen minden becsületes állampolgár 22 perccel az első riasztás után szintén ezt tenné. Aggódna.



A második hívás használt, mert rá 6 perccel megérkeztek a rendőrök, akiknek Golyó ugyanolyan nyugalommal adta elő a sztoriját, mint nekem. Közben persze én támogattam őt mindenben, és én is elmeséltem, hogy mi történt, így kicsit összezavartuk őket és már a mentők is kiérkeztek, mire képbe kerültek a fiúk.
- Epilepszia, mondta az egyik rendőr.

Az jó lesz gondoltam, mert egy ilyen betegséggel azonnal megmagyarázhatóak lesznek a kék-zöld foltok, amik gondolom borítják a testét a „betegnek”.
- Szerintem meg nem az – kontrázott a Golyó. Ez sima kamu. 2000 Ft.-os műsor. Nincs pénze, azt itt most előadja a haldokló jelenetet.

Istenem, ez be akar kerülni. Igaz, szűk januárra számíthatunk mi taxisok, de azért nem biztos, hogy ez a megoldás.

- Golyó – próbáltam menteni a menthetőt – szerintem igaza van a rendőr úrnak, ez epilepszia.
- Elég régóta taxizom, nekem már újat egyik sem fog tudni mutatni. Ez kamu.

Nem baj, én gyorsan elkezdtem beszélgetni a diagnosztizálós rendőrrel, hogy tereljem a dolgokat. Szóbahoztam gyorsan a kést, mert a legrosszabb esetben majd azt mondjuk, hogy az utas támadott. Közben kiérkeztek a mentősök, akikről készítettem egy képet, ennek köszönhetően a sofőrt úgy elvakította a vaku (Golyótól kaptam, extra szuper egy ketyere), hogy vagy kétszer nekiment a fának mire leparkolt. Innentől fogva nem tudtam képeket készíteni, mert elég fenyegető pillantások vettek körül, így csak sodródtam az árral, na meg persze kisebb vita alakult ki köztem és a mentősök között, mert ők is a Golyó álláspontját erőltették, neki adva igazat.

Miközben felültették az emberünket a következő kérdést tették fel:

- A feje nem sérült?
- Utazás közben a motorokról és a motorozásról beszélgettünk – kezdett a válaszolásba Golyó – és akkor említette, hogy pár napja valami rokona motorjával elesett és beverte a fejét.

Húúúúúúúú azt a mindenit, de nagy spiller ez a Golyó, ezt a dumát. Így majd érthető lesz az agyzúzódása az embernek. Szóval mégis csak rúgta.

- Én ismertem egy olyan embert – fűztem tovább Golyó sztoriját -, aki miután elesett motorral még 3 napot élt, majd hirtelen meghalt. Így működik ez kérem.

Nagyon elégedett voltam a barátommal, ilyen sztorit kitalálni, és ekkora nyugalommal beadagolni másoknak, nem semmi:-)))

Majd a páciens hordágyra került, be a mentőbe és pár perc múlva megnyugodva értesültünk arról, hogy a mentősök szerint 3 pofon kellene neki, azt magához térne, de sajnos ők nem ezért vannak, így marad az a megoldás, hogy majd beviszik valamelyik korházba, ahol megpróbálják talpra állítani. Ettől a verziótól én is, és a rendőrök is megnyugodtak, majd Golyótól elköszönve mindenki folytatta az útját.

Integetett a kedves a Bajcsyn a Bazilikánál, normál esetben nem álltam volna meg neki, de tilos lett a lámpa. Kinyitotta az ajtót, teljesen normálisnak tünt. Nem volt ittas. Beült. Abban a pillanatban éreztem ezt nem kellene elvinni.

Egyenesen és jobbra körutra!- mondta. Elindultunk folyamatosan locsogott, nem vagyok túl beszédes kedvemben mostanában de a Nyugatinál már tudtam egyedül él, ritkán sikerül hölgy partnerre szert tennie, és leszokott a dohányzásról.

Gondoltam, ha a köruton jobbra fordulva a Podmaniczkyn áthajtunk (kerülő) akkor tuti megpattanós lesz. Áthajtottunk.

Menjünk le a Boráros térig, ott jobbra és a Vámház körutnál végzünk- hangzott az újabb útvonal. Na mondom, magamban te aztán se kocsmába se   házba nem mész pénzért mert elkisérlek. Haladtunk tovább, kiváncsi voltam mi lesz a mese a végén, hol, kinél a lé.

Jól mérte fel a határait mert a maximális távolságot találta ki ameddig velem eljuthatott, messzebbre nem indultam volna el vele. Még meghallgattam, hogy a napokban kipróbálta egy kollégája Kawasakiját és hanyatt esett vele (szerintem látott valahol egy motort).

Jobbra fordultunk a Közraktár utcára majd a Zsil sarkon felkiáltott itt jó lesz ha kicsit befordul, megállunk, elkezd kotorászni forgatja a zsebében a kezét. Mondom magamban ez bejött, sem ideges sem mérges nem voltam, jól esett, hogy megéreztem az elején. Kiváncsian vártam a mesketét, hallotam már igen sokfélét de ami itt következett az mindent vitt.

Felüvöltött mint a sakál, kilökte az ajtót és kivetette magát, hörgött hempergett, én meg nagyon röhögtem. Kiszállok körbe megyek csak hempereg.  Mondom neki: -Te 2000 forintért ne koszold össze magad, nekem már megérte ezt az ugrást látni. Rég nevettem ilyen jót.

 Közben begyüjtöttem tőle egy kést, majd felhívtam a 112-öt a többit a Ricsi elmesélte.