”Kollégától, csak ha szórakozni volt” Egyik este bevállaltam egy sofőrszolgálatot. Gondoltam kihasználom az alkalmat, Budapest taxit rendelek magamnak, azzal megyek vissza a kocsimhoz. Útközben elbeszélgettünk a kollégával.
A rendelés simán zajlott. Igaz egy férfi volt a telefonos, erős baritonnal, de a stílusával szemben semmi kifogást sem tudok említeni. Megkértem, hagy maradjak vonalban, hiszen a XI. kerület egyik elhagyatott pontjára kell taxi és a régi Budapest taxiból kiindulva féltem, ott virrad rám. Meglepetésemre 8-10 perces idővallumot határozott meg a kocsi érkezéséig. Gonosz voltam, és elindítottam a stoppert.
5 perc 20 másodpercnél mér fékezett is mellettem a taxi. A kocsi nem egy tágas beltérrel rendelkező autó volt, de a tisztaságra, a sofőr taxis-utas viszonyára egy rossz szavam sem lehet. Mivel elég hosszú út állt előttünk, így volt időm felvezetni a beszélgetést, mielőtt belecsaptam volna a lecsóba. Beszélgettünk az éjszakáról, a rendőrökről, a traffipaxokról, a szórakozni induló fiatalokról stb. Végig készségesen válaszolgatott a sofőröm, és mikor éreztem, hogy elég oldott lett a hangulat, akkor elkezdtem kérdezgetni:
- Mióta vagy Budapest taxis? - Én mióta elkezdtem taxizni másodszorra. ’87-től ’90-ig taxiztam, egy évet Főtaxinál egy 1200-es Ladával, két évet mezítlábasként. 2000 márciusában kezdtem újra taxizni. - Hogy esett a választásod a Budapest taxira? - A szomszédomat kérdeztem, hogy ő milyen taxival szokott utazni. Mondta, hogy Budapest taxival és korrektek, csak kevesen vannak. Na meg persze az akkori autóm sem nagyon fért volna be más csapatba, pedig egy szép A omega volt. - A Budapest taxi mostanában elég szépen megerősödött mint cég, véleményed szerint ennek mi lehet az oka? - Nem emeli az árakat. Jelenleg mi vagyunk a piacon a legolcsóbbak. Igaz most lesz tarifaemelés. - Milyen mérvű emelésre számítasz? - Én nagyon remélem, hogy egy 20-30 forintról lesz most szó. Hétfőre már be is vagyok jelentkezve az óraszervizbe, ott majd meglátom, addig nem idegeskedem rajta. - Címek mennyire vannak nálatok? - Hallod, szépen mondogatja. Nem is vagyunk sokan, és a címek is szép stabilan jönnek. 10-15 perccel még ilyenkor is kényelmesen el lehet dolgozgatni. - Az etikások mennyire kemények nálatok? - Mit jelent az, hogy kemény? - Mennyire követelik meg a szabályok betartását? - Lényegében nincsenek felesleges piszkálások, ezért sem mennék szívesen el ettől a cégtől. Mint azt hallom más cégek taxisaitól, ott szinte üldözik az embereket és minden apróságért már mehetnek is be az etikások elé. - Te már voltál berendelve? - Régen, de akkor jogosan. Elkövettem egy elég kemény etikai vétséget, akkor fogtak meg. - Mi lett annak a vége? Keményen megbüntettek? - Lényegében nem, egy olyan szitu volt, ami mindenkivel előfordulhat és egy figyelmeztetéssel megúsztam, de jelezték, hogy legközelebb nem úszom meg ennyivel. - Ez hatott nálad? - Persze, nem akarok más céghez menni, mert nem bírom a rabszolgaságot, így megbecsülöm itt magam. Nagyjából mindenkivel kijövök, nincs haragosom.
Közben megérkeztünk, és én próbáltam neki jattot adni, de nem fogadta el.
- Kollégától csak akkor fogadok el jattot, ha szórakozni volt, ha dolgozik, akkor erről szó sem lehet.
Ezzel én is egyetértek.
|