Aktuális cikk

Archivum:

2007. Május - Június

2007. Április

2007. Március

2007. Január

2006. December

2006. November

2006. Október

2006. Szeptember

2006. Augusztus

2006. Július

2007. Július - Szeptember

Sajna ez ismét egy olyan igazi „csak velem történhet meg” kategória.

Állok a nyugatiban és kivételesen elégedett vagyok a világgal. Addig egy sima nap, semmi extra. Fuvarok jöttek, mentek, én meg nyugalmi síkon leledzettem.

- Kérném a nyugati elsőt!

Szépen jelzem, kapom a címet és már robogok is a Nagymező utcába.
A megadott címnél egy férfi álldogál és amint meglát már le is reagálja a taxi érkezését, vagyis felém indul.

- Maga jött XY névre?
- Igen, én vagyok a szerencsés.
- Akkor egy pillanat – intett nyugalomra, majd visszafordult a másik oldalra és elkiáltotta magát. – Jóóózsi, itt a taxink!

Érdeklődve szemlélődöm, próbálom kiszűrni a járdán haladók forgatagában a Józsi névre keresztelt illetőt. Józsival nem is volt baj, de azzal, akit épp az összeeséstől próbált megtartani, na azzal már adódtak problémák.

Üveges tekintet, a hangok foszlányokban jutnak már csak el az agyig, vörös fej, szederjes, hányásra formálódó száj.

- Elnézést – kezdek érdeklődni – elnézését, őt is be szeretnék tenni az autóba?

Miközben ezt kérdeztem elkövettem egy hibát, szép lassan előbbre gurultam, hogy ismét egy vonalban legyek azzal, aki először odajött hozzám érdeklődni.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

…jött a válasz.

Na ennek meg mi a baja??? Tiszta fehér lett, rémülten néz rám és csak kiabál.

- Tessék? –teszem fel az ilyenkor lehető leghülyébb kérdést.
- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ, RÁÁÁÁÁÁÁÁMEEEEEEEEENT A LÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁBAMRA!!!!!!

Húúú a fenében, tényleg, akkor ez miatt emelkedett meg az autó.

- Elnézést, de a barátját nem tudom elvinni – mondtam gyorsan, terelve a figyelmét arról a tényről, hogy 1,5 tonna halad épp át a lábán, és elvéve az élét ennek az eseménynek, olyan természetes dologként fogadva a hírt, hogy épp a lábán állok.
- Álljon már le a láááábamról.
- Rendben, de sajna nem tudom elvinni a barátját – ismételtem, mert állítólag az a tudás mamája és közben szép lassan legurultam a lábáról.
- Neeem érdekel csak menjen már a fenébe!!!!

Na nekem sem kellett több, elhajtottam, hiszen a kedves utas kérte ezt.

Délen beszólok (reklama csatorna), hogy elhaladtam, mert 3 fiatal közül az egyiknek mentő kell, nem taxi, bár ha legurít még egy felest, akkor halottas autó.

Visszaállok a Nyugati droszt elejére, hiszen megégtem.

Jelzem ezt a mögöttem lévőnek, majd várom, hogy a sorsom beteljesüljön.

Látom ám, hogy a mögöttem lévő autóhoz odalép egy fiatal srác. Kinyitja az autót és bekérdez.

Na, ezt látnotok kellett volna. Taxisunk színe hirtelen fehér lesz, majd vörös és ismét fehér, miközben azt figyeli, hogy én látom-e, hogy mi is zajlik mögöttem.

Láttam. Tett egy olyan mozdulatot, mint ha előre mutatna, hogy én vagyok az első, de közben erősen szóval tartotta az utas jelöltet és közben gondolom elmormolt magában vagy 20 miatyánkot, hogy a diszi szólítson már le az első helyről.

Én meg csak figyeltem mereven az arcát, belenézve a tükörből a szemébe.

Beszélnek, utas beszáll, közben taxisunk erősen gesztikulálva mutat előre, felém azt a hatást keltve, hogy az utassal küzd, hogy megértse én vagyok az első.

Anno 5-8-ig osztályig az egyik haverommal tanítási óra alatt úgy kommunikáltunk egymással, hogy szájról olvastunk. Végére már félelmetesen belejöttünk, bár igaz, ez a képességem mára már rendesen kopott, de azt még le tudtam olvasni a taxisunk szájáról egy ilyen előre mutatásnál, hogy azt kérdezi az utastól, hogy most akkor merre is kell elindulni?!!!

Végre elhangzik a várva várt mondat:

- Kérem a Nyugati elsőt.
- Pluty.
- 1014.-nek Nyugati Mc Donnalds XY néven.

Taxisunk arca kisimult, majd kiugrott az autóból és miközben felém haladt felhúzta a nadrágját és hozzám lépett.

- Nem te vagy az első? Vagy vettél fel címet.
- Igen, már nem én vagyok az első, már nem vagyok szabad, és ezt te nagyon jól tudod, mert rendesen leizzadtál ezalatt a 2 perc alatt miközben szóval tartottad az utasom.

Persze tette a hülyét miközben nem győzte húzgálni a nadrágját.

Nem vitáztam, mentem a címre és lényegében még a sors kegyes is volt hozzám, mert a kedves a szigetre ment, ahova nekem is szándékomban állt (igaz kicsit később), mert lassan rám került a sor az ellenőrködésben.

Mint az utólag kiderült, 63 km-es fuvarról volt szó…

Persze azt nem írom le, hogy melyik kollégáról van szó, mert különben rendes gyerek ő, csak szereti a pénzt…ez van.

2007.09.08

Éjfélkor engedtek ki a Honvéd korházból. Ekkor már 12 órája rohangáltam orvostól(?) - orvosig.

Na de kezdem az elején.

Kedden ülök a gyerekekkel a Svábhegyen a tüdőgondozóban, miközben őket vizsgálgatták. Ott ülök és szépen köhögök.

- Apuka is asztmás? – kérdezte a nővérke.
- Nem, apuka nem normális és tegnap csúnyán magára engedte a klímát, most meg szenved – válaszoltam, amin jót derült a hölgy.

Éjszaka kimentem melózni, de néha olyan fulladásszerű köhögés jött rám, hogy az utasok gyanúsan méregettek. Haza is jöttem, mert nem éreztem jól magam.

Délelőtt felébredtem és éreztem világ vége van. Fájt az egész hátam, és amikor köhögtem, akkor ki akart szakadni a tüdőm. 12 után nem sokkal olyan köhögés jött rám, hogy majdnem összeestem. Na ennek fele sem tréfa, ez tuti mellhártyagyulladás, orvos kell, gyógyszer kell.

Gyorsan felöltöztem és leindultam az autóhoz. Beszállok a liftbe és szenvedek rendesen.
Egyszer csak azt veszem észre, hogy a liftben füst terjeng. Kajakra égett a lift teteje, valami okos a neonvilágítás fölé papírzsebkendőt tett és vagy ő, vagy a világítótest által kibocsátott hő, meggyújtotta.

A földszinten kizuhantam a liftből és majd megfulladtam. Na nem a füst miatt, hanem csak úgy magamtól. Közben rátenyereltem a gondnok csengőjére, hogy jöjjön és oltsa el a parazsat, mert addigra csak az maradt.

A gondnok felesége nyitott ajtót, aki amikor meglátott engem fuldokolni, meg a liftből kiáramló füstöt, azonnal pánikba esett, és mindenáron a liftet akarta lezárni. Nem győztem mutogatni neki (köhögés közben nehéz beszélni), hogy szerintem sokkal eredményesebb lenne, ha eloltaná a liftet, mint ha lezárja.

Szerencsére előbotorkált a férje, egy olyan 2 méter magas nyúlánk férfi, és gyorsan cselekedett. Végre elindulhattam a kocsi felé. A Béke téri SZTK-ban van a körzeti orvosunk rendelője. Útközben néha meg kellett állnom, mert a köhögéstől megszédültem és olyan bizonytalan lett minden. Már csak az hiányzott volna, hogy megtörjem a kocsit…

Megérkezek a rendelőhöz, a kocsit nem egészen szabályosan a buszmegálló öblében állítottam le (ez volt a bejárathoz a legközelebb) és eltámolyogtam az ajtóig…ami nem nyílt ki.

Rendelési idő:

8-12-ig
16-20-ig

Ráadásul az én orvosom pont 12-ig rendelt, legközelebb másnap 16 órától. Szép, most mit csináljak? Odamegyek a portáshoz és érdeklődöm, hogy mi a teendő, ha én épp bajban vagyok, de most nincs háziorvosi rendelés?

- Menjen el az ügyeletre, az Esküvő közbe. Tudja hol van?

Csak intettem neki, hogy igen, mert ismét pont akkor kapott el egy roham.

- Jó, menjen csak, szerintem indokolt hogy zargassa őket. – bocsátott utamra.

Na ez megnyugtató, nem feleslegesen fogom őket zargatni.

Kocsiba be, irány az ügyelet. Itt sem foglalkoztam sokat a parkolással, majd nekizuhantam a csengőnek.

- Jó napot. – köszöntött egy hölgy, aki ajtót nyitott.
- Csókolom, az ügyeletre jöttem, mert…- és itt gyorsan összefoglaltam az eddigi eseményeket, a liftes sztori kivételével.
- Sajnálom, de a doktor kiszálláson van. 3 cím futott be, ami legalább 3 órai várakozás.
- Akkor drága én most mit tegyek?
- Nem tudom, ha akarja leülhet, de teljesen bizonytalan az orvos megérkezése, mert ha addig befut újabb cím, akkor oda fog menni. Van, amikor egész nap nem is látom.
- De drága, nekem orvos és gyógyszer kell, mert szerintem mellhártyagyulladásom van és kezdem igen rosszul viselni.
- A diagnózist bízza az orvosra. Menjen be az SZTK-ba, ott mutassa meg magát.
- Melyik osztályon? Szemészet, fülészet vagy urológia?
- Igen – gondolkodott el -, ezt nem tudom. Tudja mit, menjen be a Nyírőbe és ott mondja el mi a gondja.

Elindultam.

Már régebben is megfigyeltem, hogy egy-egy ilyen korház portása kiképzett orvos, de minimum profi diagnosztika.

- Jó napot – köszöntem, majd megkapaszkodtam a portásfülkébe és vagy 5 percig köhögtem.

Portás elnézett mellettem, meglátta a taxit.

- Taxis? – szegezte nekem a kérdést miután elcsendesedtem.

Bólintottam.

- Hasogat amikor köhög?

Bólintás.

- Alig kap levegőt?

Bólint.

- Van klíma az autóban?

Bólint.

- Mellhártya, nagyon tud fájni.

Bólint.

- Mit szeretne?
- Orvost, gyógyszert.
- Hö-hö-hö, na akkor nem jó helyen jár.

Gyorsan pár szóban összefoglaltam az eddigieket és könyörgően néztem rá.

- Fiatalember, menjen el a patikába, kérjen valamit a patikustól, amivel estig kihúzza, majd menjen vissza az ügyeletre.

Nem vitatkoztam. Minek? Ez a portás többet tud, mint sok orvos.

- Csókolom, gyógyszert szeretnék fulladásra. – kezdtem bele a patikában is.
- De milyen fulladásra és milyen orvosságot? Orvosnál volt?


Megint elmeséltem a mai napom – már marhára untam és nagyon fárasztott is – majd megpróbáltam olyan esdeklően nézni, mint a Shrekben a macska.

- Jajj mit kezdjek most magával? Az orra nem folyik? A szeme nem ég? Nem görcsszerű a fulladás?

Bólintás, bólintás, bólintás…

- Akkor ez nem mellhártya, hanem allergiás görcs. Mivel tegnap hidegfront volt a hörgők…bla-bla-bla-bla…na, majd adok magának valamit, az segíteni fog estig.

Végre.

- Diaphyllin, ez nagyon jó. Vegyen be gyorsan most belőle egyet, majd délután még egyet.

Megköszöntem, majd miután a család félnapi kajapénzét kifizettem, elrobogtam.

Fekszem itthon, és látványosan szenvedek. Igaz, köhögni nem köhögtem – nem is nagyon mertem -, de nagyon fájt az egész hátam, mellkasom.

20 óra. VÉGRE!!!

Irány az ügyelet.

Két csapat volt rajtam kívül még ott. Egy házaspár, ahol a férfitag benézte a gyógyszereket és ő vette be a felesége fogamzásgátlóját, meg 3 suhanc egy lánnyal. Itt az egyik fiú jóban volt a csapat lánytagjával – manapság már ez is furcsa – és olyan hevesen sikerült a dolog, hogy a kislány lekapta a srác hátáról az anyajegyet és most meg vannak ijedve, hogy elrákosodik az egész csapat. Nem a legokosabb fajtából voltak elengedve.

Jókat rötyögtem ezen, majd gyorsan fulladtam egy keveset. Mire rám került a sor, már rendesen a halálomon voltam.

- Jöjjön be - invitált egy kedves fiatalos nővérke.

Belavírozok és le is zuttyantam a doktornő elé és már mondtam is az unalomig ismételgetett panaszaim.

- Ne nekem mondja, hanem a doktornőnek – tett irányba az élemedett korú hölgy és rámutatott arra a fiatal hölgyikére, aki beengedett.
- Elnézést - zavarodtam össze, és gyorsan átültem a másik székre és kezdtem elölről az egészet.
- Nem kell megismételnie – mosolygott rám -, azért mert háttal ült nekem, hallani hallottam, amit mondott.
- Bocsánat, de nem szoktam meg, hogy egy rendelőben az orvos nyit ajtót és nem a nővér.

Ezen jót kacarásztak és elmondták, hogy a nővérke most kicsit nehezen tud járni…az okára nem jöttem rá.

Közben valamit az ujjamra tett.

- Húha, 130-as a szaturációja!!!
- Az baj? – kérdeztem ijedten.
- Nem a legjobb. Nem szédül, a mellkasában nincs nyomás, nem zsibbad a karja stb…
- Drága, ne ijesztgessen, mert ha eddig nem is volt, de mindjárt lesz. Szerintem sima mellhártyagyulladásom van.
- Rendben-rendben, de azért készítsünk egy EKG-t, csak a biztonság kedvéért.

Lefektettek és rám tették az ilyenkor szokásos dolgokat.

Amint vízszintesbe kerültem azonnal rohamosan javult az állapotom. Ezt meg is említettem.

- Értem, szóval terhelésre fokozódnak a tünetei?! – mondta ezt olyan hangon, hogy a frászt hozta rám. – Na majd mindjárt meglátjuk.

Kattog a gép, én meg fekszem és azon álmodozom, hogy lassan felírnak nekem egy antibiotikumot és mehetek haza. Majd jót nyavajgok az asszonynak és ő majd jól ápolgat. Hoz nekem majd vaniliáskarikát, meg befőttet, meg minden ilyen betegnek való dolgot.

- Ajajajjj – törte meg a csendet a doktornő – Klárika, jöjjön csak gyorsan ide.

Klárika odasertepertélt.

- Most mit kezdjek ezzel? Mert szerintem nagyon nem jó! – kérdezte tőle a doki, én meg kezdtem sápadni, szinte éreztem.
- Nem tudom, de ez tényleg nem jó. Kapcsoljon rá a 25-ösre, az talán mást mutat.
- Nem mutat így sem mást. Ez nekem nagyon nem tetszik.

Kész, végem van, ennyi volt.

- Katikaaaaaaaaaa – jöjjön gyorsan – kiáltott át a nővérke a másik helyiségbe.


Jó, ha itt a vég, akkor csak gyorsan, ennél több fájdalom ne legyen.

- Mi a baj? – érkezett meg Katika.
- Nagyon egyben van és nem vált. Mit tegyünk?
- Hmmmm….Szóljunk a Lajoskának?

Eddig bírtam.

- Hölgyeim, mennyi időm van hátra?– próbáltam viccesre fogni a drámát.

Döbbenten néztek rám mind a hárman, majd nagyon jót derültek.

- Nem magával van gond, hanem a technikával. Maga csak szépen feküdjön.

Még szerencse, hogy nem azt mondta, hogy kelljek fel, mert az tuti nem ment volna, mert a vér rendesen kiszállt a lábaimból.
Végül jött Lajos és megoldotta a helyzetet és végre elkészült az EKG.

- Ez rendben, semmi gondot sem mutat. Hogy van?
- Rosszul, határozottan rosszul. Mellhártyagyulladásom van és az előbb majdnem halálra ijesztettek – közöltem velük olyan kétségbeesett hangon, hogy sikerült mindegyikből kihoznom a nőt, az aggódó anyát.

Meg is lett az eredménye.

Nem telt el 10 perc és már robogtam is a Honvéd kórház sürgősségi osztályára, egy szép hosszú beutalóval.

Esetleg ha valaki nem tudná, a Honvéd korház totál új épületben van. A méretek lenyügözőek, a tisztaság kifogástalan, a felszereltség az egyenesen olyan, mint amit a filmekben lehet látni.

Belépek a portán, ahol egy kulturált ember fogadott, már ez sem megszokott. Miután elmondtam neki a jövetelem célját, elmagyarázta, merre kell menni.

Ki-be-fel-le-lépcső stb… és már ott is vagyok.

Belépek, vagyis csak akarok, de a látványtól hátrahőköltem.

Urak, ez volt Európa ajtaja. Benéztem az üvegajtón és egy pultot láttam. A pult mögött egy hatalmas üvegtábla, ami be volt osztva olyan sorokra. Ide vezették fel a betegek érkezését, hogy melyik doki vette át, hogy mi a panasz, mi a teendő és hol tartanak vele. Amikor egy-egy beteggel végeztek, akkor simán letörölték és jöhetett a következő. Tizenhárom ilyen rublika, oszlop, hasáb – ki hogy nevezi – volt.

A pultban legalább 4 nővér és vagy 8 doki. Szóval egyértelmű túlerő.

Állok az ajtóban, és csak nem tudok megmozdulni. Csodálattal fogadtam be a látottakat.
Az egyik orvos ki is szúrta, hogy valami nincs rendben. Megindult felém és egyenesen a szemembe nézett.
Kapcsoltam és én is megindultam a pult felé, ahonnan ő közeledett.

- Valami gond van? – kérdezte barátságosan.
- Meglepődtem.
- Min?
- A látottakon, mint egy film, egy profi korházról.

Ennyi elég is volt ahhoz, hogy azonnal a szolgálatban lévő team (Figyeled Bbetyár miket tudok inglisűl?:-D) kedvence legyek, ami még sok megpróbáltatást eredményezett nekem.

Mint kiderült eddig elég nehéz estéjük volt és én felüdülésként hatottam rájuk. Gondolom úgy voltak vele, olyan érzést idéztem fel bennük, mint amikor mi egy taxissal történt (pozitív) sztori után még büszkék tudunk lenni arra, hogy taxisok vagyunk.

Mondjuk a jelenlévő betegek sem voltak könnyű esetek.

Ott volt például Kovács bácsi, akinek B vitaminhiány miatt lebénult ideiglenesen a bal lába. Őt különben nagyon felvilágosítottam, hogy ezt hogy kerülheti el máskor. Na meg Németh néni szegényke, aki valahol belül vérzett és nem engedte, hogy meg gyomorkamerázzák, mert ő tudja nagyon jól, hogy daganatos és erre a kis időre már ne kínozzák.

Na meg a Stájerné, aki meg akarta magát öngyilkolni egy marék gyógyszerrel, de amint megtudta, hogy a Honvédban nem maradhat, azonnal jobban lett és el akart szökni, amit nem engedtek neki. Szerintem meg nagyon nem volt jobban, mert elég rosszul nézett ki, és nem tudott egyenesen járni, hanem úgy szédelgett, mint az, aki jelentősen a pohár fenekére nézett.

Felvették az adataimat és közölték, hogy sajnos ez sokáig fog tartani, mert a röntgen akadozik.

Leültem, majd elkezdtem köhécselni. Az egyik ilyen köhögés olyan hatásosra sikeredett, hogy azonnal hordágyra fektettek és már vittek is be a vizsgálóba. Na de a hordágyat nehogy olyan sima ketten fogják azt visznek gondoljátok. Ez az ágy, szóval szerintem olyan cirka 1 millió darabja. Tudott az mindent.

Na, bekerültem a vizsgálóba, és azonnal rosszul lettem. Tisztára, mint a Vészhelyzet című filmben. Az ujjamra azonnal rátettek egy ilyen csipogót, meg vérnyomásmérőt vágtak rám. Bejöttek öten, azt mindenki kérdezett, meg vért vettek, infúziót kötöttek be. Én meg csak pislogtam. Beviharzott a dokim is, aki az elején odajött hozzám.

- Hogy van?
- Kicsit meg vagyok ijedve – válaszoltam ki a 3-4 ápolószemélyzet gyűrűjéből.
- Miért van megijedve? – kérdezte derűsen.
- Mert ilyet eddig csak filmen láttam és mindig az járt rosszul, aki feküdt. Na és most az én vagyok.

Derültség, nyugtatás, biztatás, miközben a szokásos kérdések, hogy zsibbad-e, fáj-e, cukorbetegség, stb..stb?

- Nekem nem tetszik a fiatalember – szólalt meg az egyik doki hölgy, vagy nővér, ezt már abszolút nem tudtam követni, így mindenkit főorvosoztam – készítsünk egy EKG-t.
- Nemrég készítettek – próbálkoztam – a pultnál le is adtam.
- Igen, látom, de ez rövid, nekem hosszabb kell.
- Hiába na, a nők már csak ilyenek – viccelődött az egyik főorvos.

Próbáltam nevetni, de közben valaki ismét belémvágott egy tűt.

- Vért veszek, a laborba kell – mondta, amikor odakaptam a fejem.

Végre elkészültek (én meg ki) és rájöttek, hogy nem vagyok a halálomon, így végre kimehettem a váróba.

- Jöjjön, elmondom hogy kell menni a röntgenbe. Itt egyenesen a szürke ajtóig, ott egy folyósóra ér, majd jobbra, a második kijáratnál balra, majd át a ….eddig megvan?
- Szóval itt egyenesen – kezdtem ismételni.
- Pistiiiiiii, kérlek kísérd át az urat a röntgenbe – adta fel azonnal az egyik főorvosasszony.

Pisti:

A korházban betöltött funkciója olyan mindenes. Fiatalos, jópofa gyerek, könnyen barátkozós.


- Mi a gond? – kezdett ismerkedni.

Gyorsan elmeséltem neki a napom, a liftes sztorit sem kihagyva.
Jókat rötyögött, látszott rajta, hogy büszke a hallottakra, hiszen a korházat magáénak is tekintette, én meg dicsértem ezerrel.

- Azzal ijesztgettek, hogy 2-3 órát kell várni a röntgennél - panaszkodtam neki.
- Várj, majd megoldjuk. Ülj le itt.

Nem telt el 3 perc és már jött is ki értem.
- Gyere, várnak.
- Máris????

Csak mosolygott.

10 perc múlva már sétáltunk is vissza a váróba.

- Mi van Pistikém? – kérdezte a kedvenc Főorvosasszonyom.
- Nem fogad a röntgen – viccelődött Pistánk.
- Ezt nem mondod komolyan? – ámult el nővér-főorvos-adjunktus.
- Csak vicceltem. Már kész is vagyunk.
- Te egy varázsló vagy Pistikém – dicsérte meg csodatevőm, majd leültetett engem is egy székre.

Itt akadtam össze Kovács bácsival, aki kisebb oktatásban részesült tőlem a B vitamin pótlását és fontosságát illetően.

Közben érkeztek a mentők és hozták a betegebnél-betegebb embereket. Sajnos az egyik el is hunyt, ami elég rossz élmény volt számomra. Persze Stájerné azonnal lázadást akart szítani, hogy őt megmentik, miközben ezt a szerencsétlent meg hagyják meghalni. Nincs igazság a földön. De gyorsan elküldte a fenébe őt egy másik beteg, így a lázadás csírájában kudarcba fulladt.

Még egy adalék, mielőtt elhagyjuk a kórházat. Nem tagadtam, hogy taxis vagyok. Egy dolog, amit meg kell említenem.

- Taxiiis?
- Igen. – vallottam meg.
- Céges, vagy nem céges? – jött a kérdés és nagyon sajnálom, hogy nincs meg hangfelvételben a kérdés hangsúlya.
- Céges. Főtaxis.

Mosoly, és már jöttek is az orvosok részéről a taxis sztorik, inkább pozitív, mint negatív.
Egy a lényeg, és ez egy jó tanács. Ha nem vagy céges, akkor is ezt a momentumot tagadd, mert szinte már mind megjárta cégen kívülivel és nem biztos, hogy jó ezt a negatív élményt felidézni az orvosokban, miközben te vagy az ügyfél.



Már éjfél is elmúlt, amikor jött hozzám egy főorvos.
- Jöjjön Richárd, üljön ide le, beszélnünk kell.

Na basszus, végem.

- Mellhártyaizzadmányt találtunk magánál.
- Halálos?
- Nem – mosolyodott el. Sima kezdődő mellhártyagyulladás, amire nem tudunk még antibiotikumot adni, de kezelni kell.

Itt jött vagy 5 perc felvilágosítás. Egy rossz szavam sem lehet, mivel a biokémiába is kicsit belement velem a doki, mert nem hagytam magam…én antibiotikumot akartam, nem akartam, hogy rosszabbodjon, na meg dolgoznom is kellene és ez ebben az állapotban LEHETETLEN.

- A lényeg. Gyógyszer, amit felírtam, és pihenni, feküdni. Na meg egy tanács. Ha ezen túl van, akkor egy 40 kg-ot lefogyni, mert ebből gond lesz.
- Tudom-tudom-tudom.- hogy mindenki ezzel piszkál, hihetetlen. Láttam már én 60 kg-os embert elhullani:-(

Bandukolok a kocsi felé és közben azon agyalok, hogy ne dolgozzak-e egy kicsit, hiszen jobban vagyok. Mire elértem a kocsiig, addigra örültem hogy egyáltalán élek, mert a friss levegőn újra köhögni kezdtem.

Patika:

- Ezeket szeretném kiváltani.
- Petefészek gyulladásra lesz? – kérdezte a patikus hölgy.
- Úgy nézek ki, mint akinek ez lehet a problémája?
- Jaaaa, magának lesz?
- Igen. Mellhártya.
- Arra is jó, de sokaknak petefészek gyulladásra írják ezt fel. Szóval ne lepődjön meg, ha valaki ezt mondja magának.
- Már nem fogok – mosolyogtam el magam.

Érdekes, de szerintem ilyen hülye gyerek fejem lehet, mert mindenki olyan gondoskodóan akar engem kezelni.

- Nem nézz ki maga fekélyesnek, de ezt a gyógyszert tilos éhgyomorra bevenni.
- Adja írásba, hogy a feleségem is elhiggye – csaptam le gyorsan a jó hírre.
- Nem kell.
- Maga nem ismeri a feleségem.
- Nem kell, mert benne van a használati utasításban – nyugtatott meg.

Nem tagadom, jobban éreztem magam azonnal és be is támadtam a pékséget pár sajtos pogácsa erejéig.

Ma reggel arra ébredtem, hogy satuba van fogva az egész mellkasom. Köhögök, fáj mindenem, de azért vagyok, ami persze nem mindenkinek jó hír:-)

Szóval urak!!!

Csak óvatosan azzal a klímával és nem csak melegben, hanem amikor már kicsit csökken a hőség, akkor sem árt odafigyelni. Megéri, mert nagyon nem jó ez a betegség.

Most ért haza az asszony a bevásárlásból. Hozott befőttet, meg rántott hús lesz.

Szép az élet, még így betegen is:-)))))

2007.08.23.

Megmondom őszintén, tegnap nagyon korán bedobtam a törülközőt.

Már a kezdés sem volt az igazi.

Beülök a kocsiba és hallom, hogy világ vége van. Sehol sincs autó. Na mondom, végre egy jó hír. Sajnos elég rossz tapasztalatom van szilveszterről, amikor azt hittem, hogy az utasok lesznek többségben és nem a taxisok. Erre kitoltak velünk a kedvesek és elmentek külföldre szilveszterezni, meg vidékre…minket meg jól itt hagytak.
Mondjuk nekem speciel szerencsém volt, mert beült egy nagyon kedves és Kecskemétre mentünk, kifejezetten számomra is rentábilisen:-)))

Na, szóval tegnap. Alig indulok el és dobja a XIII. kerület Reitter Ferenc utcát. Az első feldobás 10 perccel történt, na meg a címet is ismerem (megy Kőbányára) ezért gyorsan rá is éheskedtem. Mondja is a diszi a kódom, én meg elégedetten nyomok neki egy kövéret, mikor is hallom, hogy 35-ös előke. No bonyek, előke, miközben tombol a meló. Mindegy, haladjunk. Közben azért kezdtek negatív gondolataim lenni, mivel azt figyeltem meg, ha a hölgy (mert hölgyről van szó) azonnaliként adja le a rendelést, akkor 3 perc múlva már az ajtóban szidja az egész céget, ha nincs ott a taxi. Viszont amikor előrendelésként jön a dolog, akkor előszeretettel játssza el azt, hogy nem érkezik le időben, telefonja kikapcsolva. Mit tehet a taxis? Elhalad dolgára. Viszont nini, nem telik el újabb 10 perc és rendel a hölgy újra.

Kezdett már régebben is élni bennem a gyanú, hogy ez az miatt történik, mert elszuttyogja otthon az időt és nincs kedve fizetni a várakozást.

Na mind1, majd meglátjuk.
Megérkeztem a címre, majd letáboroztam. Hallgattam az URH-t, nézegettem a készülődő vihart, az embereket, meg kicsit dühöngtem magamba, mert mellettem csak úgy repkedtek a címek azonnaliban. Nem baj, majd ha ezt lezavarom, akkor rafináltabb leszek, hiszen a diszinek ki kell adni a címet, nekem meg eltartanom magunkat és ez a 2 érdek nem mindig találkozik 100%-osan. Szóval telik szépen az idő, az utasomnak meg semmi nyoma.

35-kor szépen bekapcsoltam a taxiórát és várakoztam. Nem idegeltem magam, mivel tudtam, hogy a hölgynek 6-ra, de legkésőbb 6.15-re be kell érnie a munkahelyére. 47-kor azért adtam a dolognak egy esélyt és reklamáltam. Természetesen a telefonja kikapcsolva.

Na most rossz lóra tetszett tenni, gondoltam magamban, természetesen nem ennyire szalonképes szavakkal:-))

Pont mellettem volt egy kisközért. Bementem és felszerelkeztem túlélésre. 1 cigi, 1 Red Bull, 2 kis csoki…és a szemlélő (esetleg függöny mögül leselkedő) embereknek eléggé egyértelművé tettem, hogy ha kell, t9bb órát is hajlandó vagyok ott tartózkodni.

57-kor felbukkant az utasom. Nem kicsit sietett.

- Köszönöm hogy megvárt.
- Ez csak természetes.
- Tudd majd 20 ezresből visszaadni?
- Sajnos nem.
- Akkor gyorsan felváltom itt a pénzt.
- Csak nyugodtan, ráérek kedves.

Azzal elviharzott. Én meg gyorsan a reklama csatornán jeleztem, hogy ebben a pillanatban lettem rendben…tettem ezt azért, hogy legyen nyoma…sosem lehet tudni.
Ennek az utasnak még egy jellegzetes szokása van: MINDIG ROHAN.

Persze beült az autóba és lökte a címet, majd azonnal hozzátette, hogy ha lehet, sietni kellene.

- Az sajnos ma nem fog menni.
- Hogy-hogy – döbbent meg a reakciómon.
- Augusztus 20.-a van, minden lezárva, az egyetlen menekülő útvonal az, amin mi is haladni fogunk.

Elég rosszul fogadta a hírt, meg az én nyugodtságom, na meg a taxióra látványa sem hatott rá nyugtatóan:-))) Szépen végig araszolgattunk a Hungárián (az üres Mexikói úttal párhuzamosan), majd amikor megérkeztünk a címre, akkor kedvesen további kellemes napot kívántam. Becsületére szóljon, nem nyekergett, nem adta meg ezt az örömet nekem. Na persze, mert nem tudta, hogy én totál tudom, hogy mi is történt most egészében:-)

Utána meg hazarobogtam, mert a nagy viharban nem voltam kíváncsi arra, hogy majd valami vidéki autóstársam, aki a tűzijátékra felruccant, jól összetörjön az esőben. Nem nagy kedvem volt újra megindulni, azt amikor már a nyolcadik „csakidemegyünk” fuvart repítettem el, bedobtam a törülközőt és hazajöttem.

  2007.08.21.  14.41

cbtaxi	válasz |       2007.08.21. 17:58:08  (11206)
Na és most itt jön a LEGSZERÉNYEBB TAXIS dicsérete. A nemeslelkü Ricsi,szemérmesen hallgat a szamaritániusi cselekedetéről. A szakadó esőben,leoltott szabadjelzővel,(nehogy leintse 1 csuromvízes utas), lopakodik hazafelé. Meglát egy nőt 2 kisgyerekkel,akiket elkapott a zápor. A kisebbik zokog,megrettent az égzengéstől. A mi Ricsink már-már gázt ad a zöldnél,de az utolsó pillanatban valami földöntúli béke és szeretet szállja meg a lelkét és az elázott család mellé kormányozta a Tüzest. A többi már rutin..lenne,ha csak egy egyszerü,hétköznapi eset lett volna. De az elázott család, az én családom volt!!!!! Ilyenkor gondolkodom el a véletlen fogalmán.Mekkora esélye van egy 2 milliós városban,egy ilyennek??? Ezúton is köszi Ricsi! PS: Abba bele sem merek gondolni,hogy mennyi RB-be fog ez még nekem kerülni!:)))))))))))))))))))))))) PS-2: Nagyker áron, nagymennyiségü RB-t keresek,hála jeligére!
Előzmény: csogu 2007-08-21 14:41:51 (11203)

Utólagos engedelmetekkel:-)

Elegem lett a viharból. A civilek kóvályognak az úton, az emberek szaladgálnak, a faágak csak úgy törnek lefelé sorba. Totál ciki a helyzet. Na jó, nem kockáztatom, irány haza.
Bekanyarodok a Róbertról a Lehelre, Újpest irányába. Rögtön ott egy buszmegálló, emberek integetnek reménykedve, de nem állok meg. Jobb lesz, ha az autót biztonságba helyezem, mert az ördög nem alszik.

Elő a telefon és Wanek úrnak mondom, hogy ki ne dugja az orrát, mert őrültekháza van.
Sokkal óvatosabb vagyok, mint szoktam, így már a sárgán sem mentem át a Gyöngyösi - Béke út kereszteződésében. Ekkor látom, hogy egy fiatal hölgy rohan át az úttesten a mellettem elhelyezkedő villamos megállóba. Riadtan kaptam a szabadjelző gombjához és lekapcsoltam.

Közben nézem a kis csapatot. Anya húzza maga után a 2 gyereket. A nagyobbik hősiesen állta a természet kegyetlenségét, de a kisebbik szemmel láthatóan szenvedett. Az eső már vízszintesen esett, messzebb egy kukát repített a szél embermagasságban. Előttem jöttek át az úttesten.

A franc megeszi, én nem birok ennyire önző lenni és nem bírom magára hagyni ezt az anyát a zokogó gyermekével.

- Wanek, le kell tennem mert történés van – búcsúztam a kollégától, miközben integettem az ázott csapatnak.

Gyorsan beugrottak hátra, én meg üveges szemekkel figyeltem, hogy kikerül-e a többi autós (közben zöldre váltott a lámpa) vagy szépen belém állnak?!

- Hová szabad hölgyem? – tettem fel a kérdést és csak bízni mertem benne, hogy nem egy Kispesti címet mond be.
- Hááát haza.

Puff, totál kiakadtam. Nem elég a magam baja, de még viccelődünk is…
Belenéztem villámló szemekkel a visszapillantóba és „kissé” emelthangon megszólaltam.

- Jó, de az hol van? – miközben mondtam befókuszáltam magamnak a hölgy pillantását, majd önkéntelenül a következő szaladt ki a számon meglepetésemben. – B@zd meg, ti vagytok?

Cbtaxi kedvese jót derült ezen, én meg tiszta ideglettem. Persze, hiszen már nem ismeretlenekről volt szó.

- Hol voltatok? Mit kerestetek ott ilyenkor? Hát az urad nem tudta mi lesz ma, hiszen ezt fújta 3 napja a média?! Na majd jól megrúgom…

Valami ilyesmiket mondtam, aztán a vezetésre koncentrálva már csak magamban dühöngtem, hogy mi lehetett volna, ha nem járok arra, vagy esetleg sikerül olyanná válnom amilyenné a többi ember próbál nevelni…szerencsére úgy néz ki, ettől még messze vagyok.

Természetesen nem tartozol semmivel cbtaxi, de kérlek mostantól figyeld ezt az oldalt mielőtt elengeded a családot valahova:-)))

Klikk ide!!!

2007.08.21.  20.23

tovább