Más nevében vállalja a taxisgyilkosságot?
A Hetednapi Adventista Egyház nem várja el híveitől, hogy átvállalják mások bűneit.
Szabadon távozhatott a Pécsi Törvényszékről az a férfi, aki tavaly novemberben jelentkezett a rendőrségen azzal, hogy 16 évvel ezelőtt ő ölte meg Gál Csilla taxist. Felvetődött, hogy esetleg vallási okból vállalja magára a bűncselekményt.
A férfi vallomásában azt mondta, nem volt indítéka a gyilkosságra, csupán egy belső hang utasításának engedelmeskedett. A férfi hat évvel ezelőtt csatlakozott egy pécsi adventista gyülekezethez. A szakértők most azt is vizsgálják, hogy nem vallási okból vállalja-e magára más bűncselekményét.
A Hetednapi Adventista Egyház nem várja el híveitől, hogy átvállalják mások bűneit, és nem is biztatja őket erre – mondja az egyház teológusa, Tokics Imre.
A tárgyalás április 20-án folytatódik, a vádlott továbbra is szabadlábon védekezhet.
Zavaros a pécsi taxisgyilkosság
Az elmeszakértő meghallgatása után sem lehet tudni, miért ölte meg 17 évvel ezelőtt Pécsett Gál Csilla taxist a férfi, aki tavaly feladta magát és magára vállalta a gyilkosságot. Sőt, azt sem, hogy tényleg ő ölte-e meg. A szakértő szerint arról biztos nem mond igazat, miért gyilkolt. De a grafológus és a hazugságvizsgálat sem őt igazolja.
Hármas brék!!! Gál Csillát a saját kocsijában szúrták meg tizenkétszer Pécsen, az abaligeti úton. Most jelentkezett egy szemtanú, a rendőrség leporolta az aktát.
Vádemelési javaslat az 1995-ös taxisgyilkosság ügyében
-Vargha-Koritár György, a Baranya Megyei Főügyészség vezetője az információt megerősítve elmondta, hogy a nyomozást az ügyészség rendelte el, azt a megyei rendőr-főkapitányság folytatja le, de több részletet nem közölt.
Az MTI információi szerint az újabb eljárásra az ad okot, hogy a napokban jelentkezett egy szemtanú. Erre egyébként már korábban is volt példa, hat évvel ezelőtt két férfi állította: tudják, ki a gyilkos.
Gál Csilla taxisofőrt 1995. december 1-jén, tizenkét késszúrással ölte meg támadója. A több sebből vérző asszonyra egy orvosházaspár talált rá aznap este az abaligeti út mecsekszentkúti elágazásánál, ötven méterre a még járó motorú gépkocsijától. Saját autójukkal kórházba vitték, de mire odaérkeztek, a nő életét vesztette.
Az áldozat taxijába - szemtanúk szerint - a Konzum áruháznál szállt be egy huszonöt év körüli, 180 centiméter magas, kisportolt testalkatú, rövid, szőke hajú fiatalember, aki katonai mikádót, vagy ahhoz hasonló zöld kabátot viselt. A nyomozás adatai szerint több mint fél órán át vitette magát a városban különböző helyekre.
Az ügyben nagy erőkkel folyt a nyomozás, de a tettes kilétére nem derült fény. Annyit lehetett tudni, hogy feltehetően nem rablógyilkosság történt, a taxisnő ékszereit és pénzét ugyanis nem vitte el a támadó. A kocsiban egy kék reklámszatyrot is találtak, benne pénztárcával és egy esernyővel.
MTI
Van gyanúsítottja a 95-ös taxisgyilkosságnak
Vádemelési javaslat az 1995-ös taxisgyilkosság ügyében
2.
- Tények este teljes adás, 2011.01.26., szerda (TV2, 2011.01.27 17:10)
Feladta magát a pécsi taxisgyilkos 16 év után, egy fiatal nőt ölt meg 13 késszúrással a város szélén. Újabb két ember halt meg Magyarországon az influenza miatt - az egész országban járvány van. Balesetek...
4.
- Tények este teljes adás, 2011.01.26., szerda (Tények, 2011.01.27 16:33)
Feladta magát a pécsi taxisgyilkos 16 év után, egy fiatal nőt ölt meg 13 késszúrással a város szélén. Újabb két ember halt meg Magyarországon az influenza miatt - az egész országban járvány van. Balesetek...
15.
- Hazaengedték a pécsi taxisgyilkost (Népszabadság, 2011.01.27 12:22)
Nem vették őrizetbe azt a 37 éves férfit, aki szerdán bement a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, s ott azt állította, hogy tizenhat évvel ezelőtt ő ölte meg Gál Csilla, pécsi taxisofőrt.
16.
- Hazaengedték a pécsi taxisgyilkost (Nol, 2011.01.27 12:04)
Nem vették őrizetbe azt a 37 éves férfit, aki szerdán bement a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságra, s ott azt állította, hogy tizenhat évvel ezelőtt ő ölte meg Gál Csilla, pécsi taxisofőrt.
24.
- 15 év után feladta magát Gál Csilla gyilkosa (PécsiNapilap, 2011.01.26 23:03)
Előkerült az 1995-ös pécsi taxisgyilkosság elkövetője. A 37 éves férfit, B. Róbertet szerdán hallgatták ki a nyomozók, miután saját maga jelentkezett, mert nem bírta feldolgozni tettét. Gál Csillát (34) az elkö...
28.
- 16 éve keresték, most feladta magát a taxisgyilkos (Tények, 2011.01.26 19:13)
Besétált a rendőrségre a férfi, aki 16 évvel ezelőtt Pécsen megölt egy taxisnőt. Munka közben szúrta le egy buszfordulóban. Azóta keresték a gyilkost, de nem találták. A férfi most részletes beismerő vallomást ...
29.
- Mániákus adja ki magát gyilkosnak (Blikk, 2011.01.26 18:55)
Pécs- Mohács - Ismét besétált szerdán a rendőrségre B. Róbert (37), és ismét azt állította, ő szurkálta halálra 1995-ben a pécsi taxisnőt, Gál Csillát (34).
30.
- 16 év után önként jelentkezett a taxisgyilkos (TV2, 2011.01.26 18:02)
Besétált a rendőrségre a férfi, aki 16 évvel ezelőtt Pécsen megölt egy taxisnőt. Munka közben szúrta le egy buszfordulóban. Azóta keresték a gyilkost, de nem találták. A férfi most részletes beismerő vallomást ...
32.
- 16 év után önként jelentkezett a taxisgyilkos (Tények, 2011.01.26 17:19)
Besétált a rendőrségre a férfi, aki 16 évvel ezelőtt Pécsen megölt egy taxisnőt. Munka közben szúrta le egy buszfordulóban. Azóta keresték a gyilkost, de nem találták. A férfi most részletes beismerő vallomást ...
35.
- Pécsi taxisgyilkosság: van gyanúsított (DunaTV, 2011.01.26 15:35)
Lelkiismereti okokra hivatkozva jelentkezett a rendőrségen az a férfi, akit szerdán gyanúsítottként hallgattak ki a több mint másfél évtizede történt pécsi taxisgyilkosság ügyében.
38.
- Pécsi taxisgyilkosság (Autóközlekedés.hu, 2011.01.26 15:13)
Tizenhat évvel korábban elkövetett taxisgyilkosság gyanúsítottját hallgatja ki a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozója ezekben a percekben. A gyanú szerint a férfi 1995. december 1-én Pécs határában, tö...
50.
- Tizenöt év után került kézre a pécsi taxisgyilkos (Nol, 2011.01.26 12:55)
Több késszúrással megöltek egy fiatal taxisnőt még 1995. december 1-én Pécs határában. A tettest másfél évtized alatt sem sikerült elfognia a rendőrségnek, most viszont már van gyanúsítottja a brutális gyilkoss...
|