A történet nem egészen így kerek.
Betévedtem a szigetre. Pedig mint már mondtam, nem szoktam:-)
Azok a vezénylőmanusok addig irányítgattak, amígy egyszer csak szemben állt velem egy ismerős autó, aki szeretett volna az egyirányú részben a többiekkel szemben haladni.
Természetesen az Ótvar volt.
De akkor már három kétajtósszekrény próbálta neki elmagyarázni, hogy erre nem lehet haladni még akkor sem, ha ő éppen a Főtaxi vezérellenőre!
Kénytelen volt megfordulni, ami nem volt neki egyszerű feladat.
Biztos emlékeztek rá, hogy volt egy pillanat, amikor teljesen beállt a sziget, és megengedték, hogy a kishíd is kétirányú legyen, és ki lehessen ott is menni. Nna ez az ótvar miatt volt.
Mindegy, megfordult végre, és elkezdett igen nagygázzal kihaladni a szigetről.
Hát ami abból az autóból hátul kijön, azt nem kívánom még az ellenségemnek sem. Ha a szigetről végre kitiltják az autókat, az a Ricsinek lesz köszönhető. Kénytelen voltam mögötte vánszorogni, egészen a Szentendrei útig. Nyomta ő neki, nyomta, de ez nem a sebességén látszott meg, hanem az én szélvédőmön. Nem tekerhettem fel az ablakot, mert kínomban rágyujtottam.
Éreztem, hogy ennek az éjszakának már annyi, mert mire innen kijutunk, már mindenki hazament.
Nna sz'al, amikor kiértünk a Szentendreire, ahol természetesen megszokásból, (vagy talán a felüljáró emelkedője miatt) még mindig harminccal haladt a középső sávban, rávillantottam, és elhaladtam mellette. Tényleg nem kapcsoltam le a szabadjelzőt, mert gondoltam, arra a pár másodpercre, amig még a Dunának egy oldalán tartózkodunk, minek?
A hídra felhajtva, láttam a tükörből, hogy éppen megáll a Bogdáni lámpánál, mert pirosat kapott.
Sz'al, elnézést Ricsi! |
