Sziasztok!
A nevem, Leitner Nándor. 12 éven keresztül a Tele5 067-es kódján ültem. Jelenleg, a Barát - Taxi ügyvezetője vagyok. Majercsik Tamás ( ezen lap szerkesztője ) keresett meg, hogy ha lesz időm látogassalak meg benneteket és válaszoljak a Barát - Taxi topikjában felmerülő kérdésekre, illetve vitatott véleményekre.
Köszönöm, hogy a Barát - Taxival kapcsolatban véleményt formáltok, még akkor is, ha az nem minden tekintetben kedvező ránk nézve. Örülök ennek a lapnak, mert azt hallottam, hogy itt minden kolléga és nem kolléga szabadon elmondhatja véleményét.
Gondolom, hogy sok félreértést és kételyt eloszlatok azzal, hogy most első kézből tudhattok a Barát - Taxiról.
A Barát - Taxit 15 taxis alapította, 2005.01.01-vel. Egy baráti társaságról van szó. Én, 2006. februárjában csöppentem ebbe a történetbe. A tulajdonosok közül 2-en megkerestek és felajánlották a Barát - Taxi ügyvezetőségének lehetőségét. Elmondták, hogy cégen belüli szerkezet váltás történt és a 15 főböl mára 6-an maradtak. Ők a tulajdonosok. mivel a topikban felvetettétek többen, hogy ki , vagy kik lehetnek, haűát erről sokat nem tudok mondani. Talán annyit mégis, hogy főként a city-nél, illetve van tulajdonos a Tele5-nél is.
Hogy miért vállaltam el?? Bízom benne, hogy közleményem után érteni fogjátok.
Most pedig engedjétek meg, hogy néhány feltett kérdésre válaszoljak:
GENERALIUS: 2006.01.17-én kérdezte
Igaz-e a Barát – Taxinál a tagdíjmentesség. A válaszom, igen! Ennél a cégnél nincs és nem is lesz tagdíj. Ez volt az egyik és legfontosabb feltételem a tulajdonosok felé. Próbáljunk meg olyan céget létrehozni, - illetve – az építkezést folytatni. Nem titok az sem, hogy az egész történet 1 nem túlságosan szeretett, de közismert taxis kollégánk agyából pattant ki.
Nevet nem szeretnék írni, aki ismer engem tudja, hogy sokáig kapcsolatba voltam vele.
A lényeg, hogy Ő már nincs benne a tulajdonosi körben. Ez volt a második feltételem.
Inzert írta, hogy ÓLCSÓ HÚSNAK HÍG A LEVE.
Hát, ha általánosítunk! De ne tegyük! Azért mert vannak a hiénák akik lépten nyomon becsapják az utasokat, nem tartom tisztességtelennek az egész taxis társadalmat! Szeretném, ha az irányításommal egy korrekt, tisztességes utas és taxisbarát cég fejlődne ki. Számunkra ugyanolyan fontos a taxis, mint az utas. Az utas nélkül nem élnénk meg, de a kedves nélkülünk nem tudna gyorsan, kényelmesen, pontosan utazni.
BAO-nak válaszolnék!
Nem a LAJOSÉ a cég!!!
PÉNTEK írta:
Igen így kell ezt csinálni, alámenni az áraknak, szarér hugyér fuvarozni !
Lehet alakítani egy újjabb céget, EXTRA BARÁT TAXI s ők majd talán ingyen is melóznak
Az árakról: Én már csaknem 15 éve taxizom. Ha azt mondanám, hogy tetszettek vagy tetszenek az áraink, hazudnék. De beláttam és aki kolléga nálunk dolgozik belátták, hogy valahol el kell indulni. Ha a kezdetek kezdetén nem tudtunk megszerezni e Siemmenst, vagy valami múltit akkor ez maradt. Nem fogom a dolgokat szépíteni, még kevésbé szeretnék valótlant mondani. Még legalább 1 évig – ha a fix tarifa be nem jön - terveink szerint, az árkülönbözet marad. Biztosíthatlak benneteket, hogy így is meg lehet élni.
Akinek lakástartozása, autó lizingje, több gyermeke, benzines autója van, jelenleg még nem ez a cég a legideálisabb.
Az, akinek elege van az urh-ból, hogy 2-4percekkel rohangáljon a címekre és ezzel jobban amortizálja az autóját, késés esetén akár több 10.000 ft-ot fizessen, aki részt szeretne venni egy olyan cég fejlesztésében ahol mindenkinek egyformán van szava, aki nem akarja, hogy a szerencsétől függjön az, hogy mikor milyen címet tud felvenni, stb, hát itt a helye.
Jelenleg, várólistát alkalmazunk.
Nagyjából ennyi! Azt természetesnek tartom, hogy nem lehetünk mindenki számára szimpatikusak. Ez nem is baj! Nyugodtan mondja el mindenki a véleményét, ha tudunk hasznosítani belőle valamit, azt megtesszük!
Még kb 30 percet itt leszek és figyellek benneteket.
Köszönöm az érdeklődéseket!
Sziasztok, jó munkát!
|