Velem történt a 90-es évek elején:
Az Üllői úton álltam a kőruti lámpánál várva, hogy bezöldűljön, mikor a semmiből pottyant ember rámtépte az ajtót, és bezuhant a jobb egyre. Szószerint bezuhant, mert olyan taj siker volt, hogy csuda. Na gondoltam, jól jártam.
-Jó estét!-mondom neki
..........-válaszol Ő
-Jóó estéét!!-próbálkozom újra
ismét semmi válasz, közben bezöldül, indulnom kell, de merre? Gondoltam felhagyok a pedagógiával, és a tárgyra térek:
-Hová megyünk?-kérdezem
..........-válaszol Ő
no ennek fele sem tréfa, elindulok egyenesen át a Kőruton, majd a járda mellé állok, és próbálkozom tovább:
-Uram! Hová megyünk?
Nem válaszol. Nem váálaszol!! Pumpa fel, immár hangosan, és erélyesen kérdezem:
-Hováá vigyem??!!
Végre megszólal:
-Haza ba..meg |