Azért a hülyéskedésnek is van határa:-))
Szóval ez viccnek durva lenne:-)
Báááár
3-4 napja beszélgettem egy hölgy utassal. Szakmáztunk.
Kérdezte, hogy miért nem egy nagyobb cégnél nyomom, ugyanis főtaxisként is találkoztunk már egymással.
Példaként megemlítettem neki, hogy minden hozzá nem értő vezető a szolgáltatás minőségét lovagolja meg, mint valami csodafegyver, miközben már a "legretkesebb" szotyi cégeknél is (több!!!) milliós értékű autókkal rendelkeznek a kollégák.
Mivel 20-40 milliós autók megvételére nem tudnak már rávenni minket, ezért jött a sofőr megjelenésének javítása. Pólós, farmeres taxis már nem taxis...már az inges sem...nyakkendő alapfelszerelés.
Mit lehet még itt javítani, ami miatt az utas kényszert érez rá, hogy azt a céget hívja, ha helyváltoztatásra adja a fejét? - tettem fel neki a kérdést.
Nem tudta a választ és ekkor bedobtam a zoknis sztorit.
Komolyan aggódtam, hogy beszennyezi az ülésem, mert úgy röhögött.
Majd egy kis idő elteltével megjegyezte, hogy azért ez valahol szomorú is.
Ebben nagyon egyetértettünk.
Azért kíváncsi lennék rá, hogy ha a jogosan felháborodott utas panaszt tenne, hogy XY Gépkocsivezető (nem véletlen a nagybetű) a szürke szövetnadrágjához fekete zoknit vett föl, mi lenne a szankció?
Megjelenik 3 etikás és kamerafelvételt készít az eseményről (ne hidd, hogy most hülyülök...!!!), hogy ha később peres ügy lesz belőle, akkor legyen bizonyíték és a kollégát, kauciója visszatartása mellett eltávolítják a cégtől...és örülhet, ha nem perelik be a cég jó hírnevének megrontása miatt.
Szóval nehéz kenyér ez:-))
Dodi...ne...kérlek...ne légy "önkéntes" védőügyvéd...nem áll ez jól neked:-))) |