tokio170: A játszma
Újév közeleg,
a régi már zavartan imbolyog,
kezében bábu – világos király,
pityókásan, torz képpel felzokog:
nyitásom anno fedje bölcs homály!
Újév közeleg,
a régit szabó hamisan hadar,
hisz’ molyrágta posztóját rámérte –
dicséri, milyen jól mutat, pazar –,
hitvány tett, ámde neki megérte.
Újév közeleg,
szeme kegyetlen, ítélethozó,
szájában szikár a szó, hallgatag,
nem ígéri, lesz újra dáridó,
nyomában csak keserűvíz fakad.
Újév közeleg,
másik sorscsapás, akármerről jön,
nevében meddő, talmi csillogás –
ő is csak elvesz, semmit sem köszön –,
alkímikusként újabb Szent Tamás.
Újév érkezett,
fején a meleg szőrkalap – deres,
ridegen mond szigorú „jó napot!”,
nézi a táblát, menekvést keres –
néhányat lép, míg ina nem vacog.
Újév pityereg,
álmait szemfényvesztő lopta meg –
míg elődjével bután sakkozott –
beleborzong, tudata megremeg:
négy lépésben susztermattot kapott.
Újév elmúlt,
kék sóhaj a tér, ajka megfagyott,
élő csend fülel – holt idő pereg.
