Engedjetek meg pár sort nekem is a riporttal kapcsolatban. Nem titok, hogy anno a mi kapcsolatunk a Tamással olyan macska-egér háború volt. Amikor nincs otthon a macska, akkor cincognak az egerek. Az sem titok, legalábbis nem csináltam belőle sosem titkot, hogy volt a Rádiós korszakomban olyan időszak, hogy amikor meghallottam a nappalban a Bufi hangját a csövön, akkor inkább visszasétáltam a lakásba, mert nem hiányzott, hogy 1-2 óra alatt kiboruljak. Minősíthetetlen volt az a hangnem, az a stílus, az a lekezelő magatartás, amit a kollégákkal szemben megengedett magának.
Nekem különösebben nem volt afférom vele, egyszer-egyszer belefutottam, hogy pont akkor jött a Volga fele, amikor rendesen retkes volt a kocsim, és elküldött mosatni. Ez miatt nem háborogtam, hiszen jogos volt. Egyszer volt egy nem jogos tiltás, amit kaptam. 48 óra!!!...miközben otthon ettem a húslevest.
Szerencsére sikerült tisztázni magam, igaz előtte 3x rám vágta a telefont azzal a megjegyzéssel, hogy nem érdekli a magyarázkodásom.
Na meg persze 1 napos Rádiós voltam, amikor boldogan tartottam hazafelé, hogy elmeséljem itthon, hogy milyen király céghez sikerült belépnem…amikor is a Bufi meglátta, hogy nincs a szabadjelzőmön kint a kódom. Jó napja lehetett, mert nem kaptam azonnal 1 hetet, csak 24 óra haladékot, hogy ezt pótoljam. A hangnem, amit megütött velem szemben, rendesen visszavett a jókedvemből.
Szóval a mi ismeretségünk így indult, és ez kísért végig minket évekig. Szerintem ő szentül meg volt győződve arról, hogy én valami hihetetlen nagypályás sumák fickó vagyok, aki kaszálja keményen az utasokat.
A riportban azt mondja a Tomi, hogy őt sokan ismerik, de ismerni szinte senki…vagy valami ilyesmit, de a lényege ez.
Na és akkor itt jött az internet.
Az indexes fórumon döbbenten olvastam a kolléga-kollégák ömlengését a Bufiról. Te jóisten, ezek kiről írnak? Megfordult az én fejemben is (nem tagadom), hogy a Bufi kezébe vette a sorsát és kicsit jobb színben tűnteti fel magát, mint amilyennek én megismertem.
Ekkor történt a fordulópont. Felhívott!
Ne felejtsük el, akkor én még Rádiós voltam.
Elkezdtünk beszélgetni telefonon keresztül. A beszélgetésünk hangulata messze nem baráti volt, mivel az „ellenséges” hangulat azért dolgozott bennünk. Majd teltek a hetek, nőtt a telefonhívások száma, kezdtük egymást megismerni, kezdtük egymást megérteni.
Így nekem is el kellett gondolkodnom, pontosabban a véleményem újraformálni. Na nem azért, mert mi olyan nagyon közös nevezőre jutottunk, mert a mai napig nem osztjuk egymás nézeteit minden ponton, de megtanultuk egymást tolerálni, és ami nagyon fontos, egymást meghallgatni.
Én nagyon sajnáltam őt, amikor a dicséret csapdájába esett. Telefonon keresztül értekeztünk, hogy mi a fenét lehetne kezdeni azzal, hogy dicsérik őt, ami neki jólesik, de ez mások szemében olyan mérvű vörösposztó, hogy ez lesz neki a veszte. Mint azt a tények mutatják, okosat nem tudtunk erre kitalálni.
Nem tagadom, jót tett neki, hogy elment a cégtől, mert amikor visszajött egy pozitív tulajdonságot hozott magával. Oda figyelt a taxisra, mint EMBER!
Már a szemében nem csak egy címfelvevő, utas kiszolgáló gépek voltunk, hanem emberek is.
Már nem mentem haza, amikor meghallottam a hangját, bár magamban elég előítélettel hallgattam a forgalmazását. Aztán egy idő után már igyekeztem akkor kijönni, amikor ő volt a csövön, és kifejezetten örültem neki, amikor meghallottam az éjszakában a hangját.
Igazán, és totálisan akkor változott meg a véleményem róla, amikor felfedeztem az emberségességet a hangjában, tetteiben a kollégákkal szemben, majd amikor mi találkoztunk, akkor elzavart (ekkor már nem kért, mivel haverok lettünk) mosatni, és adott 24 óra haladékot, hogy pótoljam a dísztárcsáim, ami nálam örök mizéria volt.
Na igen, erre sokan biztos megsértődtek volna, talán árulásnak vették volna, de én nem. Én megértettem, hogy ez a marha tényleg a cégért teszi, amit tesz, és az elvi kérdés dominál nála.
Nagyon sajnálom, vagyis pontosabban most már örülök neki, hogy ők a 600-al idáig jutottak, mert ha a csibészség párosult volna a tenni akarással, akkor abból még akármi is kisülhetett volna, ami nekem már, mint nem Rádiós, nem érdekem:-)))
Még egy szösszenet:
Köszönöm itt is Bufinak, hogy a riport erejéig a rendelkezésemre állt. A végére kicsit el is fáradt:-))))
