Ma összefutottam egy régi kedves kollégámmal. Vagyis pontosabban ma is találkoztunk.
Tegnap ugye nem ment rosszul. Ezt gyorsan meg is beszéltük, de láttam, hogy az egész kocsi mozog, úgy rázta a lábát. Kérdezem mi a probléma. Ma nagyon mellé esett.
És ez a baj, hogy ha ma bejön az élet, de holnap nem, akkor átlagban már el is úsztál.
Ez a taxis oldala.
Politika: Érdekes, de én úgy érzem, hogy nekünk nem tud jó lenni, mert olyanok vannak és kerülhetnek hatalomra, akik szakmailag sehol sem vannak.
Az akarás kevés.
Országosan.
Rendszerváltás után sok munkahely szűnt meg és még szűnik is meg a mai napig. Már nincs az, ami régen volt, hogy suli után elhelyezkedtél és onnan, attól a cégtől mentél nyugdíjba.
Nincs vállalati hűség, és ahogy azt ma hallottam nagyon helyesen, azt hagyjuk meg otthonra, otthon legyünk hűségesek, és ne a munkába. A cégek (és itt igazán ne taxizással kapcsolatban értem), keletkeznek, majd megszűnnek, azt te maradsz hoppon.
Nem az a baj, hogy egy alagútban vagyunk, hanem hogy nem látjuk a végét. Sehol a fény, amikor is majd megpihenhetsz.
Mit is várhatunk?
Egy házaspárt vittem, a hölgynek 3, a férfinak 1 diplomája van. Tanárok.
Havi 150 ezret visznek haza ketten. Mennek is el ebből az országból, int a pinty.
Csodálod?
Ha gyerekeinket (a jövőt), nem megfelelő tanerő oktatja, akkor mivé is fognak válni?
Ha a jó orvosok is elmennek, és nekünk marad a selejt, akkor mire számíthatsz?
De sorolhatnám.
Ami engem igazán felháborít, és ott mindig elszáll velem valami.
Valamelyik műsorban adták le, hogy HAZÁNKBAN vidéken 10 ezer gyerek éhezik. Mutatták is a gyerekeket és azonnal hihető volt az állítás. A tanárnőjük azt mondta, hogy a hétfő a legrosszabb, mert a gyerekek úgy jönnek iskolába, hogy az ájulás kerülgeti őket az éhségtől.
Ilyenkor mindig elgondolkodok, és rájövök, NEKÜNK MÉG BAROMIRA JÓ, mi a fenét sírunk?!
|
