A mostani szakszervezeti bécsi látogatásunk előtt utoljára hét évvel ezelőtt voltam Bécsben.
Megálltam egy taxiállomáson, segítséget kérni a taxisoktól. Jöttek-mentek a taxik. pillanatok alatt lepörgött a sor. Semmi különöset, vagy feltűnőt nem vettem észre. Beszélgettem a 40100-as taxi főnökével Leo Müllnerrel, aki elmondta, hogy 3500 taxi van Bécsben, és nagyjából rendben mennek a dolgok.
Most jön a lényeg. Gyengébb idegzetűek hagyják abba az olvasást.
Kijelentem: nem vagyok rasszista, és amit írok nem a feketék ellen szól, mint ahogy azt Peredi Péter FUVOSZ főtitkár megpróbálta beállítani. Holott neki pontosan tudnia kellett volna a lényeget.
A mostani, két héttel ezelőtti látogatásunk alkalmával Leo Müllner elmondta, hogy már 4500 taxi van Bécsben, és ezek több mint felét alkalmazottakkal üzemeltetik a vállalkozók. Körülnéztünk a Westbahnhofnál. A taxiállomáson kb. minden negyedik taxiban ült fehér sofőr! Ilyen lepukkant társaságot még nem láttam. És még a világos bőrüek is nagyban hajaztak a hajléktalanokra. Mikor ezt az észrevételemet közöltem a kamarai egyeztető tárgyaláson, és azt a kérdést tettem föl, hogy ezt akarja elérni a Főváros az értelmes létszám és tarifa szabályozás helyett, Peredi Péter kiakadt, mondva, kikéri magának, hogy én itt négerezek. Pedig hát nem az volt a lényeg. Mint most kiderült, Bécset az utolsó előtti helyre rangsorolták a 22 vizsgált város közül. Pedig a tarifa fix, csak a létszám nincs szabályozva. És hét év alatt ennyit romlott a helyzet, a plusz ezer taxi beállása miatt!
Ha belegondolok, ez vár Budapestre is. Nem csak, hogy ez vár, már benne vagyunk a közepében! Az a vállalkozó, akinek van pénze, vesz egy-két vagy több autót, kiadja droidoknak, és nálunk is lepukkant néger sofőrök lesznek. Az a vállalkozó pedig, aki saját maga szívesen taxizna, be fogja adni a kulcsot, mert nem fogja bírni. Szép dolog a szabad verseny, csak ez lesz az eredménye.
Semmi bajom a négerekkel, meg egyéb nációkkal sem. De nem fognak normális szabályokat kialakítani (fix tarifa, létszám), és nem hagyják az egyéni vállalkozókat a taxizásból megélni, akkor Magyarországon is ez lesz a következmény. |