Mint a kisfilm egyik készítője pár dolgot tisztáznék a filmmel kapcsolatban. Az alábbi gondolatokat nem magyarázkodásnak szánom, hanem plusz információt szeretnék adni ahhoz, hogy értékelni, vagy ÉPÍTŐ kritikával tudjátok véleményezni a filmet.
A film egy iskolai feladat keretében született, aminek az volt a lényege, hogy négy óra alatt mit tudunk magunkból kihozni. Ehhez rendelkezésre állt egy közép kategóriás kamera a vágáshoz egy gép, és körülbelül ennyi. Se pénz, se kellék, se statív. Az iskola területét nem lehetett elhagyni. A kamera nem mozgott a felvétel alatt, hanem pontosan a mozgást szerettük volna szimulálni azzal, hogy kívülről egyszer egyszer megmozdítottuk az autót.
Taxist külön nem kellett megkérdezni, mert aki "vezeti" az autót, hat éve taxisként keresi a kenyerét.
Ötletből nem volt hiány, csak senki nem vállalta el a kutya, pisi, kaki szerepet ezért a csoporttársaim nevében utólag is bocsi. :-O
Köszönöm mindenkinek aki pozitívan fogadta a kezdeményezést, és véleményével kiállt mellettünk. Üzenem azoknak akik a mindennapi szürkeségükön ebben az esetben sem tudtak átlátni, hogy itt a lehetőség mutassanak jobbat. Hátha ők is nevetnek végre egy keveset, ahogyan mi is tettük a forgatás alatt.
Peti 433 6x6 taxi |