Pfffffff lehiggadtam! :-)
Először is, nem tudom, ennek az írásnak most miért kellett megszületnie?!?
Ricsi barátom tud róla, hogy éppen most van a másik oldalról (TFTSZ) az elmúlt időkben előszőr, egy kezdeményezés, valami ilyesmire.
Mondjuk úgy, hogy szakmai kerekasztalra. (ha nem akarjuk az érdekegyeztetést használni)
Pillanatnyilag nem nyilvános még semmi az ügyben, tehát nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem.
Ezt az írást a másik fél tekintheti egy előre elkövetett hátbatámadásnak....ami igen kellemetlen. Nehéz lesz így leülni, és "kellemesen eldiskurálni" ha mi annélkül támadunk, hogy meghallgattuk volna őket:-(
Nem akarok érdekvédő szerepben tetszelegni. Sokszor deklaráltam, hogy ezt pontosan azért amit a Ricsi leírt én többet nem vállalom. De elvállaltam azt, hogy a kerekasztal "Taxis oldalát" összeállítom.
Igen, itt most mi fogjuk eldöteni ki képvisel bennünket.
/Ez a lista sem nyilvános, hisz az érintettekkel még nem beszéltük meg./
Bízzatok bennünk, meg fogjuk találni azokat a kollégáinkat, akik pontosan tudják mit akarunk, és ezt el is tudják kultúráltan mondani.
Tehát, most a nyitott ajtóba rúgtunk bele nagyot:-(
Mondom mindezt úgy, hogy nagy eredményekben én sem bízom.
Nem hiszem, hogy olyan kardinális kérdésekben amik a cégvezetőket anyagilag érintik előre tudunk lépni.
De úgy érzem meg kell adni a lehetőséget.
És addig nem köpködni, ha lehet.
Minden nyilvános lesz ami ott történik. mindenről be fogunk számolni.
Utána tietek a pálya!
Lehet naívozni:-) |