És még tudják fokozni:-)
Egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet lakatot tenni, a hü..ék szájára!!!:-(
Többnapos sztrájkért drukkolhatnak a taxisok
Öt-tízszeres bevétel növekedést is hozhat a taxi társaságoknak a BKV-sok munkabeszüntetése – mondta rádiónknak a Budapest Taxi cégvezetője.
A taxisok már előrendeléseket sem tudtak fogadni a megszaporodott fuvar szám miatt. Fennakadások csak reggel voltak az utakon, délelőtt már normalizálódott a helyzet Budapesten.
A Budapest Taxi cégvezetője azt tanácsolta az utasoknak, hogy a 20-30 perccel előbb vegyék fel a rendeléseket a taxistársaságoknál. A reggeli órákban azonban így is előfordult, hogy bizonyos rendeléseket le kellett mondaniuk, mert hogy egyszerűen nem lehetett közlekedni a városban.
Dióslaki Gábor elmondta, hogy például az óbudai részeket alig lehetett megközelíteni, hiszen az összes be-, és kivezetőn csúcsforgalom volt.
A Budapest Taxi cégvezetője szerint érdekes, hogy a városlakók is képesek az evolúcióra, hiszen fél tíz körül már normalizálódott a helyzet az utakon. A taxistársaságnál alvállalkozói szerződésekkel dolgoznak, de a tapasztalat az, hogy aki mozdítható az, kinn volt az utcán.
Dióslaki Gábor elmondta, hogy a két-háromszoros forgalomnövekedés öt-tízszeres bevétel növekedést is hozhat a taxisoknak. Egy ilyen napon ugyanis jelentősebb hatékonyság mellett dolgozhatnak a sofőrök.
Dióslaki Gábort, a Budapest Taxi cégvezetőjével László Veronika beszélgetett.
A riport hossza: 4 perc 25 másodperc |