Sziasztok!
Mindenkinek nagyon hiányzik nagyon sokan szerették nagyon jó ember volt
Nem tudjuk tul tenni magunkat ezen.
Egy kedves ismerőse így emlékezik meg róla:
SzIrén
Egyetlen oszlop volt,
Mi az útjába akadt,
Az ajtón berontott,
S a testén végigszaladt.
Ott feküdt a Csabi,
Az autó gyomrában,
A művház közelében,
A holdfény árnyékában...
...
Rövid az élet,
Múlnak a napok,
S oly kevés az
Mit magamból itt hagyok.
Emlékek, barátok?
Kettétört családok...
Hit, szeretet, béke?
Szertefoszlott álmok...
Kegyetlen a sors,
Hogy ilyet képes tenni.
Hogy kell ahhoz élni,
Hogy így keljen büntetni?
Dolgozni, szeretni?
Becsületben élni?
Minden embertársnak
Jó barátja lenni?
Kihúzni a bajból
Ki csúnyán beragadt?
Reményt adni annak,
Kit a világ cserbenhagy?
Suhanni az úton,
Akár a gondolat?
Éjjel-nappal menni,
Míg egy perced sem marad?
Mindig és mindenhol
Tettre készen állni?
Saját két kezeddel
Az utadat vájni?
Gyermekkori álmot,
Felnőtt ként élni?
Gyermekeid álmát,
Féltőn megőrizni?
Terveket szőni, mik
Lassan valóra váltak?
Élni a jövőnek, és
Nem csupán a mának?
Példát mutatni e
Lusta világnak?
...
Vagy?...
Okot a részegnek,
Hogy szavát ne állja?
Helyette a kéziféket
Őrült mód cibálja?
Az életeddel fizetni
A megérdemelt pénzért?
A halálba rohanni,
Az éjszakai bérért?
Józannak maradni,
Mikor mindenki kába?
Irányt mutatni
A sötét éjszakába?
Válogatás nélkül
segíteni másnak?
Tudatosan éli e
Nehéz hivatásnak?
...
Sorolhatnám még,
Hogy mi ,,okot adhatott",
De ez sem magyarázná
Azt a szörnyű napot.
Talán, mindennek
Megvan a maga oka,
S lehet, csak az
Ember oly ostoba,
Hogy nem látja be:
E födi léten túl
Lehet másik élet,
Ahol az életedet te tovább éled.
Meglehet, túl jó volt
E földi világba,
S épp kellett egy ÉSZ
Az égi tartományba.
Lehet, hogy egy álom
Válhatott valóra,
Egy távoli, másik
Dimenzióba.
Hisz míg köztünk volt,
Vigyázott Ő miden barátra,
S most fentről vigyázhat,
Talán így mindenki másra!
A sárga villogóról
Ő jut majd eszünkbe,
S az emléke sokszor
Könnyet csal szemünkbe.
De mosolyát, örökre
Megőrzi az élet,
Mi gyermekei arcán
Talán újjáéled.
S ha majd a három csöppséget
Újra mosolyogni látjuk,
Tudni fogjuk: Fentről,
A Csabi vigyáz rájuk.
Emlékezzünk hát,
Csendben, magunkban.
Megőrizve tetteit
A gondolatunkban.
Hisz, kire emlékszünk,
Az nem hal meg soha!
Míg megőrzi a szívünk,
Ő nem hagy el soha.
Holnapra tűnjön el
A szívünkből a harag,
S emlékezzünk arra,
Mi egy Emberből itt marad!
|
