Csak most kapcsolódtam bele a melyik kép készült előbb kérdésébe.
Valóban a 11-es kép készült előbb, és utána a 10-es.
Én nem a gyalogosokat néztem, hanem a két másik érvet.
Az egyik a kép bal oldalán a pillér mellett füstölő kémény.
A füst rajzolatát megnézed, akkor a 10-es képen kissé jobbra, és magasabban még kivehető az alakzat.
Tudom, a füst elszáll.
De a másik nyomósabb ok a „tuja”, ami a keleti felé halad.
A 10-es képen a híd közepén egy kicsit túl van.
A 11-es képen pedig még benn áll a megállóban. (Nagyíts ki a képet.)
Ez pedig biztos, mert „indi50” is csak „szerintem” határozta meg.
Mivel a jobb oldalon mentek a tuják ez tuti így van.
A két kép között alig van egy perc különbség.
Ez pedig a hídpillér árnyékából látható, ami a hídpályára vetődik.
A villamos felső vezetéket tartó keresztszálak aránylag jól behatárolják a látószöget.
Igaz a két kép nem állványról készült, hanem kézből, de ugyan arról a helyről. Talán az expoziciós időn lett változtatva, de az előhíváskor biztosan különböző megvilágítást kapott a papír.
Tehát a nyertes, aki a 11-es képre szavazott: ”cbtaxi”, valamint ”indi50”
Sajnos ”csogu” most nem nyert.
Bocsi a hosszú fejegetésért (.-))))
|