Uram!
annyi mindenért kell köszönetet mondanom,
ezernyi imával is még mindig tartozom:
őszinte lelkemet úgy is ismered,
nem is kell, hogy elmondjam neked…
Csak tudd, mégis! Köszönöm, hogy az életem
egyszerűen, de mégis élhetem,
s hogy kislányként fehér zokniban dalolva
nézhettem fel a csillagokra.
Te ott voltál , s vigyáztál rám,
elküldted értem a Nagymamám:
hogy szerettek sokan, voltak barátok,
a tudást is, amit adtak a szigorú tanárok:
a szellőt, ami arcomat lágyan simogatta,
mikor az első csókot lehelték ajkamra.
Köszönöm, Uram a gyermekeimet:
ennél nem is adhattál volna nagyobb örömet!
Köszönöm hogy láttattad velem
mindazt a szépet, mi köröttünk terem.
Te engedted nekem, hogy mindig ott legyek,
ahol szükség van rám és segíthetek.
Köszönöm Neked a szenvedéseket,
a bánatot, a fájó könnyeket..
hisz mindig tudod, mit miért teszel -
valamit biztosan most is tervezel -
mert látod, ahogy lassan s csendesen,
lelkem bús köpönyegét magamról levetem,
hogy örülni tudok egy piros virágnak,
s átadom magamat egy újabb csodának...
|
